Klasszikus

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

2024.10.08. 15:35
Ajánlom
Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.

Vajda János tanulmányait a Zeneakadémián előbb karvezetés, majd zeneszerzés szakon, Petrovics Emilnél végezte. 1974–1979 között a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának korrepetitora volt, majd Hollandiában posztgraduális képzésben vett részt. 1981-ben lett ő maga is a Zeneakadémia tanára, ugyanebben az évben kapta meg az Erkel-díjat.

1990-ben Bartók–Pásztory-díjjal, 2003-ban Kossuth-díjjal, 2008-ban pedig Artisjus-díjjal tüntették ki.

Munkásságában nagy szerep jut az operáknak, legutóbbi színpadi művét, a Molière és Bulgakov nyomán írt Képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása című darabot 2020-ban mutatta be a Magyar Állami Operaház. Ugyanakkor számos kórus-, szimfonikus és kamaraművet is alkotott az évek során, így a kerek születésnap alkalmából a páratlan népszerűségnek örvendő dalművek mellett ezekre a kompozíciókra is szeretnénk felhívni a figyelmet.

Titanic

A szimfonikus költemény 2000-ben született meg, a Danubia Zenekar felkérésére. „Azért a víz az úr” – hirdeti alcímében a mű, amely nagyon érzékletesen, szinte filmszerűen követi végig a szerencsétlenséget.

Három dal: Éjszakai látogató

Vajda János számos dalt komponált, amelyhez magyar és külföldi szerzők szövegeit is felhasználta, a 18. századtól a kortársakig. A Három dal Szőcs Géza versei nyomán jött létre.

1. vonósnégyes

Azt mondják, egy zeneszerző kompozíciós technikáiról nagyon sokat elárul, hogyan nyúl a vonósnégyes műfajához. Vajda János 1994-ben írott kvartettje után még további három alkotást hozott létre a műfajban.

Magnificat

A zeneszerző egyik legnépszerűbb egyházi műve, a bibliai himnuszszöveget feldolgozó, 1991-ben, mezzoszoprán szólóra, vegyeskarra és szimfonikus zenekarra íródott Magnificat, amelyet rendszeresen műsorra tűznek nagyobb együttesek. Így a gyűjteményünkben szereplő művek közül ezzel a legvalószínűbb, hogy élőben találkoztak a zenebarátok.

Mark the Music

A darab az azonos című, háromtételes kórusmű első része, amelyben angol költők zenével kapcsolatos szövegei csendülnek fel. Az első rész William Shakespeare A velencei kalmár című művének soraira íródott.

Fejléckép: Vajda János (forrás: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Vizuál

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Színház

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Zenés színház

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Színház

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.
Klasszikus ajánló

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus ajánló

Az élő zenei hagyomány megünneplésével jubilál a Cziffra Fesztivál

Fazil Say estjével, hazai sztárokkal, tudományos előadással és határátlépő zenei programokkal várja a közönséget a 10. Cziffra Fesztivál, amelyet idén február 13. és 23. között rendeznek meg.