operett

2016 október 20., 12:12
Zenés színház operett Szerző: (sze)

Lehár Ferenc Énekverseny indul

A 10. alkalommal megrendezett nemzetközi énekverseny október 21-én kezdődik Révkomáromban. A versenyen a Fidelio különdíjat ad át, a döntő után a résztvevők az Operettszínházban adnak gálaestet október 24-én, a Magyar Operett Napján.
2016 augusztus 10., 15:35
Zenés színház olimpia Szerző: Fidelio

Domingo szurkol a menekült csapatnak az Olimpián

Plácido Domingo operaénekes, az augusztus 10-én este tartandó ingyenes budapesti koncertjét ismertetvén szólt az Olimpián először szereplő menekült sportolókból álló csapatról.
2016 április 28., 09:21
Zenés színház interjú Szerző: Csicsely Zoltán

Lőrinczy György: "Nyitott színházigazgató szeretnék lenni"

Ikercsillagok évada. Ha kölcsönvesszük a Budapesti Operettszínház idei szlogenjét, igaz ez a kettősség a Nagymező utcai teátrum vezetésére is: Lőrinczy György menedzser főigazgatóként, mellette Kerényi Miklós Gábor művészeti vezetőként irányítja a zenés színházat, amely nemrég nemzeti minősítést kapott. Ezzel nemcsak a támogatása, hanem a feladatai is megnőttek. Interjúnkban a főigazgató abba is beavatott, milyen szerepet szánnak a következő évadban a színház részeként megnyíló Moulin Rouge-nak.
2016 április 13., 14:52
Zenés színház operett Szerző: Fidelio

Annyira ironikus lesz az Operettszínház, ami még nem sértő

Titkos jelszóval lehetett bejutni A chicagói hercegnő hangulatát idéző pesti bárba, ahol a Budapesti Operettszínház várta a sajtó képviselőit. A vendégek a Bródy Stúdió kopottas, romkocsma hangulatot idéző udvarán szemtanúi lehettek Mary Lloyd amerikai milliárdosnő és Borisz Alex sylváriai nagyherceg első találkozásának.
2016 március 24., 12:25
Zenés színház operett Szerző: Fidelio

Operett újragondolva, Árpád vezérrel

Államalapítás, kényszerlánykérés, nemzeties kultúrterror és Árpád vezér időutazása – a K2 Társulat Röpülj, lelkem! című, „zenés talányként” elnevezett előadásán rengeteg abszurd elemmel találkozhatunk a Szkéné Színházban. A Parlamentben augusztus 20-a éjjelén játszódó darabról Fábián Péter rendezőt kérdeztük a Fidelio Kultúrpercekben.
2016 március 8., 17:14
Klasszikus berlin Szerző: Fidelio

Fidelio Napi Zene - Lehár: Dein ist mein ganzes Herz

Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjének bemutatójára 1929. október 10-én került sor Berlinben. A darab a zeneszerző egyik korábbi operettjének, A sárga kabátnak az átdolgozása.
2016 január 15., 16:29
Zenés színház szabó máté Szerző: (ja)

Dancs Annamari: "Igazi hollywoodi hangzás"

Ahogy az a 7ora7 kritikájából is kiderült, Szabó Máté rendező élő, mai előadássá frissítette a tehetséges, ám félig-meddig elfeledett operettszerző, Jacobi Viktor operettjét, a Sybillt. Jacobi művei kifejezetten ritkán láthatók hazai színpadokon, így felbukkanásuk már önmagában is különlegesnek számít. Videónkban az előadás szubrettje, Dancs Annamari operettszínésznő-énekesnő mesél a darabról.
2015 december 31., 12:13
Zenés színház interjú Szerző: Dömötör Nikolett

Mitől magyar az ember?

Különleges előadással, háromfelvonásos operettel, pontosabban „zenés talánnyal” készül legújabb bemutatójára a k2 Színház. A Röpülj, lelkem alkotóival-rendezőivel, Benkó Bencével és Fábián Péterrel beszélgettünk a szokatlan műfajválasztás miértjeiről, nemzeti identitásról, magyarság-definíciókról és műhelytitkokról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink