Plusz

Ternovszky Bélát és Balázs Pétert is kitüntette a közmédia

2024.12.16. 16:20
Ajánlom
A kortárs magyar kultúra kiemelkedő alakjait díjazta a közmédia. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított rangos szakmai díjakat tíz kategóriában osztották ki december 11-én a Közszolgálati média díjátadó gálán a budapesti Thália Színházban.

A kiemelkedő szakmai munkáért, a közösségért végzett tevékenységért, valamint a nemzetben való gondolkodás előmozdításáért járó Duna-díjat Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke, az MMA tagja kapta. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező munkásságával egyaránt képviseli a hagyományok megőrzését és az újító szemléletet, elkötelezett a nemzeti identitás és a kultúra iránt, továbbá a színjátszás és a filmművészet területén is hozzájárul a kultúra közvetítése által a közösségformáláshoz – mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Papp Dániel.

A Karinthy-gyűrűt Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, szinkronszínész vehette át. A Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy „az egyik legnépszerűbb nevettető a nagy klasszikusoktól a 20. századi szerzőkig, a drámától az operettig, a színház mellett a filmekben, tévé- és rádiójátékokban is megmutatta istenadta tehetségét”. Altorjai Anita hozzátette, hogy

a humor kiválósága színészként és rendezőként mintegy kétszáz bemutatót jegyez,

több száz film, televíziós produkció és szinkron van a repertoárján.

Duna-dij_VidnyanszkyAttila_foto_MTI_KovacsAttila-161811.jpg

Vidnyánszky Attila a Duna-díjjal (Fotó/Forrás: Kovács Attila / MTI)

A Sára-Csoóri-életműdíjat – a magyar animáció 110. emlékévében – Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művésznek ítélték oda.

A hazai rajzfilmgyártás legendája generációkat összekötő alkotásokkal gazdagította a nemzetet, és tett szert világhírre a Macskafogó című animációs filmmel.

Az életműdíjjal a Duna Televízió két meghatározó alakjának állít emléket a Duna Médiaszolgáltató, a kétszeres Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező Sára Sándornak, és a kétszeres Kossuth- és József Attila-díjas költő, esszé- és prózaíró Csoóri Sándornak.

Az ismeretterjesztés területén végzett kiváló munka elismeréseként járó Tőkéczki László-díjban Mező Gábor részesült. A Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett kutató, újságíró szerteágazó, tényfeltáró munkássága a posztkommunista hatalomátmentésre, a rendszerváltásra, illetve Magyarország 1945 utáni történetére terjed ki.

A Herczeg Ferenc-díjat Nagy Katalin, Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel és Kazinczy-díjjal elismert újságíró vehette át. Az M5 kulturális csatorna szerkesztője, a Kossuth Rádió vezető szerkesztője gyermekként döntött hivatása mellett, előbb rádiós, majd tévés lett. A kulturális, a közéleti és hírterületen egyaránt bizonyított riporterként, szerkesztőként, műsorvezetőként és a közmédia brüsszeli tudósítójaként.

HercegFerenc-dij_NagyKatalin_foto_MTI_KovacsAttila-161810.jpg

Nagy Katalin a Herczeg Ferenc-díjjal (Fotó/Forrás: Kovács Attila / MTI)

A Magyar Rádió egykori zenei igazgatója, a Zeneakadémia hajdani főigazgatója, a Corvin-lánccal és Kossuth-díjjal kitüntetett zeneszerző, karmester, zongoraművész és pedagógus emlékére alapított Dohnányi Ernő-díjat Szvorák Katalinnak ítélték oda. A Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész évtizedek óta köti össze a világ magyarságát – határokon és kontinenseken átívelően – a vigaszt és örömöt nyújtó népdalok által.

A Wacha Imre-díjjal Dióssy Klárit jutalmazták. A Duna és a Kossuth Rádió műsorvezetője

több száz adásban, több ezer emberrel beszélgetve képviseli a közmédia egyik legnagyobb értékét, a szép magyar beszédet.

A szakma iránti tiszteletét bizonyítja, hogy hangmelegítés és artikulációs gyakorlat nélkül nem ül be a stúdióba. A szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerés a több mint 50 évig a rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével és Arany Kazinczy-díjjal kitüntetett életműdíjas nyelvésznek állít emléket.

