Könyv

Nádas Péter: „Ne veszítsétek el a bizodalmat”

2022.06.09. 19:25
Ajánlom
A 93. Ünnepi Könyvhét megnyitóján Nádas Péter rendhagyó, tanmesei beszédében az emberi természet mellett az önellátás fontosságáról és a természet működéséről beszélt. Június 9. és 12. között több mint száznyolcvan kiállító kínálja a könyveit a magyar irodalom legnagyobb ünnepén.

Kilencvenharmadik alkalommal rendezték meg az Ünnepi Könyvhetet. Az idén június 9. és 12. között zajló eseményen 176 könyves pavilonban 182 kiállító kínálja a könyveit a budapesti Vörösmarty téren, illetve a Duna-korzón. A könyvárusító pavilonok minden nap 10 órától 19 óra között várják az érdeklődőket.

A rendezvény két színpadán, a Vigadó térnél és a Vörösmarty térnél több mint hatvan könyvbemutatót szerveznek, a négy nap alatt pedig mintegy ezer dedikálásra számíthatunk, jelen lesz a magyar irodalmi élet szinte teljes spektruma. lesz. Idén rendhagyó módon gyermeksarokkal is készültek a Duna-korzó területén, ahol a kiadók játékos programokkal, a szervezők állandó rajzolási lehetőséggel várják a legkisebb olvasókat.

A 93. Ünnepi Könyvhét megnyitóünnepsége a viharos időjárás miatt a Gerbaud házba költözött, Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke beszéde után bemutatták a Szép Magyar Könyv 2021 verseny díjazott könyveit, illetve az alkotókat.

Ezt követően Nádas Péter író rendhagyó megnyitóbeszédében, meglepő módon földigilisztákról, zöldségekről és madarakról szóló tanmesével lepte meg a hallgatókat. 

„Szónoki képességek híján valami olyasmiről szeretnék beszámolni, amiről ebből az alkalomból, ilyen ünnepélyesen, a könyvhetek majd száz éves történetében minden bizonnyal egyetlen nagyra becsült elődöm nem beszélt: a földigiliszták veszélyes életéről” – fogalmazott a Kossuth- és József Attila-díjas szerző.

 „A veszély én magam vagyok" – tette hozzá. Mint mondta, nem akar meglepni senkit a témával, és ne ütközzünk meg, a földigiliszta csodálatos lény.

„Mikor éjszaka a fészerhez vezető járdára lépek, s ők levegőzni kijöttek a téglák között a réseken, hogy éljék a maguk társasági életét, alig tudom elkerülni, hogy szét ne tapossam őket. Képzeljétek emberek, miattuk kell olykor a saját járdámat megkerülnöm. Én mondom néktek, aki Esterházy Péter szavai szerint az utolsó magyar paraszt író lennék” – mondta. Az író ezután felsorolta, mi mindent termeszt meg feleségével, arca verejtékével, lelke roppant örömével.

Nádas Péter úgy fogalmazott, a természeti egyenlőség elvét ki sem lehetne verni belőle, ez embertani állandója.

„Így aztán tudhatom és tudatom, hogy a termékeny talaj alfája és ómegája, mércéje, nem én vagyok, hanem a földi giliszta léte. Jóléte”

– hangsúlyozta. Ezt követően azonban azt mondta: „Ha meg éppen mégsem a földigiliszták veszélyes és csodálatos életéről találnék beszélni, hanem a harkályról, akkor nem a harkályokról úgy általában, miként nem az emberekről általában, hanem erről az egyetlen harkályról, ahogy hivatásom szigorú szabálya tőlem megkívánja, róla, és senki másról. Aki itt él valahol a közelünkben, és aki reggelente a diófánkon dolgozik.” Az író hozzátette, szándékosan beszél személyként a harkályról, ragaszkodik hozzá, hogy nem tárgy, még ha nem is ugyanaz, akit korábbról ismert, hanem az unokája vagy a dédunokája. „Az etető peremén kapaszkodik meg, ahol egyetlen más madár nem kapaszkodna így. Hosszú csőrét belevágja, egyszer-kétszer, szünet. Drága japán gyékénylemezekkel borított tetőzetét áttöri, hétre hét, szemem láttára kapja szét. Újra kell építenem, megint elölről kezdenem.

Hosszú életemben legalább hatszor kellett mindent elölről kezdeni. Romeltakarítás, újjáépítés.”  

NadasPeterMatePeter_JelenkorKiado-194420.jpg

Nádas Péter (Fotó/Forrás: Máté Péter/Jelenkor Kiadó)

Pedig az író szerint a harkály nem is szereti a napraforgót, leginkább a többiek iránti kíváncsiság vezeti csak az etetőhöz, saját külön bejáratú opportunizmusa.

