Könyv

Zágrábba költözik a magyar irodalom

2024.11.12. 12:50
Ajánlom
November 12-17. között több mint húsz év után ismét Magyarország lesz a legnagyobb horvát könyvszakmai rendezvény, az Interliber Könyvvásár díszvendége Zágrábban. Sztárírókkal, irodalmi és művészeti szaktekintélyekkel, kiadókkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, kulturális és zenei programokkal várják az érdeklődőket. A magyar díszvendégség programját a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Zágrábi Liszt Intézet közösen szervezi.  

A horvát-magyar könyvszakmai partnerség hosszú múltra tekint vissza, Magyarország legutóbb 2003-ban, első külföldi meghívottként nyitotta meg a nemzetközi vendégek sorát Zágrábban – írja közleményében a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ). Hozzátették,

az elmúlt két évtizedben a régióban megjelent műfordítások kiemelkedően nagy száma jól mutatja az együttműködés sikerességét,

így 2024-ben ennek a trendnek a megerősítését és folytatását tűzték ki célul a szervezők.

A könyvvásárt november 12-én Nádas Péter, az Interliber és a Fraktura kiadó meghívottja, a vásár díszvendége nyitja meg, a rendezvényen pedig olyan magyar szerzőkkel találkozhat a közönség, mint Tóth Krisztina, Végel László, Földényi F. László, Jászberényi Sándor, Orvos-Tóth Noémi és Kollár Árpád. Olyan klasszikus magyar életművek kerülnek a középpontba, mint Krúdy Gyuláé, Pilinszky Jánosé, Janikovszky Éváé vagy Szabó Magdáé. Nemcsak az irodalom, hanem a zene is feltűnik a programkínálatban, a Kaláka Együttes, a Tarsoly Együttes, a Magyar Banda, az Operett Szalon, az Alexander Petrovics Koktél zenekar és a Belvárosi Betyárok közvetítik a magyar zenei hagyományokat.

PKU_foto_FIN-124719.jpeg

A magyar stand a 2024-es Interliber Könyvvásáron Zágrábban (Fotó/Forrás: Petőfi Kulturális Ügynökség)

A rendezvényre szervezett számos gyerekprogramból kiemelkedik a november 16-án esedékes Pál utcai fiúk-kvíz, amelyen diákcsoportok versenyezhetnek egymással az ifjúsági regény ismeretében. Molnár Ferenc kultikus könyve Horvátországban ugyanis kötelező olvasmánynak számít. Kovács Lea Sziveri János-díjas műfordító, a magyar díszvendégség egyik szakmai tanácsadója a kötet horvát recepciójához kapcsolódva elmondta: „A Pál utcai fiúk meghatározó szerepet játszik sokak életében. Nemrég megjelent Damir Karakas ismert horvát íróval egy interjú, ahol arra a kérdésre, hogy melyik könyvet írta volna meg a legszívesebben, azt válaszolta, hogy A Pál utcai fiúkat.

Sok író, kritikus és olvasó tekint e kötetre nagy szimpátiával.

Keresztes Balázs, a PKÜ Közép-európai Irodalmi Igazgatóság csoportvezetője kiemelte, hogy a program túlmutat a könyvvásár keretein, így a Zágrábi Liszt Intézetben, a Horvát Nemzeti Színházban és a Zágrábi Egyetemen is találkozhatnak összművészeti programokkal az érdeklődők. „A könyvvásár ideje alatt a kultúra.hu és a Petőfi Kulturális Ügynökség exkluzív tartalmakkal készül, a 1749 Online Világirodalmi Magazin pedig horvát hetet tart, horvát szerzők műveit a középpontba állítva. A partnerkapcsolatot tovább erősítve 2025-ben a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál – amely a PKÜ közreműködésével valósul meg – külön programsávot tervez a horvát-magyar műfordítóknak. A Petőfi Kulturális Ügynökség a balatonfüredi Magyar Fordítóházzal együttműködésben pedig szorgalmazza a horvát fókuszú műfordítói workshop szervezését”zárta szavait.

Fejléckép: Nádas Péter és Tóth Krisztina (Fotó/Forrás: Karácsony Gergely Facebook-oldala; Tóth Krisztina Facebook-oldala)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Múzeumok a világjárvány árnyékában

A COVID-19 pandémiáról szóló könyvet jelentetett meg a Néprajzi Múzeum: Berényi Marianna kötetében azt vizsgálta meg, hogyan költöztek át a múzeumok az online térbe a világjárvány ideje alatt.
Könyv hír

Díjazták az év legjobb gyerekkönyveit

Idén 10. alkalommal adta át a HUBBY az Év Gyerekkönyve Díjakat. A szervezők örömére rekordszámú, csaknem száz nevezés érkezett, s olyan erős mezőny állt össze, hogy a zsűri több ponton is változtatott az előző évek gyakorlatán.
Könyv podcast

„Nem tudsz nem önazonosan futni” – Simonyi Balázs a Lírástudók vendége

Huszonkét, a futásról szóló interjú olvasható Simonyi Balázs könyvében, amely többek között arra keresi a választ, kik vagyunk, és milyen oldalunk tárul fel akkor, amikor egy ilyen kitartást igénylő tevékenységre áldozzuk az erőnket.
Könyv ajánló

Egy este, ahol a költészet nem csak olvasmány – irodalmi sorozatot indít a Centrál Színház

Március 24-étől Lehet egy költővel több? címmel sorozatot indít a Centrál Színház. Az este moderátora Nyáry Krisztián, a játékmester pedig Papp János lesznek. Minden hónapban egy közkedvelt magyar költő lesz a vendégük, az első két alkalommal Karafiáth Orsolyával és Varró Dániellel beszélgetnek.
Könyv ajánló

Véradással egybekötött felolvasást szervez a FISZ

A Fiatal Írók Szövetsége, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt március 14-én várja azokat, akik szívesen segítenének embertársaikon. A véradás nincs regisztrációhoz kötve.