Ivana Dobrakovová közelmúltban megjelent regénye, ahogy ez a címből kiderül, Olaszországban játszódik, egy tipikusan mai kulisszák között zajló megcsalástörténet egy évét jeleníti meg – egyes szám első személyben, női szemszögből. Női nézőpontból, de nem csak nőknek.
Ez a regény, bár végig telis-tele van feszültséggel, és akad benne egy csomó brutális szexualitás is, mégsem az elmesélve banálisnak tűnő történet miatt izgalmas. Annyira nem, hogy a spoilerezés veszélye nélkül néhány mondatban összefoglalható:
Adott egy kelet-európai anya két gyerekkel és egy olasz férjjel, anyagi és (látszólagos) lelki biztonsággal, amint – a férj munkája miatt – Brüsszelből Torinóba költözik, ahol a nő, a történet elbeszélője – szándékai, tervei és józan esze ellenére – szexuális viszonyt kezd új barátnője férjével. Ez a viszony és ennek következményei „mozgatják” a történetet. Ez az, amit Ivana Dobrakovová úgy tud megírni, hogy annak tétje van.
Mindig lenyűgöztek az olyan emberek, akik jókra és rosszakra osztják fel a világot. És akik ezt hangosan ki is mondják. Honnan ez az erkölcsi felhatalmazás? Mi jogosítja fel őket erre? Mindig bosszantott, amikor hallottam, hogy ez meg amaz valamit nyilatkozott velem kapcsolatban – még a kamaszkori, pszeudó-sátánista, mansoni korszakomban – hogy »szerintem Kristína alapvetően jó ember«. Micsoda pofátlanság! Sőt, egyesek még imádkoztak is értem.
A regény elbeszélője Kristína – mint az a fentiekből is kiderül, nem fekete-fehérben látja a világot, s önmaga összetettségével és értékével is tisztában van. Mégis tehetetlen/védtelen azzal a korábban nem ismert brutális és érzelemmentes szexualitással szemben, ami – minden, egyre illékonyabb – józan megfontolás ellenére beszippantja őt.
De tényleg: mi ennek a tétje?
Mi ennek a tétje az író, a főszereplő és az olvasó számára? Van-e, lehet-e tanulsága egy ilyen történetnek?
A történetben Kristínával együtt sodródó olvasó belülről látja, hogy mi történik, nem jut eszébe erkölcsi ítéletet hozni, hiszen inkább együttérzés ébred benne és nem sajnálat. Közelebb kerül ahhoz a nehezen – sok munkával – értelmezhető „belső lényeghez”, ami feltárja az emberi lélekben munkálkodó, józan ésszel szembemenő erőket. Olyan erőket, melyek – ha szerencsés esetben nem is ilyen mértékben, de – mindenkiben ott munkálnak a sorsalakító erőként. Akkor is, de főleg akkor, ha nem veszünk tudomást róla.
A Torino árnyékában „csak egy regény”, s éppen ezért nem is érdemes, legfeljebb érdekes az önéletrajzi motívumokkal foglakozni. Ugyanakkor ez a mű nem a külső történések, hanem az emberben zajló folyamatok feltárására figyelve önmagát hitelesíti, és ezzel minden fiktív vonásával együtt és/vagy azok ellenére a hitelesség látszatát keltve hitelessé válik.
Szélsőséges helyzetben – pláne, ha az ember maga a szélsőség forrása – a teljes összeomlás az egyik „út”,
amire akad bőven példa. A másik lehetőség pedig a szembenézés azzal, amiről nem tehetünk, ami úgy a miénk, hogy azt nem mi választottuk, amit már a szüleink is a szüleiktől kaptak meg (és ez a sorozat a „végtelenig” nyúlik vissza az időben).
A Torino árnyékában egy nagyszerű, sőt fontos regény, mert az irodalom eszközeit jól használva olyan terepre merészkedik, ahol mindannyiunknak van/lenne dolga: mélyre ás befelé, ahelyett, hogy a külvilágban próbálna magyarázatra lelni.
Szerző: Grozdits Hahó
Ivana Dobrakovová: Torino árnyékában
Kiadó: Typotex Kiadó
Megjelenés: szeptember 2.
Fordította: György Norbert
Oldalak száma: 204
A kötet megvásárolható a Typotex oldalán.
Támogatott tartalom
Fejléckép: Ivana Dobrakovová (Fotó/Forrás: Gabina Weissová / Typotex Kiadó)