Könyv

Több mint kétszáz mű vált ingyenesen hozzáférhető közkinccsé a Magyar Elektronikus Könyvtárban

2025.01.03. 10:05
Ajánlom
Mások mellett Herczeg Ferenc, Nagy Lajos, valamint Robert Capa kötetei is szabadon hozzáférhetővé váltak, miután lejárt a rájuk vonatkozó szerzői jogvédelem.

2025. január 1-jétől ingyenesen, szabadon hozzáférhető és letölthető 250 közkinccsé váló mű a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos SzéchényiKönyvtár (MNMKK OSZK) Magyar Elektronikus Könyvtárában (MEK). Az év folyamán további művek is feltöltésre kerülnek, így a MEK 2025-ben is valódi kincsesbánya lesz az irodalom, a tudomány és a művészet kedvelői számára.

A MEK Magyarország legrégibb, immár három évtizedes múltra visszatekintő elektronikus könyvtára, amely a magyar írásbeliség kiemelkedő értékeit hordozza.

Az MNMKK OSZK által működtetett szolgáltatás ezzel is hozzájárul a nemzeti örökség ápolásához és megőrzéséhez, valamint elérhetőségük biztosításához a jelen és a jövő olvasói számára

– írja az intézmény közleményében. Emlékeztettek, a MEK 2024-ben közel húszmilliós látogatottságot ért el, az MNMKK OSZK további digitális tartalomszolgáltatásai összesen mintegy tízmillió látogatót vonzottak. A nemzeti könyvtár digitalizáló központjának teljesítménye továbbra is stabilan az európai élvonalban van több mint14 millió levilágított oldallal – írták.

HerczegFerencKezkezetmosAzelsoviharAMEK-befelkerult250eletmuegyikkoteteFotoMNMKKOSZK-095643.jpg

Herczeg Ferenc Kéz kezet most / Az első vihar című kötete is ingyenesen hozzáférhetővé vált a Magyar Elektronikus Könyvtárban (Fotó/Forrás: MNMK OSZK)

A 2025. január 1-jétől hozzáférhető gyűjteményrész a kultúra és a tudomány terén tevékenykedett, 1954-ben elhunyt szerzők életművéből merít. Herczeg Ferenc (1863–1954) a két világháború közötti időszak egyik legnépszerűbb magyar írója, akinek Az élet kapuja című regényét háromszor is jelölték irodalmi Nobel-díjra. Drámái és regényei a magyar és nemzetközi színpadokon is maradandók. Nagy Lajos (1883–1954) a szatirikus próza mestere, a Nyugat főmunkatársa és többszörös Baumgarten-díjas író, aki novelláival vált igazán ismertté. Robert Capa (1913–1954), a világhírű magyar–amerikai fotográfus és haditudósító, a 20. század egyik legjelentősebb dokumentaristája.

Fényképei máig a háborús fotográfia ikonikus alkotásai.

Gerevich Tibor (1882–1954) a művészettörténet és kultúrpolitika kiemelkedő alakja, akadémikus, akinek munkássága a magyar és nemzetközi műemlékvédelem területén is meghatározó. Huszti József (1887–1954) a klasszika-filológia és a magyar humanizmus jeles kutatója, aki többek között Janus Pannonius munkásságának tanulmányozásával ért el kiemelkedő eredményeket. Papp Viktor (1881–1954) zenekritikus, zenetörténész és irodalmár aktívan részt vett a zenei kultúra népszerűsítésében. Rapaics Raymund (1885–1954) a magyar növényföldrajz és történeti botanika úttörője, akadémikus, akinek művei a magyar Alföld ősi növényvilágát mutatják be részletesen.

A szerzői jogi védelem Magyarországon a szerző halálát követő hetven évig érvényes. Ezen időszak lejártát követően a művek közkinccsé válnak, azaz szabadon másolhatók, terjeszthetők és feldolgozhatók.

Fejléckép: Herczeg Ferenc és Robert Capa(Fotó/Forrás: Wikipedia; Gerda Taro / Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Jazz/World

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Könyv

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. 
Klasszikus

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus

Dán szerelmi történettel búcsúzik az Erkel Színháztól az Opera

Több mint háromszáz fős előadói apparátus szólaltatja meg a százötven éve született Arnold Schönberg Gurre-dalok című, monumentális oratóriumát február 15-én az Erkel Színházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Könyv hír

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Könyv magazin

Beleolvasó – Erdős Virág: Kalocsa

A József Attila-díjas költő, író új regényében egy fiatal lány Kalocsáról szerencsét próbál a Budapest nevű bolygón. Mese ez, vagy valóság? A történetben mindkét lehetőség egyszerre adott. Olvasson bele a kötetbe!
Könyv magazin

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Könyv hír

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált.