Az 50. születésnap nemcsak ünnep, hanem mérföldkő is az ember életében. Milyen jelentősége van ennek a napnak a pályája ívén?

Öt évtized múlását megérzi az ember, és persze folyamatosan változunk, de a hivatásom csapásvonala most sima és folyamatos. Igaz, az egész eddigi pályámat tekintve ez nem mondható el. Az énekkar folyamatosan jelen volt benne egészen kamaszkoromtól kezdve, de a karmester szak elvégzése után a szimfonikus és az operarepertoár is befészkelte magát az életembe. A két szakmát sok éven át párhuzamosan műveltem, amikor a debreceni és a pécsi színházban dolgoztam karmesterként, emellett pedig énekkarokat vezettem. Budapestre költözvén lett az életem kizárólag a kórusé.

Somos Csaba (Fotó/Forrás: Posztós János / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

A színházi munka egy nagyon izgalmas, különleges életformát von magával. Nem hiányzik ez önnek?

Be kell vallanom, hiányzik. A mostani munkám örömei viszont bőségesen kárpótolnak. Továbbra is nagyon szeretem az operát, a színpadi létet, a társulattal való közös munka varázsát, és azt, amikor sok verejték árán együtt érünk el egy fantasztikus célt a premier napján. De a színházban is énekhangokkal dolgozik az ember, és ma is sokszor van alkalmam opera betanítására, vagy akár operarészletek színpadi vezénylésére. Ilyenkor kivetkőzöm magamból, és hatványozottan élvezem a munkát.

A szenvedélyes interpretációt tartja fő hitvallásának. Ez a színházi munka hozadéka, vagy már korábban kialakult ars poetica?

Azt hiszem, ilyen típus vagyok. Számomra az a legfontosabb, hogy emocionális élményt szerezzek az előadóknak és a közönségnek is. De kontroll nélkül sem szabad közelíteni a zeneművekhez, az sosem vezet jóra. Azt szokták mondani, a karmesteri tevékenységben a hideg fej és meleg szív együtt kell, hogy működjön. Erre törekszem én is, de tény, hogy nálam sokkal erősebb a szenvedélyes oldal.

Van általános receptje arra, hogy ez a két pillér mindig egyensúlyban legyen?

Ahogy az ember felett telnek az évek és egyre több művet megismer, egyre könnyebb bemenni a próbára, hiszen már nem okoz akkora nehézséget a matéria feltárása és a partitúra megismerése. Viszont annál jobban kell figyelni arra, hogy ne csak leolvassuk a kottát, hanem értelmezzük, és hozzá is adjunk valamit.

Somos Csaba (Fotó/Forrás: Posztós János / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

Mi vezette arra, hogy a karnagyi, karmesteri szakmát válassza hivatásául?

A konzervatórium évei alatt kisegítőként bekerültem a debreceni Kodály Kórus és a Csokonai Színház énekkarába, és olyan produkciókban vehettem részt, melyek a mai napig ható katarzist jelentettek a számomra. Akkor határoztam el, hogy egész életemben ezt szeretném csinálni. Emlékszem, nézegettem a próbatáblát, mert kíváncsi voltam, hogy egy hivatásos énekkarnak milyen a munkarendje, mivel telik egy profi énekes szakmai élete.

Van olyan szelete a munkájának, amit kevésbé szeret?

Azért nincs, mert minden ilyen mozzanat egy-egy velejáró, a nagy egész része. Ha sikerül megbirkózni azokkal a nehéz helyzetekkel, amelyekkel egy vezetőnek óhatatlanul szembesülnie kell, akkor pozitív élménnyé válnak. Ilyen például a mindennapos kóruslogisztika, a beosztások kérdése. Nem könnyű több mint 80 hivatásos művészt foglalkoztatni...

Nemrég átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetését...

Nem számítottam rá, az ember nem gondolkodik ilyeneken előre. De mint minden művész számára, számomra is inspiráló és erőpótló ez a kitüntetés. Nem klisének szánom, de mindez a Nemzeti Énekkar és az előző együtteseim nélkül semmit sem érne, hiszen nekünk, karnagyoknak-karmestereknek az együttes a hangszerünk.

Somos Csaba (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

Sikeresen fejlődik a keze alatt a Nemzeti Énekkar, az elmúlt évek egyik legszebb eredménye az együttes saját, Pászti-bérletsorozata. Milyen célokat tűzött ki a következő évekre?

Hatalmas célok és kisebb hegycsúcsok is állnak előttünk, amiket meg kell hódítanunk, és a kisebbekhez is hatalmas feladatrendszer társul. A legfőbb hivatásunk a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral való fellépés; a közös koncertjeink mindig különlegesek és magas minőségben, kiváló karmesterek vezetésével zajlanak. Emellett viszont az ország legfoglalkoztatottabb énekkara vagyunk, rengeteget hívnak minket vendégszerepelni nemcsak Budapestre, hanem vidékre és a határon túli magyar nyelvű területekre is. A fővárosban kétmillióan élvezhetik a zenét – mi alapításunk óta ellátjuk a missziót, hogy a vidék többi 8-10 millió lakosának is biztosítsuk ezt a lehetőséget. Nemrég volt olyan évadunk, amikor 17 különböző szimfonikus zenekarral léptünk fel.

