Klasszikus

„Mind elmegyünk” – végső búcsút vettek Eötvös Pétertől

2024.04.19. 13:55
Ajánlom
Április 18-án délután kollégái, barátai, tisztelői körében emlékeztek meg a március 24-én elhunyt, Kossuth-nagydíjas zeneszerző-karmesterről. A BMC-ben tartott eseményen Káel Csaba, Perényi Miklós, Kovács Géza és Kurtág György mondott beszédet.

Eötvös Péter hosszú betegség után, március 24-én hunyt el. Halála megrázta a nemzetközi zenei életet, világszerte megemlékeztek róla a muzsikusok és a művészeti intézmények. Április 18-án, a zeneszerző temetésének napján a Budapest Music Center és az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány szervezett nyilvános búcsúztatót, ahol zenével is megidézték Eötvös Péter alakját. Az eseményen a komponista műveinek számos kiváló előadója is jelen volt.

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, / a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át / a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk...

– kezdte meg a búcsúzások sorát Molnár Piroska, aki Weöres Sándor Bolero című versét mondta el. A színművész szavaira Fekete-Kovács Kornél és Gőz László játéka felelt, basszustrombitán és elektronikán szólaltatták meg azt a pár sort Eötvös Péter gyermekkorában írt, Mátyás anyja című, elveszett kantátájából, amelyet a zeneszerző tavaly májusban Ligeti Vera, Kurtág György, ifjabb Kurtág György és Gőz László jelenlétében felidézett.

Ezt követően került sor a búcsúbeszédekre, amelyek között egy-egy zenemű hangzott el. Chen Pi-hsien Schönberg-zongoradarabot adott elő, majd Kiss Péter játszotta Az ecsettalpú pillangó táncai című, 2012-es Eötvös-darabot, amelynek végén a zongorista keze által megjelenített pillangó elrepül a messzeségbe. Szintén a távozást idézte meg az eredetileg születésnapi ajándéknak készült Kurtág-mű, a Hazatérés, amellyel a szerző a nyolcvanéves Eötvös Pétert köszöntötte. Ez az alkotás Csalog Gábor előadásában hangzott el.

A beszédek sorát Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója nyitotta, aki tételesen is felidézte Eötvös Péter pályájának főbb állomásait, illetve a szerző és a Müpa kapcsolatának mérföldköveit. Őt Perényi Miklós csellóművész követte, aki inkább zenetörténeti szempontból emelte ki a komponista eredményeit, muzsikájának legfontosabb vívmányait.

eotvosbucsuztato_PJ_52-132924.jpg

Kurtág György beszédet mond Eötvös Péter búcsúztatóján (Fotó/Forrás: Posztós János / BMC)

Kovács Géza kulturális menedzser hangsúlyozta, mekkora megrendülést keltett nemzetközi szinten is Eötvös Péter halála. Több reakciót, levélrészletet idézett is, köztük Barbara Hannigan lapunknak adott interjúját: „Karmesterként is nagyon figyelmes volt, törődött velünk, gondja volt arra is, mire van szükségünk a próba vagy az előadás során. Végtelenül jóindulatú és nagylelkű ember volt. Valóban szolgálta a zenét, és elképesztő alázattal közelített hozzá.” A korábbi megszólalókhoz hasonlóan Kovács Géza is méltatta Eötvös Péter feleségének, Mezei Marinak a szerepét, és mindazt a munkát, amivel mind a magánéletben, mind alkotótársként támogatta a komponistát.

Mit vesztettünk? Kit vesztettünk? Még fel se bírjuk fogni!

– kezdte beszédét Kurtág György. A kilencvennyolc éves zeneszerző elmondta, hogy saját műveinek is Eötvös Péter volt az egyik legjelentősebb előadója, és kiemelte a Nemzetközi Bartók Szeminárium, illetve az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány keretei között végzett munkát, amellyel Eötvös a fiatal tehetségeket támogatta. Zárásként pedig felidézte egyik legkedvesebb emlékét róla: 1971-ben Berlinben bérelt egy házat, ahol meglátogatta őt Eötvös Péter, és pirkadatig mesélt neki Stockhausenről és az aktuális munkáiról. Majd kimentek az egyébként igen elvadult kertbe, ahol eddigre már megjelent néhány rigó a közeli botanikus kertből. „És ebben a hajnali fényben, a derékig érő gazban ott állt Eötvös Péter zöldben játszó ruhájában, mint a mesebeli herceg.”

Ilyen földöntúli alakban képzelhették őt maguk elé a jelenlévők, miközben Lukács Miklós cimbalomművész belekezdett Aura című, Eötvös Péter támogatásának és tanácsainak segítségével írott kompozíciójának előadásába.

Fejléckép: Molnár Piroska előadása Eötvös Péter búcsúztatóján (fotó/forrás: Posztós János / BMC)

„Egy óriás ment el” – így emlékezik a zenészvilág Eötvös Péterre

Kapcsolódó

„Egy óriás ment el” – így emlékezik a zenészvilág Eötvös Péterre

A nemrég elhunyt Kossuth-nagydíjas zeneszerző-karmester nemcsak a hazai, de a nemzetközi zenei élet egyik legfontosabb figurája volt. Zenekarok, operaházak és a művészvilág legnagyobbjai is megemlékeztek róla.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Kocsis Zoltán-díjra!

A Kocsis–Hauser Alapítvány idén is meghirdette a Kocsis Zoltán-díjat, amelyre a Magyarországon és külföldön élő magyar állampolgárságú, valamint Magyarországon élő vagy tanuló külföldi, nem magyar állampolgárságú zongoristák jelentkezését várják. Jelentkezési határidő: április 10.
Klasszikus ajánló

Haydn alakját járja körül a Metrum Ensemble koncertszínházi előadása

A zeneszerző titokzatos élete, a zseni és a külvilág kapcsolata, valamint a Haydn körüli nőalakok állnak a Haydn out, muse in – múzsadilemmák – című előadás fókuszában, amely legközelebb április 4-én látható a Jurányi Házban.