Könyv

Segít eligazodni a könyvrengetegben a radiocafé új gyerekirodalmi műsora

2025.05.28. 11:55
Ajánlom
Százhold címmel kortárs gyerekirodalmi és kulturális műsor indul május 30-án, pénteken 21 órától a radiocafén Veiszer Alinda vezetésével, a több évtizedes szakértői múlttal rendelkező Pagony szakmai támogatásával. A Százhold megmutatja, hogyan válhat a gyereknevelés elengedhetetlen részévé a könyv és a kultúra.

„Olvasó emberként a gyerekeimet is mesékhez, történetekhez szoktattam, egészen pici koruk óta – nyilatkozta az induló műsor kapcsán Veiszer Alinda. – Ahogy telt az idő, egyre többen kerestek meg itthon és külföldről is azzal, hogy segítsek nekik. Tudták, hogy csak olyan irodalmat ajánlok, amit olvastam és szerettem, de mit adjanak a gyerekek kezébe? Ilyenkor vagy válaszoltam mindenkinek privát üzenetben, vagy kitettem néhány posztot azokról az ifjúsági és gyerekkönyvekről, amiket szívesen ajánlok. A Százhold című műsorral ezt most rendszeresen megtehetem, aminek nagyon örülök, egyrészt, mert én is sokkal nagyobb merítésből fogok ajánlani ezután, másrészt mert

segítünk a könyvszerető szülőknek, hogy olyan műveket olvashassanak fel a kicsiknek, vagy adjanak kezébe a nagyoknak, amelyekről azt gondoljuk, hogy maradandó élményt okoznak,

és visszacsábítják a gyerekeket a képernyők elől a könyvek világába. Garantálom, hogy nem egy promóciós műsort készítünk, kizárólag olyan könyvekről fogunk beszélni, amiket jónak tartunk. 
A heti rendszerességgel, péntekenként 21 órától jelentkező rádióműsor a gyerekirodalom és a kultúra világába kalauzolja el a hallgatókat. A Százhold elismert gyerekkönyves szakemberek, szerzők, illusztrátorok és alkotók bevonásával keresi a válaszokat a gyereknevelés során felmerülő kérdésekre, különös tekintettel az olvasóvá nevelésre. A műsor nem titkolt szándéka a tudatos könyvválasztás kialakítása, és az, hogy a gyerekek minőségi könyvek társaságában nőjenek fel és váljanak értő olvasókká.

492733276_1337992021666301_1297764543871483291_n-115154.jpg

Pagony könyvesbolt (Fotó/Forrás: Pagony Kiadó)


„A radiocafé naponta több, mint 66 ezer embert ér el, ami nemcsak komoly siker, hanem egyben felelősség is – mondta Canjavec Judit, a radiocafé kulturális műsorainak vezető szerkesztője. – Hiszen mi fontosnak tartjuk, hogy minőségi, értékes tartalmakat közvetítsünk hallgatóinknak. Most induló, Százhold című gyerekirodalmi műsorunk, ami a Pagony Kiadó szakértelmével és Veiszer Alinda közreműködésével kerül péntek esténként adásba, szintén ezek sorába illeszkedik majd.

Mert a jövő a mi felelősségünk is.

Fontos és boldogan vállalt küldetés, hogy a műsorral segítséget nyújthatunk a szülőknek és minden olyan felnőttnek, aki a gyerekek életének alakulásáért felelős, hogy olyan könyvekkel ismertesse meg őket, amelyeket olvasva vagy hallgatva felelős, érzékeny, a világra nyitott emberekké váljanak. Bízunk benne, hogy a Százhold című műsorral a radiocafé, együttműködve a Pagonnyal, ennek részese lehet.“

A 2001-ben alapított Pagony Kiadó elkötelezett abban, hogy a gyerekek és kamaszok kezébe színvonalas, friss kortárs szövegeket és illusztrációkat adjon, elősegítve ezzel a minőségi gyerekkultúra terjedését. „Mi a Pagonyban közel 25 éve hisszük, hogy ha segítünk eligazodni a kínálatban, minden szülő megtalálja a hozzá illő könyvet, amire szüksége van, ami élmény ad. Ezért adtunk ki több mint ezer, túlnyomórészt kortárs magyar kötetet, és válogatott kínálatunk országszerte elérhető boltjainkban” – árulta el Sárdi Dóra, a Pagony egyik társtulajdonosa, PR-marketing vezetője.

A Százhold első adása május 30-án, pénteken 21-órakor lesz, amiben Veiszer Alinda az ország egyik legnépszerűbb gyerekkönyves szerzőjével, Berg Judittal beszélget. A műsorok podcast formában is elérhetők lesznek a radiocafé és a Pagony felületein.

Fejléckép: Pagony könyvesbolt (fotó/forrás: Pagony Kiadó)

„Ha időnként a szülők is felröhögnének...” – Tóth Krisztina és Hajba László a Lírástudók vendége

Kapcsolódó

„Ha időnként a szülők is felröhögnének...” – Tóth Krisztina és Hajba László a Lírástudók vendége

Immár tucatnyi kötete jelent meg a gyerekeknek szóló Malac és Liba sorozatnak, így hát leültettük a mesék íróját és illusztrátorát, Tóth Krisztinát és Hajba Lászlót, hogy kikérdezzük őket az inspirációikról és a baromfiudvar univerzumáról.

„A legnagyobb tanítóim a gyerekek” – interjú Samuel Allo mesemondóval és Gombos Kata kiadóvezetővel

„A legnagyobb tanítóim a gyerekek” – interjú Samuel Allo mesemondóval és Gombos Kata kiadóvezetővel

Húsz évvel ezelőtt egy bretagne-i tanár felkerekedett, hogy bejárja a világot, és szállásért, fuvarért cserébe meséket osszon meg az emberekkel. Samuel Allo vándor mesemondó a Kisgombos Könyvek alapítójával, Gombos Katával együtt mesélt lapunknak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv podcast

„Közösségként is hatásunk van arra, milyen lesz a jövőnk” – Dr. Meskó Bertalan a Lírástudók vendége

A jövő nem jóslat, hanem döntés kérdése – vallja Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató, aki szerint bárki megtanulhatja jobban alakítani a holnapot, legalább a saját életében. Új könyvéről és módszeréről mesél a Lírástudókban.
Könyv ajánló

Menekülni, hiába – új regénnyel jelentkezik Barnás Ferenc

Szeptember 15-én a Jelenkor Kiadó gondozásában jelenik meg Barnás Ferenc Most és halála óráján című regénye. Az Aegon művészeti díjas író új könyve kíméletlenül szembesít az ember fenyegetettségének állandó és zsigeri tapasztalatával.
Könyv magazin

Vámos Miklós: Nem csak krimikedvelőknek ajánlom

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal Susanne Lieder a rejtélyek nagyasszonya, Agatha Christie életéből komponált regényét ajánlja. Gondolataira a Kossuth Kiadó kiadói igazgatója, Földes László reagál.
Könyv magazin

Beleolvasó – Zajácz D. Zoltán: Moszkva, Balaton

1987, Moszkva. Irina Kulikova őrnagyot a legújabb ügye a moszkvai magyar nagykövetségre szólítja. Mindeközben Tihanyban is eltűnik valaki, méghozzá a híres moszkvai Bolsoj egyik balerinája. Olvass bele Zajácz D. Zoltán új krimijébe!
Könyv hír

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.