Átgondoltan kell beosztani az energiákat, a próbaidőt, ezért szolidak vagyunk a saját bérleteinket illetően. Szívesen terveznénk másik saját sorozatot is, de nagyon át kell gondolni, hogy futja-e rá az erőnkből. A következő időszak egyik nagy célja ráadásul, hogy minél többet evezhessünk nemzetközi vizeken, és az énekkart ne csak a magyarlakta területeken ismerjék, hanem akár a tengerentúlon is.

Úgy tudom, a közeljövőben Miskolcra és Kecskemétre készülnek, bérletes koncertjeik műsorán pedig két bemutató is szerepel.

A tervezésnél még nem is gondoltuk, hogy mennyire időszerű lesz az első hangversenyünk műsora: Frank Martin In terra pax című oratóriuma hangzik el az első részben, majd Poulenc Gloriája. Előbbit tudtommal Magyarországon még nem adták elő. A 2. világháború alatt született ez a rendkívül kemény, drámai mű, melynek szövege főként A jelenések könyvéből való. A csapásokról és az utolsó ítéletről, majd az azt követő békéről, az új Jeruzsálemről, a reményről szól, és hogy hogyan lábal ki az ember a szörnyűségek sorozatából. Ebben az apokaliptikus időszakban igen aktuális a mű előadása – reméljük, hogy megvalósulhat. A bérletsorozat harmadik koncertjén pedig Kovács Zoltán Credójának ősbemutatójára kerül sor. Kovács Zoltán egy érdekes színekkel dolgozó, igazán egyedi stílusú zeneszerző. Miséjének e tétele, annak ritmikai világa és hangvétele különleges világba kalauzol minket.

A Nemzeti Énekkar mellett ön vezeti a Zeneakadémia Alma Mater kórusát is. Milyen a munka az egyetem együttesével?

Mivel az Akadémia hallgatóközössége évente frissül, mindig más, nagyon változatos az ottani munka. Az énekkar tagjainak ráadásul különbözőképpen fontos ez a tevékenység, hiszen együtt járnak oda zongoristák, orgonisták, zeneszerzők, gitárosok, egyházzenészek, karnagyok és karmesterek... Igyekszem úgy beosztani az évadot, és olyat nyújtani minden próbán, hogy mindenki jól járjon, épülni tudjon, és maradandót kapjon. Sokszor nagy kihívást jelentenek a feladataink, profiknak való koncertanyaggal kell megbirkóznunk. Idén például Kodály Székely fonóját és Liszt Via crucisát is énekeljük a Nagyteremben, év végén pedig pótoljuk a vírus miatt elmaradt a capella hangversenyünket.

Somos Csaba (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

Ha visszatekint eddigi pályára, mely mozzanatok csúcsosodnak ki? Melyek azok a pillanatok, időszakok, amik elkísérik egész életében?

Színházi éveim egyik legnagyobb élménye és öröme volt, hogy hat alkalommal eldirigálhattam Wagner Lohengrinjét. Csodálatos volt a Magyar Rádió Énekkaránál eltöltött időszakom, de a mostani is: minden nap úgy jövök dolgozni, hogy szerencsésnek érzem magam és boldog vagyok. A Nemzeti Énekkarral való munkámból kiemelkedik az az évad, amit Kocsis Zoltánnal dolgozhattam végig. Minden produkciója emlékezetes volt, de a leginkább talán Rachmaninov Aleko című operája, amit a Müpa hangversenytermében énekelhettünk. A tavalyi évad is tartogatott egy életre szóló koncertélményt: Daniel Schnyder Szent János jelenései című darabjának előadását, ami szintén magyarországi bemutató volt. De a Rienzi-produkciónkat is említhetném Sebastian Weigle vezényletével, amiben betanítóként vettem részt.

Szeretek karigazgatóként működni, kiszolgálni a vendégkarmestereket, rengeteget lehet tanulni ezekből az élményekből. A tapasztalatokat mindig igyekszem beépíteni a saját világomba, eszköztáramba. Augusztusban is volt egy gyönyörű koncertünk a Teréz templomban Az újrakezdés reményében címmel, amit én dirigálhattam. A Krisztus oratórium részletei mellett Kodály Missa brevisét énekeltünk, és a hihetetlen egység és a profizmus mellett olyan lelki energiákat mozgatott a hangverseny, ami örök élmény marad számomra.

Együttesvezetőként hogyan értékeli a vírushelyzetet? Mi az, amire most hangsúlyt kell fektetni?

Nagyon nyitottnak és rugalmasnak kell lenni. Így próbálunk mi is evezni, előre haladni: nem feladva a célokat, de könnyedén kezelni a váratlan körülményeket. A vírushelyzet máris átalakította a kulturális életet itthon és nemzetközi viszonylatban is. Igazán jól kell végeznünk a munkánkat, teljes hittel és akarással: ez most a legfontosabb.