Plusz

Paul McCartney álmában hallotta először a Yesterday dallamát

2020.06.14. 09:20
Ajánlom
Ötvenöt éve vette fel Paul McCartney Yesterday című dalát a londoni Abbey Road stúdióban, amely azóta a legtöbbet feldolgozott popszám lett. Pedig a szerzője azt hitte, nem is az övé a fülbemászó dallam, amelyet álmában hallott.

Rántotta, imádom a lábaid, cicuska

– így szólt eredetileg minden idők legtöbbször feldolgozott dalának első szövegváltozata. Ebből lett később a „Yesterday”, a Beatles egyik legnagyobb slágere. A „Yesterday”-t Paul McCartney azután írta, hogy egy reggel egy dallammal ébredt akkori barátnője, Jane Asher londoni otthonában, a Wimpole Street-en. A zongorához ment, és lejátszotta a dallamot, nehogy később elfelejtse.

A bökkenő csupán annyi volt, hogy a különösen fülbemászó melódiáról az akkor 23 éves McCartney nem hitte el, hogy saját szerzeménye.

Szentül meg volt győződve, hogy hallotta már valahol – a Beatles tagjai mind szenvedélyesen gyűjtötték a lemezeket, turnéik alkalmával rendszeresen jártak lemezboltba, és mindent meghallgattak. „Heteken át kérdezgettem a zeneiparban dolgozó ismerőseimet, hallották-e valaha. Az egész olyan volt, mint egy rendőrségi ügy. De miután senki nem ismerte, egy idő után úgy döntöttem, az enyém” – mesélte később a zenész.

Zenetudósok persze nekiestek a kérdésnek: egyesek szerint Ray Charles "Georgie On My Mind" című dalára hasonlíthat, ennél egy fokkal hihetőbbnek tűnik, hogy Nat King Cole "Answer Me, My Love" című dala inspirálhatta tudat alatt a Beatles dalszerzőjét.

Mintha az égből pottyant volna, dallammal, akkordokkal, a „Yesterday” tökéletes kompozíciónak tűnt a kezdetektől. „Amikor az ember dalt próbál írni, előfordul néha, hogy egyszer csak ráérez valamire, és ott van az egész, készen, mint egy frissen tojt tojás. Sehol egy hiba, egy repedés” – mondta később McCartney. Ezt a kompozíciót játszogatta Franciaországban, egy turnén, és ezt klimpírozta a Help! című, második Beatles-film forgatása közben is. A többieket már szinte bosszantotta a dolog, ezt George Harrison így foglalta össze: „A fenébe, állandóan erről a dalról beszél! Azt hinné az ember, ő valami Beethoven, vagy micsoda!”

The_Beatles_Spain_Tour_1965_-121250.jpg

A Beatles 1965-ben (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)

Az első, kizárólag a harmonizálás és a gyakorlás kedvéért megalkotott kezdősor szólt arról a bizonyos rántottáról („Scrambled eggs, oh, baby, how I love your legs”). McCartney és barátnője 1965 május végén Portugáliába, Albufeirába utazott egy kis nyaralásra, a Shadows-tag Bruce Welch házába. Kölcsön vette a zenész akusztikus gitárját és befejezte a dalt. Ekkor született meg a végleges szöveg „Yesterday” címmel, arról, hogy a lánnyal tegnap még minden frankó volt, de talán a fiú valami rosszat mondott neki, és a lány elment. És hát ugye, milyen jó volt tegnap.

A dal nem igazán fért a Beatles repertoárjába, 1964-65 tájékán ugyanis az együttes még a rock’n’roll és a beat felől határozta meg magát, és zenéjükbe csak később keveredtek a folk rock és a music hall stílusai. McCartney először felajánlotta a dalt egy Chris Farlowe nevű blues-rock énekesnek, de ő – nem túl bölcsen – azt mondta, „túl lágy” neki a dal.

A F-dúr dalt Paul McCartney valószínűleg kapodaszterrel az első bundnál játszotta fel a stúdióban egy Epiphone gitáron, 1965. június 14-én. Közvetlenül előtte az „I’m Down” ordítós refrénjével gyötörte a hangját.

Három nappal később a producer, George Martin javaslatára vonóskvartettet rögzítettek kíséretként.