Ezt követően már valóban a földigilisztákról beszélt, a lumbricus terrestrisről, amely Darwin számítása szerint hat hektáron évente összesen huszonötezer kiló földet hoz fel Anglia mélyéről Anglia felszínére. „Szájukon egész munkaidejükben folyamatosan befalják Angliát, gyűrűikkel továbbítják magukban a földjét, s baktériumukkal telt humusként bocsátják ki a másik végükön. Nélkülük a föld halott. Így aztán aki Anglia felületét gondolja könnyedén megérinteni, rögvest Anglia mélységes mélyéhez ér. Ami áll Angliára, tán hazánkra sem kevésbé. A paraszti bölcselet legfeljebb vigasztalhatja önmagát, de nem a teremtést, hogy a kettévágott féreg az ekének megbocsát” – magyarázta.

Nádas Péter a földigiliszták természetes ellenségei között említette a futóbolondokat, akik „undorodnak tőle, túl csúnyának találják, ütnek-vágnak, ásóikkal, kapáikkal mennek neki. Mert hasznukat és kárukat maguk sem tudják, szegénykék, egymásról leválasztani”.

Az író beszéde végén végül kitért ránk, emberekre is: „Bizony mondom néktek, kedves testvéreim,

embernek az ember a legnagyobb természetes ellensége, s így aztán nála tényleg nem él csodálatosabb lény e földtekén. Ha valamit mások szétszednek, földig rombolnak és meggyaláznak, ő fölépíti. Romvárost, jogot.

Ő persze mindig saját maga a mások is. Egy más ő. Legalább is emberemlékezet óta így teszi, és nem is lehet őt önmagáról soha többé leválasztani. Habár egészen odáig felér a saját kis eszével, hogy építkezéseit ajánlatos az alapoknál kezdeni. Annyiszor kell összeraknia, ahányszor a vele azonos mások szétszedik – gondolná az ember. De nem. Sajnos többször. Pontosan eggyel többször kell összeraknia. Nincs mese” – jelentette ki, mondván, a mese fogytával nincs más dolga, mint megköszönni a szíves figyelmet és a lehető legünnepélyesebben megnyitni az idei Könyvhetet.

Nádas Péter azonban zárásként még „irodalmi dizőzként” belesuttogta a mikrofonba végső üzenetét:

Ne veszítsétek el a bizodalmat. Nem tudom, miben, de elveszíteni sem éri meg.”

Nádas Péter teljes beszéde visszanézhető az Ünnepi Könyvhét Facebook-oldalán.

Az idei Könyvhét prospektusa itt, a részletes programleírás pedig ezen a linken érhető el. 

 

Fejléckép: Nádas Péter a 93. Ünnepi Könyvhét megnyitóján (fotó: Mónus Márton/MTI)

10 könyv, amit a legjobban várunk a Könyvhéten

Kapcsolódó

10 könyv, amit a legjobban várunk a Könyvhéten

Szubjektív ajánlónkban összegyűjtöttük, hogy melyik az a tíz új kötet, amit mi mindenképpen beszerzünk a 93. Ünnepi Könyvhéten. Listánk végén meglepetés várja a kortárs irodalom rajongóit, annyit elárulunk, hogy egy különleges dedikációra hívjuk fel a figyelmet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Múzeumok a világjárvány árnyékában

A COVID-19 pandémiáról szóló könyvet jelentetett meg a Néprajzi Múzeum: Berényi Marianna kötetében azt vizsgálta meg, hogyan költöztek át a múzeumok az online térbe a világjárvány ideje alatt.
Könyv hír

Díjazták az év legjobb gyerekkönyveit

Idén 10. alkalommal adta át a HUBBY az Év Gyerekkönyve Díjakat. A szervezők örömére rekordszámú, csaknem száz nevezés érkezett, s olyan erős mezőny állt össze, hogy a zsűri több ponton is változtatott az előző évek gyakorlatán.
Könyv podcast

„Nem tudsz nem önazonosan futni” – Simonyi Balázs a Lírástudók vendége

Huszonkét, a futásról szóló interjú olvasható Simonyi Balázs könyvében, amely többek között arra keresi a választ, kik vagyunk, és milyen oldalunk tárul fel akkor, amikor egy ilyen kitartást igénylő tevékenységre áldozzuk az erőnket.
Könyv ajánló

Egy este, ahol a költészet nem csak olvasmány – irodalmi sorozatot indít a Centrál Színház

Március 24-étől Lehet egy költővel több? címmel sorozatot indít a Centrál Színház. Az este moderátora Nyáry Krisztián, a játékmester pedig Papp János lesznek. Minden hónapban egy közkedvelt magyar költő lesz a vendégük, az első két alkalommal Karafiáth Orsolyával és Varró Dániellel beszélgetnek.
Könyv ajánló

Véradással egybekötött felolvasást szervez a FISZ

A Fiatal Írók Szövetsége, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt március 14-én várja azokat, akik szívesen segítenének embertársaikon. A véradás nincs regisztrációhoz kötve.