oresztész

2015 május 17., 06:58
Tánc horváth csaba Szerző: Fehér Anna Magda

Horváth Csaba: "Kiélezett világban élünk"

Progresszív mozgásvilágú előadásra készül Horváth Csaba és a Forte Társulat. Az évad egyik utolsó bemutatójaként, június 3-án a Szkéné Színházban tűzik műsorra a Bűn és bűnhődést. Elképzeléseiről az előadás próbáinak kezdetén Horváth Csabát kérdeztük. INTERJÚ
2014 október 1., 13:30
Színház horváth csaba Szerző: (x)

Horváth Csaba: "Nem döntöttem el, kivel vagyok"

A Forte Társulat alapítója első alkalommal rendezi a Radnóti Színház művészeit, akikkel október 5-én mutatja be Euripidész Oresztész című drámáját. A hatalomvágyra és bosszúra épülő történet főszerepeiben Rétfalvi Tamást és Martinovics Dorinát láthatja a közönség. A rendezővel beszélgettünk. INTERJÚ
2014 szeptember 19., 08:00
Színház premier Szerző: (va)

Premier: Oresztész

Euripidész drámáját október 5-én, a CAFe Budapest keretében mutatják be Horváth Csaba színrevitelében, akinek ez első rendezői munkája a társulattal.
2010 április 9., 17:30
Színház nemzeti színház Szerző: Fidelio

Április a Nemzetiben

Az április is sűrű hónap lesz a Nemzeti Színházban. Felolvasószínházzal, kiállítással, közönségtalálkozókkal, utolsó előadással és premierrel köszöntik a tavaszt a Duna-parton.
2010 április 8., 13:04
Színház katona józsef színház Szerző: (rzs)

Utolsó előadások áprilisban

Áprilisban három, ókori tematikájú előadás kerül le a budapesti színházak repertoárjáról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink