Könyv

„A gyerek még bölcs, a nagyszülő már bölcs” – Kiss Ottó a Lírástudók vendége

2023.10.18. 09:45
Ajánlom
Alig lehetett hozzájutni a Csillagszedő Márióhoz, most végre megjelent újra, mégpedig folytatásával, az Ég Bolttal együtt. A születésnapos szerzővel Grisnik Petra beszélgetett a Lírástudók legújabb epizódjában.

Idén ünnepli 60. születésnapját Kiss Ottó, akit gyerekkönyves szerzőként ismert meg az ország. A születésnap alkalmából ismét megjelenik a Csillagszedő Márió, és a folytatása is, az Ég Bolt.

A két karcsú verseskötet nemcsak összetéveszthetetlen lírai hangja miatt lesz a kicsik és a nagyok kedvence, hanem Paulovkin Boglárka rajzai miatt is, amelyek most először végre színesben szerepelnek a lapokon.

KissOtto-090847.jpg

Kiss Ottó könyvei (Fotó/Forrás: Móra)

A születésnapos szerző arról beszélt Grisnik Petrának, húsz évvel ezelőtt milyen könyvpiaci változások engedték meg, hogy a Csillagszedő Márió megjelenjen – és nem mellesleg Az év könyve-díjat nyerjen. Korábban gyerekkönyvet csak az írhatott, aki már bizonyított a felnőtteknek szánt irodalomban, komoly regények álltak a háta mögött. A kétezres évek elején azonban megjelentek a gyerekkönyvkiadók, és ők kifejezetten gyerekkönyves szerzőket kerestek. Azért ne felejtsük el, hogy Kiss Ottónak a nagybetűs műfajokban is sikerei vannak: A Kék Oroszlán bezár című novelláskötete például, szakmai és olvasói dicséretekkel övezve, tavaly jelent meg.

A Csillagszedő Márió és az Ég Bolt két korosztálynak szól: az előbbi egy 5-6 éves fiúcska, az utóbbi egy kiskamasz lány gondolatait fogalmazza meg, nem feledkezve meg arról, hogy a gyerekek a komoly témákat – elmúlást, csalódást, szerelmet és öröklétet – is be tudják fogadni. „A gyerek még bölcs, a nagyszülő meg már bölcs” – fogalmazta meg Kiss Ottó. No, de azt is hozzátette: jó esetben.

A beszélgetés után öt friss könyvmegjelenést ajánlunk

konyvajanlo-090129.jpg

konyvajanlo-090129.jpg (Fotó/Forrás: fidelio.hu)

 A korábbi adások ide kattintva hallgathatók vissza.

A Lírástudók felvételei a Pentaton Hangstúdióban készülnek. Bővebb információ itt érhető el. >>> 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Színház

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Könyv magazin

Beleolvasó – Szabó T. Anna: Erősebb nálam

A szerelemről és a biztonság vágyáról szól Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig tartó szenvedélyekről. Olvass bele a kötetbe!
Könyv hír

Szijj Ferenc és Fehér Renátó kapja a Bertók László Költészeti Díjat

A Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat ezúttal Szijj Ferenc kapja eddigi szakmai pályájának elismeréseképpen. Az életműdíjas szerző mellett ismét elismernek egy fiatal pályatársat is, a kisdíjat idén Fehér Renátó érdemelte ki.
Könyv interjú

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.
Könyv hír

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.