Július 18. és 27. között rendezik meg a 34. Művészetek Völgye Fesztivált, ahol közel 3000 zenei, színházi, irodalmi és képzőművészeti program kap helyet Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd térségében.
Az esemény idei sztárfellépője a Franz Ferdinand lesz, amely és elhozza The Human Fear címen megjelent legújabb lemezét. A legismertebb skót indie banda egy igen energikus albumot jelentetett meg, ami az emberi félelemből indul ki.
Az egyik legfontosabb érzelmet igyekeztek megragadni, amitől a legtöbb ember igazán azt érzi, hogy él.
Minden nagy változás, nagy lépés félelemmel jár, a sebezhetőség után viszont felszabadító átélni, ahogy legyőzzük ezt az érzést. Ebből táplálkozik a lemez, és ezt a felszabadultságot élheti majd át mindenki a Panoráma Színpad előtt is Kapolcson, de a régi slágerek iránt rajongóknak sem kell aggódni a kedvenceik miatt. Az albumnak magyar vonatkozása is van, ugyanis a borítót Maurer Dóra Hét elforgatás című képe inspirálta. A zenekar szerint a kép ugyanolyan, mint a zenéjük: erősen közvetlen, ami mellett nem lehet elmenni, de közben mélység és sebezhetőség látható rajta.
Maurer Dóra és több más hazai kortárs képzőművész hasonló mélységű alkotását közvetlenül is lehetősége lesz megtekinteni a Művészetek Völgye közönségének, ugyanis a fesztivál alatt a Művészvölgy Kúriában már mintegy 65 alkotással és a művészekkel folytatott beszélgetésekkel várja őket a fesztivál saját kortárs galériája.
Franz Ferdinand mellett a hazai zenei élet legismertebb alakjai is ott lesznek a Panoráma Színpadon. Fellép az ország legnagyobb helyszínein teltházak előtt játszó Bagossy Brothers Company, az egyik legismertebb alternatív rockzenekar a Quimby, a nemrég több ezer ember előtt óriási lakodalmat tartó Bohemian Betyars, és a tavaly új lemezzel jelentkező Margaret Island, Blahalousiana és Besh o droM is. Ha ez nem lenne elég ok az ünneplésre, akkor a résztvevők megünnepelhetik az idén 15 éves Ivan & The Parazolt, és a negyedszázadosokat, a 30Y-t és a Hiperkarmát is Kapolcs legnagyobb színpadán. A hip-hop sem maradhat ki, a Punnany Massif és a Belga is ott lesz a fesztiválon, a végtelen vígadásról az Aurevoir. a melankolikus dallamokról pedig az Esti Kornél gondoskodik majd.
A korábban már bejelentett könnyűzenei felhozatallal, az Elefánt, Carson Coma, Beton. Hofi, Jazzbois, Analog Balaton, Co Lee, Moriones, valamint Koncz Zsuzsa, Zorán részvételével a 34. Művészetek Völgye zenei kínálata már most igen szép névsort tudhat magáénak.
Fejléckép: Franz Ferdinand (fotó/forrás: Művészetek Völgye)