A dalszerzőnek egyetlen kérése volt, hogy a vonósok ne alkalmazzanak vibratót, illetve kisebb motívumokat maga írt a kíséretbe: például a gordonkamotívumot (1:25-nél).

GettyImages-2630531-122021.jpg

Paul McCartney, a Beatles tagja 1965-ben (Fotó/Forrás: Express Newspapers/Getty Images)

A két hegedűs, Tony Gilbert és Sidney Sax, a brácsás Kenneth Essex, valamint a csellós Francisco Gabarro így tudtukon kívül is poptörténeti szereplők lettek: a Beatles ekkor fedezte fel, hogy a rock és a pop műfajában mekkora lehetőség van a klasszikus hangszerekkel való kísérletezésnek. Ez a törekvés aztán olyan remekművekben csúcsosodott ki, mint a „Penny Lane” vagy az „A Day In The Life”.

A Beatles tagjainak tetszett a dal, de kicsit kínosnak érezték, hogy egy rockbanda efféle érzelgős vonósballadával jelentkezik, így a „Yesterday” a Help! című nagylemez B-oldalán, utolsó előtti számként kapott helyet. John Lennon a Playboynak adott, utolsó interjújában pedig felidézte, hogy előfordult vele éttermekben, hogy a vendéglátós muzsikusok a „Yesterday” dallamával akarták szórakoztatni a Beatles egykori tagját, holott ebben a dalban Lennon egyáltalán nem vett részt.

A „Yesterday” a Guinness rekordkatalógusa szerint a legtöbbször feldolgozott dal, több mint 2200 változatban rögzítették ötven év alatt.

Marvin Gaye

Ray Charles

Aretha Franklin

És persze elhangzott a tavalyi, Yesterday című filmben is

 

Fejléckép: Houlton Archive / Getty Images

Popdalok, amelyeket Bach inspirált

Kapcsolódó

Popdalok, amelyeket Bach inspirált

Mondják, a zenetörténet két részből áll: van a „Bach előtt” és van a „Bach után”. A lipcsei kántor hatása elől a popzene sem térhetett ki, a zeneszerző kedvencei közé tartozott a Beatles tagjainak is.

Milyen lenne a világ Beatles nélkül?

Milyen lenne a világ Beatles nélkül?

Végre egy zenés film, ami nem életrajzi! Richard Curtis és Danny Boyle gyakorlatilag fan fiction-t forgattak, a négy gombafejű zenéjével kísérve.

Bors őrmester 50 éves

Bors őrmester 50 éves

A Beatlesnek egyszerűen elege volt abból, hogy ők a Beatles, a gombafejű stadionzenészek, akik közben jócskán túlnőtték a közönségüket, egyre több minden érdekelte őket, és egyre komolyabb babérokra törtek. Így született a legendás albumuk, az 50 éves Sgt Pepper’s Lonely Hearts Club Band.

50 évvel ezelőtt adott utoljára koncertet a Beatles

50 évvel ezelőtt adott utoljára koncertet a Beatles

Londoni vállalatuk székházának tetején játszottak együtt utoljára közönség előtt az egykori gombafejűek 1969. január 30-án.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

Zeneművészet gyerekszemmel – élménydús hét a Vigadó Art gyerektáborban

A Pesti Vigadó Vigadó Art tábora idén nyáron is megnyitotta kapuit a 7–11 éves gyerekek előtt. A tábor idei témája a zeneművészet volt, így a programok során a zene, a mozgás és a közös játék kapta a főszerepet.
Plusz interjú

Amikor a porond csodáját a gyerekek teremtik meg – oktatás a cirkuszművészet eszközeivel

A Fővárosi Nagycirkusz tíz éve szervez pedagógiai programokat iskolás gyerekek számára, foglalkozásaikon pedig élményszerűen fejlesztik a gyerekek képességeit, tudását. Sándor Andrással a cirkuszpedagógia jelentőségéről, eredményeiről és jövőjéről beszélgettünk.
Plusz hír

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.
Plusz hír

Nevettetés kicsiben és nagyban – augusztusban jön a VIDOR Fesztivál

Idén augusztus 22-től augusztus 30-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, amely ezúttal sem szűkölködik majd népszerű produkciókban, vidám pillanatokban.
Plusz ajánló

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.