A magyar nemzeti hírügynökség alapítója, az MTI kiemelkedő szerkesztője és parlamenti tudósítója előtt tisztelgő Egyesy Géza-díjat a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével és Táncsics Mihály-díjjal kitüntetett Ternovácz István újságíró kapta. A közmédia délvidéki tudósítójától a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorban riportok és izgalmas vajdasági történetek hallhatók, míg a Hajnal-tájban egy másik oldaláról ismerhették meg: tanult szakmájának megfelelően a mezőgazdasági termeléssel, a méhészet kérdéseivel foglalkozik, saját tapasztalatait is felhasználva és megosztva.

EgyesyGeza-dij_TernovaczIstvan_foto_MTI_KovacsAttila-161811.jpg

Ternovácz István az Egyesy Géza-díjjal (Fotó/Forrás: Kovács Attila / MTI)

Az MTVA 2021-ben elhunyt hírigazgató-helyettese emlékére alapított Gyukity István-díjat az MTVA Hírigazgatóságának hírterületi vezető szerkesztője, Császár Attila vehette át. Az egyik legismertebb televíziós újságíró a nyolcvanas évek második felében dolgozott a Magyar Rádióban, majd a Magyar Televízióban is, tudósított a rendszerváltozásról és az ahhoz kapcsolódó eseményekről. 2019 decemberében csatlakozott az M1 aktuális csatorna stábjához.

A sportújságírók díját, a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének emléket állító Knézy Jenő-díjat Szöllősi György, az Európai Sport Média alelnöke, az MTVA Sportkoordinációs Szerkesztőbizottságának elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője vehette át. A díjazott példaértékű erőfeszítéseket tesz a hazai sporttörténelem ápolásáért, az Év Sportolója Gála keretében a kimagasló teljesítmények elismeréséért, valamint a magyar kiválóságok nemzetközi képviseletének területén.

Fejléckép: Ternovszky Béla és Balázs Péter (Fotó/Forrás: Kovács Attila / MTI)

„Tulajdonképpen végigröhögtem az egész életem” – Beszélgetés Ternovszky Bélával

Kapcsolódó

„Tulajdonképpen végigröhögtem az egész életem” – Beszélgetés Ternovszky Bélával

Színészettel, írással, az orvostudománnyal és a filozófiával is kacérkodott, végül a rajzfilmekben találta meg a hivatását. Márciusban Kossuth-díjjal ismerték el, aminek „baromira örül”. Ternovszky Bélával életpályájáról beszélgettünk, természetesen szóba került a magyar animációs film aranykora és a Macskafogó is. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Fiatal alkotók és kísérleti formák: márciusban jön a NEXT Fesztivál

Visszatér a kortárs művészet friss hangjait, a fiatal alkotókat és kísérleti formákat bemutató NEXT Fesztivál. Az eseménysorozat új arculattal, izgalmas programokkal és különleges helyszínekkel jelentkezik március 5. és 9. között, kivételesen nemcsak a Trafóban.
Plusz magazin

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Plusz ajánló

A Művészetek Völgyében mutatja be új albumát a skót Franz Ferdinand zenekar

Az idén hatodik lemezével jelentkező együttes az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján. Rajtuk kívül olyan magyar előadók várják a közönséget, mint Bagossy Brothers Company, a Besh o droM, Co Lee és Zorán.
Plusz hír

Meghagyják mementóként a rongálás nyomait Szenes Hanna tűzfalfestményén

Az 1944-ben mártírhalált halt költő, Szenes Hanna budapesti tűzfalfestményét idén januárban rongálták meg. A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) és a Színes Város Csoport bejelentette, nem állítják helyre az alkotást.
Plusz ajánló

Zenei utazás, szerelmes írók és gyerekmusical várja a közönséget tavasszal a Várkert Bazárban

Szuper koncertekkel űzik el a hideg melankóliát, aztán pörgős ritmusokkal és vidám dallamokkal köszöntik a tavaszt a Várkert Bazárban – ígérik a szervezők. Ismert művészek mesélnek majd irodalomról, szerelemről, forradalomról.