Saját tapasztalatai alapján hogyan segítheti egy író munkáját, ha eltölthet néhány hetet egy alkotóházban?

Az írás olyan, hogy néha nem árt hozzá kiszabadulni a megszokott környezetünkből. Hogy ne kelljen a hétköznapi élet dolgairól gondolkodni, az apróságokon, amik körülvesznek minket. Az írás is tulajdonképpen egy ház – az ember bezárja magát, és maga köré épít valamit, egy új világot. Ha ezt máshol is megtehetjük a dolgozószobánkon kívül, az időnként nagy segítség lehet. Ez az egyik módja, hogyan profitálhat ebből egy író. A másik, hogy mindeközben új tapasztalatokat szerez, szimplán azáltal, hogy máshol él. Hiszen máskülönben egy külföldi író valószínűleg soha nem töltene el egy hónapot Csillaghegyen. De azáltal, hogy néhány hét erejéig maga is budai polgárrá válik, történik vele valami, amiről korábban nem volt, mert nem lehetett tudása.

Kizökkenti őket a megszokásokból?

Nem csak arról van szó, hogy kizökkenti őket, hanem jó eséllyel ez a hatás megjelenik majd a munkájukban is. Az új élmények belemásznak a szövegekbe. Például megjelenhet a művekben a Duna vagy az Aquincum. Velem is ez történt, a Finnországban szerzett benyomásaimat több szövegemben is felhasználtam. De mondok más példát:

Lehet, hogy az adott vendégművész letéved a dolgozószobába, kezébe veszi az ő könyveit, és Péter mondatai, a szövegritmus hatni fog rá. Nehéz ennél világosabban beszélni erről, mert az írás egyébként rendkívül titokzatos és változatos, vagy mondhatnám: abszurd folyamat.

Dragomán György dedikál a 95. Ünnepi Könyvhéten (Fotó/Forrás: Déry Ágoston / Ünnepi könyvhét)

Most éppen Esterházy Péter születésének hetvenötödik évfordulóján beszélgetünk. Mit gondol, hogyan érdemes elkezdeni az ismerkedést az életművével?

Szerencsére ez egyszerű dolog, olvasni kell. Le kell venni a polcról A szív segédigéit vagy a Kis Magyar Pornográfiát, de ez két véletlenszerű példa. Valójában az a gyönyörű Péter életművében, hogy minden irányból meg lehet támadni, bárhol fel lehet csapni. Mindenki megtalálhatja benne, ami számára izgalmas: akár a sport, a gasztronómia vagy a magyar történelem felől közelítene.

Ön személyesen hogyan emlékezik rá?

Számomra idén az évforduló még fontosabb is, mint máskor, mert az Élet és Irodalom felkért, hogy erre az alkalomra írjak egy fiktív beszélgetést Péterrel. Korábban, tizenöt évvel ezelőtt már írtam egyszer az ő hangján, amikor egy fiktív naplóval köszönthettem a születésnapján. Rám elképesztően nagy hatással volt az ő irodalmi világa, amikor fiatalon olvastam. Szóval idén abba a megtisztelő és szép helyzetbe kerültem, hogy tíz napon keresztül az ő hangján írhattam, ami önmagában is felemelő élmény.

Ez egészen bensőséges kapcsolatnak tűnik.

Szerintem ha az ember nagyon szeret egy szerzőt, és sokat olvassa a műveit, az eleve bensőséges kapcsolat. Esterházy Péternek rengeteg német és francia olvasója van, akik ugyanilyen bensőséges viszonyban állnak vele, és tudom, hogy amikor Magyarországon járnak, ugyanígy gondolnak rá. Ahogy most Magyarországon is biztosan rengetegen gondolnak éppen Mario Vargas Llosára (A Nobel-díjas író április 13-án 89 éves korában elhunyt – a szerk.), mert sajnos éppen rá kell gondolnunk. Olvasónak lenni ezért is szép dolog.

Dragomán György és Daniel Kehlmann (Fotó/Forrás: Gulácsi Zsuzsanna / Magvető Kiadó)

A tervek szerint az alkotóházban eleinte műfordítókat látnának vendégül. Miért rájuk esett a választásuk?

A műfordítás csodálatosan szép és alázatos munka, ami hidat teremt a kultúrák között. Ráadásul hatalmas feladat – tudom, hiszen jómagam is fordítottam jó néhány könyvet –, pláne magyar műveket idegen nyelvre átültetni. A fordítóművészek ezt mind-mind azért teszik, mert egyszerűen szerelmesek ezekbe a szövegekbe. Mi ebben szeretnénk támogatni őket, hogy nyugodt körülmények között végezhessék a munkájukat. Örülnénk, ha sokan jönnének, de persze várunk mindenkit, fiatal és idős, magyar és külföldi írókat egyaránt.

Ha ráadásként még szövegek is születnek itt – hát az csak hab a tortán.

Az ügy mellé állt Daniel Kehlmann is. Miért vállalta el ez a feladatot?

Daniel Péternek jó barátja volt, nem mellesleg nekem is. Egy alkalommal mindhárman együtt jártunk New Yorkban, ami nagyon szép pillanat volt, erre mindig szívesen emlékszünk vissza. Daniellel még egy vacsorán találkoztam, amikor egy ösztöndíjnak köszönhetően Berlinben éltem, és éppen ő mutatta be nekem azt az embert, aki a Thomas Mann-villa megmentésén dolgozott, és akinek köszönhető, hogy a Los Angeles-i ház most a német irodalom egyik figyelőállása. Azon az estén sokat beszélgettünk arról, miért fontosak ezek az alkotóházak. Szóval amikor később felmerült Daniel neve, bíztam benne, hogy igennel fog felelni, és így is történt. Neki most még nyilvánvalóan nincs feladata, a későbbiekben fog becsatlakozni, és abban közreműködik majd, hogy kapcsolatba léphessünk minél több hasonló alkotóházzal, íróval és kulturális intézménnyel. Daniel szívesen segít, ő is feladatának érzi, hogy méltóképp őrizzük Péter emlékét.

Fejléckép: Dragomán György (Fotó/Forrás: Szabó T. Anna / Magvető Kiadó)