Könyv

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

2025.02.11. 17:05
Ajánlom
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. 

Mint arról tavaly novemberben beszámoltunk, az idei, jubileumi 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a korábbi évekkel ellentétben nem a Millenárison rendezik meg, a helyszín ugyanis 2025-től új profilt kap: itt mutatják be novemberben a Recirquel Társulat új előadását, a Walk My Worldöt, aminek munkálatai akadályoznák a Könyvfesztivál megszervezését.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) most közleményben jelentette be, hogy a rangos eseményt a Bálnában rendezik meg október 2. és 5. között. Közleményükből egyúttal az is kiderül, hogy a Könyvfesztivál idei díszvendégországa Románia lesz, a díszvendég pedig Janne Teller dán író lesz. A világhírű Semmi című regény szerzője legutóbb 2023-ban járt Magyarországon, akkor a PesText irodalmi fesztivál vendégeként érkezett Budapestre – a művésszel lapunk interjút is készített.

Nem tudjuk, a felhők hol érnek véget – beszélgetés Janne Tellerrel

Kapcsolódó

Nem tudjuk, a felhők hol érnek véget – beszélgetés Janne Tellerrel

A dán író leghíresebb regényéről, a Semmiről, az írók társadalmi szerepvállalásáról, illetve arról kérdeztük, mit üzenne azoknak a magyar íróknak, akik a könyvfóliázások miatt úgy érzik, elfogy körülöttük a levegő. 

A MKKE közleményéből egyúttal az is kiderült, hogy június 12. és 15. között rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet, a hagyományokhoz hasonlóan a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.

Fejléckép: Janne Teller (Fotó/Forrás: Arild Vågen / Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Múzeumok a világjárvány árnyékában

A COVID-19 pandémiáról szóló könyvet jelentetett meg a Néprajzi Múzeum: Berényi Marianna kötetében azt vizsgálta meg, hogyan költöztek át a múzeumok az online térbe a világjárvány ideje alatt.
Könyv hír

Díjazták az év legjobb gyerekkönyveit

Idén 10. alkalommal adta át a HUBBY az Év Gyerekkönyve Díjakat. A szervezők örömére rekordszámú, csaknem száz nevezés érkezett, s olyan erős mezőny állt össze, hogy a zsűri több ponton is változtatott az előző évek gyakorlatán.
Könyv podcast

„Nem tudsz nem önazonosan futni” – Simonyi Balázs a Lírástudók vendége

Huszonkét, a futásról szóló interjú olvasható Simonyi Balázs könyvében, amely többek között arra keresi a választ, kik vagyunk, és milyen oldalunk tárul fel akkor, amikor egy ilyen kitartást igénylő tevékenységre áldozzuk az erőnket.
Könyv ajánló

Egy este, ahol a költészet nem csak olvasmány – irodalmi sorozatot indít a Centrál Színház

Március 24-étől Lehet egy költővel több? címmel sorozatot indít a Centrál Színház. Az este moderátora Nyáry Krisztián, a játékmester pedig Papp János lesznek. Minden hónapban egy közkedvelt magyar költő lesz a vendégük, az első két alkalommal Karafiáth Orsolyával és Varró Dániellel beszélgetnek.
Könyv ajánló

Véradással egybekötött felolvasást szervez a FISZ

A Fiatal Írók Szövetsége, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt március 14-én várja azokat, akik szívesen segítenének embertársaikon. A véradás nincs regisztrációhoz kötve.