Plusz

Németország falat épít, hogy megóvja a berlini falat

2017.04.17. 15:51
Ajánlom
Megkísérlik minimalizálni a turisták által okozott károkat – írja a news.artnet.com.

A szuvenírokra utazó turistákkal szemben nem maradt más választása Németországnak: egy falat fognak emelni a berlini fal elé 2018 nyarán, hogy megvédjék a további vandalizmustól.

A Berlini fal részlete

A Berlini fal részlete (Fotó/Forrás: Sean Gallup / Getty Images Hungary)

A védőfal gondolata nem új: 2015 novemberében a Friedrichshain-Kreuzberg kerület önkormányzata már egy tartós védelmi megoldáson gondolkodott, hogy megőrizzék azokat a falfestményeket és rajzokat, amiket még 1990-ben alkottak a falfelületre. Így jött létre az East Side Gallery a keleti oldali falmaradványokon (a Mühlenstraße melletti 1,3 km hosszú szakaszon).

A falat 1961-ben építették, és ezzel elvágták egymástól a kelet-berlini és nyugat-berlini polgárokat, illetve Kelet-és Nyugat-Európát. A hidegháború alatt a kettéosztott Berlin Európa megosztottságának és az elnyomásnak egyik fő szimbólumává vált. A falat 1990 júniusában kezdték lebontani, azonban pár falrészt meghagytak.

A hidegháború mementója most a turisták miatt került veszélybe: évente nagyjából 3,5 millióan keresik fel az emlékhelyet, illetve az East Side Gallery-t, és sokan saját nevüket is felfestik a falra, vagy egy képet fújnak fel, letakarva a történelmi jelentőségű műveket. Vannak, akik faldarabokat visznek haza emlékbe, nem törődve azzal, hogy lényegében egy darab történelmet lopnak el, és ezzel tönkreteszik a berlini falat. A hatóságok valóban aggódnak, és igyekeznek valamivel megóvni azt.

A Berlini fal részlete

A Berlini fal részlete (Fotó/Forrás: Sean Gallup / Getty Images Hungary)

„Sok embert tartóztattunk le, és küldtünk bíróságra, ezt szeretnénk megelőzni" - nyilatkozta Kani Alavi, akinek munkája ugyancsak megtalálható a falon, és ő a vezető szószólója azoknak a művészeknek, akik egységesen felléptek az East Side Gallery védelmének érdekében. Alavi 2009-ben egy hatalmas, 2 millió eurós felújítási projektet irányított, ekkor az eredeti művek létrehozói újrafestették alkotásaikat. 2015-ben megtisztították és helyre hozták a sérüléseket a falon.

A kerület önkormányzata nagyjából 1 méter magas falat akarnak emelni kb 80 cm-re a berlini faltól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz hír

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz hír

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.
Plusz hír

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz interjú