Április 21-én a budapesti Akvárium Klubban egész napos összművészeti programot tartanak a Poket Zsebkönyvek alapításának hatodik évfordulója alkalmából.
Június elején jelenik meg Neandervölgyiek címmel a József Attila-díjas Darvasi László eddigi leghosszabb regénye. A háromkötetes, több évtizedet felölelő műben a magyar vidék, a főváros és a nagyvilág történetei kapcsolódnak össze.
A költő, író, kritikus április 30-án a Nyitott Műhelyben veheti át a fiatalon elhunyt művészről elnevezett elismerést, amellyel a Hazai Attilához hasonlóan újító, kísérletező szerzőket ismerik el.
Mások mellett Závada Péter, Kemény Zsófi, Simon Márton és Varró Dani köteteivel gazdagodhatnak a szemfüles irodalomrajongók a fővárosban. A Libri a rendszeres, napi versolvasásra szeretné felhívni a figyelmet.
Önismeret, kreativitás, kritikai gondolkodás, nyelvi fejlődés – a magyar költészet napja alkalmából Nyáry Krisztián gyűjtötte össze, milyen pozitív hatásokkal lehet a gyerekekre a versolvasás.
Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Erika néni és további felnőttmesék címmel Rényi Ádám harmadik novelláskötete, amelyben ezúttal is a tőle megszokott, meghökkentő humorral mesél a közelmúlt és a jelen Magyarországáról.
„A történetek összekötnek minket, a történetekben találkozhatunk” – így szól a JCDecaux hetedik alkalommal meghirdetett Álljon meg egy novellára! pályázatának szlogenje. A versenyre ezúttal tematikus megkötés nélkül várják az alkotásokat a szervezők.
A menekültekkel végzett önkéntes munkái során szerzett élményei ihlették Vörös Anna első könyvét. Vadoma című novellafüzérében egy fiatal szíriai lány életét mutatja be, kötetével tavaly elnyerte a Fidelio „Ügy” elnevezésű elismerését. A pszichológusként dolgozó íróval életútjáról beszélgettünk.
Petőfi-premierrel folytatja évadát az Újszínház. Petőfi Sándor egyetlen regénye, A hóhér kötele március 7-én debütál a Paulay Ede utcai teátrum színpadán, az előadás egyik szereplőjét, Darányi Ádámot kérdeztük a születő produkcióról.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.