-Honnan jött a közös munka ötlete?
- Sz.A.: A mi zenéink alapvetőn intim dalos történekre épülnek, elsősorban fado, bossa nova és jazz alapokból dolgozunk. Szerzőtársammal, Rock Tamással, akivel a dalokat írjuk, 2006 óta zenélünk együtt. Volt sok kísérlet, sok zenekar, de alapvető célunk, hogy a saját világunkat tudjuk megmutatni egy-egy számunkban. Dalainkban alapvetően az akusztikus gitár és az ének a meghatározó. A mostani lemezünkre azonban dúsabban hangszerelve kerültek fel a számok. Amikor felmerült, hogy csináljunk egy lemezbemutató koncertet, az az igény is megfogalmazódott bennünk, hogy ne hagyományos koncertet adjunk, hanem kerüljön egy kicsit más síkra is ez a dolog, legyen kicsit színháziasabb a megjelenés. Ez régi álmunk volt. De az, hogy ez most hirtelen megvalósulni látszik, szinte spontán jött.
-Sz.B.: Egy egyiptomi ütős hangszeren, a darbukán tanulok játszani. A tanárom ismeri Annát. Ő hozott össze minket. Így kezdődött minden. Anna arra vágyott, hogy az estjük több legyen egyszerű koncertnél, azt szerette volna, hogy valami ötletet belevigyünk. Ezért különböző eszközökkel - világítás, effektek, színpadi mozgás - megpróbáljuk színházivá tenni mindazt, ami a színpadon történik. Ennek legfontosabb eleme azonban, hogy írtam egy meseszerű történetet, amibe beleágyazódnak a dalok. A dalokra reflektálva született meg a szöveg, ami a népmese és a modern mese keveréke, és aminek a dramaturgiája végig követhető a dalokon keresztül.
-Milyen számokra épül fel a mese?
-Sz. A.: Vannak köztük régi és most született dalok, amiket mind a meséhez hangszereltünk át. Ezek is történetek, kis mozzanatok, amik egyszerű emberi érzésekről mesélnek, mindenki által átélt dolgokról, de elég képiesen és kicsit szürrealisztikusan.
- SZ.B.: Megkaptam a dalfűzért, hogy milyen számok lesznek a koncerten és az volt a feladatom, hogy olyan történetet írjak, amibe ezeket be lehet illeszteni. Tetszenek Anna szövegei, mert egyszerre költőiek és álomszerűek. Jól lehet velük dolgozni színházi értelemben is. Maga a mese egyébként nagyon egyszerű. A semmi közepén áll egy fiatal lány, aztán megjelenik egy fiú. Megszeretik egymást, és együtt indulnak vándorútra. Egy idő után azonban külön kell válniuk, mert a fiú szegény és dolgoznia kell, ezért pékinasnak áll. A lány sem megy vissza gazdag családjához, hanem elszegődik egy cirkuszhoz. Évek múltán találkoznak ismét. A lány a cirkuszigazgató fiával él, nem mehet a fiúval. Végül azonban mégis egymáséi lesznek.
Hogy kezdted el a sztorit ráírni a dalokra? A gondolatiságán vagy a zeneiségén indultál el?
-Sz.B.: Is-is. Már amikor először végighallgattam a számokat, kiadott nekem egy történetet. Mivel a dalok rendkívül szuggesztív, kicsit szürrealisztikus, kicsit impresszionista képekben beszélnek, szabad versekhez tudnám hasonlítani őket, elég könnyű volt rátalálni arra a gondolatiságra, ami összekötheti őket.
-A történeteket Anna meséli?
-Sz.B.: Ő mondja a szövegeket. Egyelőre csak nagyon picit lehet a zenekarhoz nyúlni, olyan feladatokat adok nekik, amit meg tudnak valósítani, és mégis erősíti a színpadi jelenlétet. Nem színházi előadás lesz ez, hanem ez egy dramaturgiával rendelkező koncert, aminek a koncentrációja rendben van. Egyelőre ez a cél. Az áprilisi est egy kísérlet kezdete a zenekar és köztem, egy közös út első lépcsőfoka. Szép fokozatosan, lépésről lépésre szeretném majd megteremteni velük azokat az elképzeléseket, amikre közösen vágyunk.
-Elsőre tetszett Balázs szövege?
Sz.A.: A dalok sorrendje elsőre nagyon tetszett. Különös, hogy bár még alig ismertük egymást, mégis valahogy nagyon szépen megrajzolta belőle az én életemet. Ez persze kicsit ijesztő is volt. Tehát a sorrenden és az egésznek a lényegén nem volt vita köztünk.
-Sz.B.: A nyelvezeten dolgoztunk sokat.
-Mert a ti szövegetek nyelvezete költőibb, mint amit Balázs a prózában írt?
SZ.A.: Igen, de jót tesz a dolognak ez a kontraszt, csak először furcsa volt nekem. Kicsit féltem ezektől az éles dolgoktól.
-Hogy érzed magad ebben a dramatizált helyzetben?
Sz.A.: Énekléskor is szituációkat teremtek. Minden emberben van egy csomó karakter és az egyes dalokban én is mindig más-más énemet mutatom meg. Tehát nem annyira áll távol tőlem ez a helyzet.
-Zeneileg hogy épül fel a koncert?
-Sz.A.: A mag az akusztikus gitár és az ének. A mi kettőnk duójára lesz kihegyezve az előadás, de egy-egy ponton megszólal benne nagybőgő és ütőhangszer is. Az teszi izgalmassá a koncertet, hogy több rétegződése van. Egyrészt ahogy maga a zenei vonal felépül, ahogy a hangszerelés néha dúsul, néha egészen minimális zene marad, aztán amikor a próza találkozik össze a zenével, mondjuk egy gitárkísérettel elmondott szövegnél, az egész más hatást kelt. Sok rétege van. Nagyon izgalmas.
-Azon kívül, hogy ti vágytatok arra, hogy valami módon rendhagyó legyen ez a koncert, a néző számára milyen pluszt jelent? Mit tesz hozzá a zenei élményhez?
-Sz.A.: Miután a fényekkel, a prózával megsegítve erősen koncentrálódik a figyelem, sokkal inkább egy kijelölt úton vezetjük végig a nézőket, mint egy hagyományos koncerten. Kevesebb dolgot hagyunk nyitva, egy utazás ez, amit együtt járunk végig az előadás alatt.
-Sz.B.: Ezen kívül egy koncert nem épül lineárisan. Elhangzik egy szám, annak van felfelé ívelése, ami a tapsban csúcsosodik ki, majd kezdődik minden elölről. Nálunk a koncert fokról fokra épül, az egész egységet alkot és olyan lesz, mintha egyetlen 50 perces számot látna a közönség.