Plusz

James Bond világa elevenedik meg a Danubia Zenekar és a Budapesti Operettszínház koncertjén

2022.10.06. 12:10
Ajánlom
Nagyszabású filmzenei koncertre készül a Danubia Zenekar és Budapesti Operettszínház december 7-én a Papp László Sportarénában. A The Best of Bond Symphonicot, melyen a legismertebb James Bond-slágerek hangzanak el, Homonnay Zsolt rendezi.

Október 5-én volt 60 éve, hogy a mozikban bemutatták az első James Bond-filmet, a Dr. Nót. A jubileum alkalmából december 7-én előadás készül, amely kapcsán sajtótájékoztatót tartottak az est szólistái, valamint Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Ács Péter, a Danubia Zenekar igazgatója és Schiffer Miklós stílustanácsadó közreműködésével.

„Az évek során sok minden változott, egy dolog azonban ugyanaz maradt: a klasszikus elegancia” – mondták a meghívottak, akik James Bondhoz fűződő viszonyukról is beszéltek. „Ő maga a stílus” – tette hozzá Schiffer Miklós.

Ács Péter, a Danubia Zenekar igazgatója elárulta, hogy a koncert ötlete már 2020-ban megszületett, amikor Kárpáti Andrással, a Csimborasszó Produkció egyik vezetőjével Párizsba mentek. A Le Grand Rexben láttak egy nagyszabású James Bond-koncertet, amit Magyarországon is meg akartak valósítani.

Ehhez partnerként hívták a Budapesti Operettszínházat, akikkel először dolgozik együtt a zenekar.

Nádasi Veronika az egyik legismertebb Bond-dalt, a Golden Eye-t fogja előadni, melyet feléneklése idején Tina Turner nem igazán kedvelt, a végleges változat kialakulásáig pedig rengeteget módosult. Homonnay Zsolt, a koncert rendezője azt is elárulta, hogy a film címét a regény írója, Ian Fleming jamaicai otthona után kapta.

IMG_9258af-114107.jpg

Polyák Lilla a The Best of Bond Symphonic sajtótájékoztatóján (Fotó/Forrás: Vass Antónia)

„Azt éreztem, hogy a megfelelő tisztelettel, de nagyon szeretném a magam képére formálni a dalt. Közben pedig ez az a szám, amiről úgy gondolom, hogy nem kíván semmiféle változtatást” – mondta Nádasi Veronika, akihez kapcsolódva Polyák Lilla megjegyezte, hogy azért is izgalmas ez a koncert, mert

közel 60 év zenei világa, eltérő stílusok mutatkoznak majd meg egyetlen este alatt.

Janza Kata leginkább a régi, nagyzenekaros Bond-betétdalokat kedveli, ezt arra vezeti vissza, hogy pályája elején évekig énekelt a Bergendy szalonzenekarban.

A szólisták – Füredi Nikolett, Janza Kata, Nádasi Veronika, Polyák Lilla, Dolhai Attila és Homonnay Zsolt – mellett a Bond-filmzenék legismertebb és legsikeresebb dalában, Skyfallban fellép majd Cseh Dalma is, a Danubia Zenekart pedig Tassonyi Zsolt karmester dirigálja.

Fejléckép: A The Best of Bond Symphonic sajtótájékoztatója (fotó: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Plusz interjú

Mindenek újulnak – Berecz András a legtökéletesebb hangszerről, természetességről és fényjelekről

Az énekes, mesemondó Berecz András néprajzi, antropológiai természetű fotókat is készít évtizedek óta. Emellett a Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadáson is találkozhat vele a közönség május 10-én este 19 órakor a Pesti Vigadóban.
Plusz hír

Diákok és hobbizenészek is színpadra lépnek a Magyar Zene Háza Fringe-programjában

A tavalyi nagy siker után 2025 elején ismét meghirdette Fringe programját a Magyar Zene Háza. A március végi határidőig közel kétszázan jelentkeztek, közülük huszonhét produkció kap lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon a Zene Házában.
Plusz interjú

A legmagasabb szintű érzésátadás – EDDA Művek a Margitszigeti Színházban

Séta a múltban – ez a címe az EDDA Művek június 21-i koncertjének, amellyel az ikonikus rockegyüttes a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lép fel. Exkluzív interjú készült Pataky Attilával az EDDA több mint ötvenéves történetéből.
Plusz ajánló

Tavaszi megújulás Kodály Zoltánnal és Berecz Andrással a Pesti Vigadóban

Berecz András Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadás során Kodály-kórusművek, népdalok és cimbalommuzsika köszönti a tavaszt a Pesti Vigadóban, május 10-én.