Kihirdették a lengyel Angelus-díj jelöltjeinek hosszú listáját, amelyen összesen tizennégy könyv szerepel, köztük Totth Benedek Margó-díjas bemutatkozó kötete, a Holtverseny – szúrta ki a Booklips oldalán a Könyves Magazin. Az elismerést az előző évben lengyel nyelven megjelent közép-európai kötetek kaphatják meg,
a zsűri százhúsz könyvből választotta ki a még versenyben lévő tizennégy művet.
A győztes október 19-én hirdetik ki. A lap cikke szerint a döntős kötetek között három lengyel, kettő-kettő ukrán, román és moldáv szerző szerepel, emellett albán, osztrák, boszniai, szlovák, orosz és magyar könyvek teszik teljessé a listát. Totth Benedek 2014-ben megjelent regényét Elżbieta Sobolewska ültette át lengyel nyelvre, és a Biuro Literackie gondozásában jelent meg.
A Magvető Kiadó ajánlója szerint
a Holtversenyben a krimi, a lélektani thriller és a fejlődési regény elemei keverednek.
Totth Benedek könyve „brutális és érzékeny kötet a mai Magyarországról, s a benne meglehetősen elhagyatottan, néha boldogan, többnyire boldogtalanul, olykor szomorúan, de gyakrabban inkább dühösen ténfergő tizenévesekről, akik a vidéki elkerülőutakon mennek céltalanul az éjszakában.” A szerző 2015-ben nyerte el vele a legjobb debütáló prózakötetnek járó Margó-díjat.
Az Angelus Silesiusról elnevezett elismerés az egyetlen Lengyelországban, amely a közép-európai országokból származó vagy ott dolgozó írók könyveit támogatja. A nyertes könyv szerzője 150 ezer złoty pénzjutalomban részesül. A díjra olyan kötetek lengyel kiadásait lehet benyújtani, amelyek irodalma kevésbé ismert a lengyel piacon. A Könyves Magazin emlékeztetett, a korábbi díjazottak közt szerepel mások mellett a későbbi Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics is, valamint Esterházy Péter és Spiró György, míg a Natali Gorbaniewskáról elnevezett közönségdíjat Tompa Andrea kapta meg.
Fejléckép: Totth Benedek (Fotó/Forrás: Bogdán Réka / Magvető Kiadó)