Plusz

Online eseménnyel zárja a Kreatív Európa program 2014-2020-as időszakát a Kreatív Európa Iroda

2021.05.21. 16:45
Ajánlom
A Kreatív Európa Iroda 2021. május 27-én online eseményt szervez a Kreatív Európa program 2014-2020-as időszakának lezárására és a magyar eredmények bemutatására.

2020 végén lezárult a Kreatív Európa program első hétéves ciklusa. Ez alatt a hét év alatt szép számmal születtek magyar sikerek a programban: a MEDIA alprogram filmek, videójátékok, filmfesztiválok és filmes képzések létrejöttét segítette, a Kultúra alprogramban pedig az irodalom, az előadóművészet, a kulturális örökség és még számos kulturális terület képviselői kaptak támogatást nemzetközi projektjeik megvalósítására. Emellett

a magyar szervezetek a pilot programokban és előkészítő akciókban is sikerrel vettek részt.

A Kreatív Európa történetek 2014-2020 | Sikeres magyar projektek című online eseményünkön a sikerrel pályázó magyar szervezetek képviselőivel együtt értékeljük a Kreatív Európa program 2014-2020-as időszakát: tapasztalataikról, élményeikről, nemzetközi együttműködésről, csapatmunkáról és a járvány miatti újratervezésről mesélnek nekünk. Egyúttal a jövőbe is tekintünk, hiszen a Program 2021-ben folytatódik, és ismét számos támogatási lehetőséget kínál majd a kulturális és kreatív szektornak.

Az esemény időpontja: 2021. május 27. csütörtök, 9:30-16:00

Az eseményt online, a Zoom alkalmazáson keresztül tartjuk. A részletes program megtalálható a Facebook-eseményben, valamint a Kultúra alprogram és a MEDIA alprogram honlapján.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet ide kattintva lehet megtenni.

A regisztráció határideje: 2021. május 26., 18:00

PROGRAM

9:30-10:00
Köszöntő – Paszternák Ádám ügyvezető, MEDIA alprogram vezető (Kreatív Európa Iroda)

10:00-11:00
MEDIA I. – Producerek
Dr. Endrényi Krisztina (Mythberg)
László Sára (Campfilm)
Mécs Mónika (Inforg M&M)

Moderátor: Deák Zsuzsanna

11:00-12:00
MEDIA II. – Mozik és fesztiválok
Demeter Éva (TiszapArt Mozi, Szolnok)
Gyureskó Enikő (Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál)
Liszka Tamás (Budapest Film/Távmozi, Anilogue)

Moderátor: Deák Zsuzsanna

12:00-12:15
Kávészünet

12:15-13:15
Kreatív Európa a járvány idején
Berta Balázs (Vertigo Média)
Elsässer Klaudia (Pannonia Entertainment)
Illés Márton (Független Színház Magyarország)
Bellay Szilvia (Fórum a Népművészetért Alapítvány)

Moderátor: Deák Zsuzsanna

13:15-13:45
Ebédszünet

13:45-14:00
Köszöntő – Mondik Gábor ügyvezető-helyettes, Kultúra alprogram vezető (Kreatív Európa Iroda)

14:00-15:00
Kultúra I. - Közgyűjtemények és közönség
Dr. Dani János (Déri Múzeum, Debrecen)
Szatucsek Zoltán (Magyar Nemzeti Levéltár)
Dr. Ujváry Tamás (Gödöllői Királyi Kastély)

Moderátor: Veiszer Alinda

15:00-16:00
Kultúra II. - Zene, tánc, színház
Petrányi Barna (Pro Progressione)
Talló Gergely (Műhely Alapítvány)
Weyer Balázs (Hangvető)

Moderátor: Veiszer Alinda

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz hír

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz hír

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.
Plusz hír

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz interjú

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.