Könyv

Ladik Katalin, Ureczky Eszter és Mezei Gábor az idei Alföld-díjasok

2022.11.04. 13:15
Ajánlom
November 8-án, a Debreceni Irodalmi Napokon veheti át három szerző az Alföld folyóirat elismerését, amely, mint azt a szerkesztőség hangsúlyozta, kizárólag érdemalapú.

Az Alföld szerkesztősége 2022-ben is odaítélte három kiváló szerzőjének az Alföld-díjat. Az elismerést idén hárman vehetik át:

Ladik Katalin költő, performer, Ureczky Eszter irodalomtörténész és Mezei Gábor költő, szerkesztő, irodalomtörténész.

A folyóirat 1978 óta részesíti elismerésben kiemelkedő szerzőit. 1993-tól a díjazottak a pénzjutalom mellé E. Lakatos Aranka szobrászművész emlékplakettjét is megkapják. 1978 és 2021 között 44 alkalommal 126 szerzőnek 133 Alföld-díjat osztottak ki (heten – Csoóri Sándor, Sütő András, Kulcsár Szabó Ernő, Tandori Dezső, Oravecz Imre, Esterházy Péter és Térey János – kétszer is megkapták).

Mások mellett olyan szerzők szerepeltek még a kitüntetettek között, mint Kányádi Sándor, Hankiss Elemér, Tar Sándor, Nádas Péter, Borbély Szilárd, Kovács András Ferenc, Szilágyi István, Takács Zsuzsa vagy Tóth Krisztina.

A szerkesztőség egyúttal hangsúlyozta közleményében,

kitüntetésük mindig is érdemalapú volt, és az is marad.

A díjazottak

Ladik Katalin a neoavantgárd által ihletett, több művészeti ágat átfogó életművéért és a folyóiratban közel fél évszázadon át megjelent publikációiért kapta meg az elismerést.

Ureczky Eszter az angolszász kultúra, a biopolitika és a kultúrorvostan elkötelezett közvetítéséért, valamint az Alföld hasábjain és online felületén közölt tanulmányaiért és kritikáiért veheti át a díjat.

Mezei Gábor különös atmoszférájú versvilágának megteremtéséért, valamint a folyóiratban közölt korszerű, elméleti alapozottságú, szövegközeli elemzésekre épülő tanulmányaiért és bírálataiért részesült az elismerésben.

A díjakat a Debreceni Irodalmi Napok részeként, az Alföld-díjasok estjén adják át november 8-án 18:30-tól a Csokonai Forum Orfeum-termében. A díjazottak ezt követően egy portrébeszélgetésen vesznek részt.

A Debreceni Irodalmi Napokról további részleteket rendezvény a Facebook-oldalán olvashatunk. 

Fejléckép: Ladik Katalin, Ureczky Eszter és Mezei Gábor (Fotó/Forrás: Szerda Zsófia, Belicza László Gábor / Alföld folyóirat)

„Hát miért ne lehetnék én is bátor?” – Interjú Ladik Katalinnal

Kapcsolódó

„Hát miért ne lehetnék én is bátor?” – Interjú Ladik Katalinnal

„Ha nem bántottak volna annyira, lehet, hogy megragadok a középszernél” – mondja lapunknak Ladik Katalin. A József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költővel új verseskötete és közelgő, nyolcvanadik születésnapja alkalmából beszélgettünk, többek között sikerekről, kudarcokról, belső emigrációról és arról, mi vagy ki az a Homo galacticus.

Ők kapják idén a Déry Tibor-díjat

Ők kapják idén a Déry Tibor-díjat

Deczki Sarolta, Krusovszky Dénes, Sallai Katalin Krisztina és Schein Gábor vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező, nem állami elismerését. A díj különlegessége, hogy nemcsak művészi, hanem irodalomtörténeti-elméleti és kritikai teljesítményeket is jutalmaznak vele.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Jazz/World

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Könyv

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. 
Klasszikus

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus

Dán szerelmi történettel búcsúzik az Erkel Színháztól az Opera

Több mint háromszáz fős előadói apparátus szólaltatja meg a százötven éve született Arnold Schönberg Gurre-dalok című, monumentális oratóriumát február 15-én az Erkel Színházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Könyv hír

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Könyv magazin

Beleolvasó – Erdős Virág: Kalocsa

A József Attila-díjas költő, író új regényében egy fiatal lány Kalocsáról szerencsét próbál a Budapest nevű bolygón. Mese ez, vagy valóság? A történetben mindkét lehetőség egyszerre adott. Olvasson bele a kötetbe!
Könyv magazin

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Könyv hír

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált.