Klasszikus

Párbeszéd ember és hangszer között – Kirill Troussov a Zene Házában

2024.10.29. 11:35
Ajánlom
Legkiválóbb zenészbarátaival tér vissza a Magyar Zene Házába november 8-án a világhírű német hegedűművész, Kirill Troussov. Ritka pillanat, hogy az est fellépői – Várdai István, Szűcs Máté, Pusker Júlia, Fejérvári Zsolt, Fejérvári Zoltán, Abouzahra Amira – egy időben egy helyen állhatnak színpadra, hiszen világszerte turnézó művészekről van szó.

A Szextett sztárokkal című koncerten két nem mindennapi apparátusú kamaramű szólal meg: Mendelssohn D-dúr és Glinka Esz-dúr szextettje. Igazi örömzenélésre számíthatunk, amelyről Kirill Troussov így fogalmazott: „Amikor színpadra lépünk, azt is ünnepeljük, hogy a világ egy pontján épp találkozunk, és együtt zenélhetünk. A kamarazenélés az egyik legfontosabb aspektusa számomra a klasszikus zenei pályának, mert nemcsak a közönséget hozza össze a koncertteremben, hanem a művészeket is a színpadon” – jegyezte meg a hegedűművész, hozzátéve: „A kamarazene egyedülálló, közvetlen művészete annak, hogy zenészként, egyénként, a saját személyiségünket is megmutatva kommunikáljunk egymással a színpadon.”

Párbeszéd ember és hangszer között, beszéd nélkül, zenei hangokkal, az adott mű és a zeneszerző szándékának interpretációjával.

A zongora gyakran válik főszereplővé Mendelssohn és Glinka művében is, amelyekben a hegedűnek, a brácsának, a csellónak és a nagybőgőnek köszönhetően a vonós hangzás minden magassága és mélysége megmutatkozik. Vonósnégyes, nagybőgő és zongora – így áll össze Glinka szextettjének apparátusa, Mendelssohn a két brácsa alkalmazásával ennél egy árnyalattal sötétebb színűre hangolta a művét. Glinka sodró lendületű darabját nagyban inspirálták a szerző itáliai utazásai, könnyen felfedezhetjük benne a romantikus operák karaktereit. Mendelssohn pedig ezzel a szextettjével is bizonyítja, hogy kétségkívül a klasszikus zene egyik legzseniálisabb tehetsége volt: alig múlt tizenöt éves, amikor befejezte a darabot. Érezhetjük benne Haydn és Mozart közeli hatását, ugyanakkor a zeneszerző ragyogó egyéni hangját is, amely – Kirill Troussov szerint is – „mindig boldogságot hoz magával”.

A német művész úgy véli, a két kiválasztott darab egyszerre nagyon különböző és nagyon hasonló, ezért illenek egymás mellé. „Glinka szextettje nem túl gyakran játszott, de nagyon érdekes darab, és könnyen be is fogadható. Mendelssohné pedig, mint általában, egy nagyon inspiráló, lendületes kompozíció, tele boldogsággal és ragyogással.”

Szextett sztárokkal – Mendelssohn és Glinka kamaraművei

2024. november 8. 19:30
Magyar Zene Háza

További információ itt érhető el! »»»

Fejléckép: Kirill Troussov (fotó/forrás: Marco Borggreve / Magyar Zene Háza)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Színház

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Az opera ezer arca – fiatal énekesekkel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

Varázslatos operavilág a Zeneakadémián: a Gaudeamus 2 – Az opera ezer arca című koncerten Mozart, Verdi, Donizetti és Rossini legismertebb áriái kelnek életre, hősies, komikus és tragikus pillanatokat tárva a közönség elé.
Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus hír

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.