A nyolcállomásos (Kapolcs, Hódmezővásárhely, Debrecen, Sopron, Pécs, Kecskemét, Zalaegerszeg, Gyula) turné utolsó három koncertjére december elején kerül sor, melyeken a két alapító Kelemen Barnabás és Kokas Katalin mellett zeneakadémiai növendékük Varga Oszkár illetve Fenyő László, korunk egyik legkiemelkedőbb csellistája lép színpadra. A Németországban élő Fenyő Lászlót mind a közönség, mind a kritikusok az egyik legizgalmasabb művészként ünneplik szerte a világon. A közelgő turné kapcsán beszélgettünk.
- Amikor Kelemen Barnabás és Kokas Katalin azzal a kéréssel fordultak önhöz, hogy szeretnék, ha a közeljövőben megvalósuló koncertjeiken ön lenne a Kelemen-kvartett csellistája, meglepődött?
- Meglepett a kérdés, illetve föleg talán az, hogy nagyon közeli koncertekröl volt szó. Bár meglepődtem, de nagyon örültem is neki. Amikor végignéztem a naptáramat, hogy milyen dátumokról és helyszínekről van szó, kiderült, hogy valami egészen hajmeresztő módon, de megoldhatóak ezek a koncertek. Emellett arról is beszéltünk, hogy elképzelhető lenne-e, ha több-kevesebb rendszerességgel hosszabb távon is beszállnék a csapatba.
- Van kedve ahhoz, hogy hosszútávon együttműködjenek? És egyáltalán, van rá ideje?
- Ez nem kedv kérdése. Kedvem mindig van játszani, főleg olyan kaliberű zenészekkel, mint Kati, Barnabás vagy Oszkár, akit ugyan csak most ismertem meg, de nagyon tehetséges muzsikusnak tartom. Inkább az a probléma, hogy mennyire lesz rá időm. Egyelőre van néhány dátum, ami jelen pillanatban bizonytalannak tűnik. Ezeket kell majd megpróbálnunk kicsit igazítgatni.
- Ön rendkívül sikeres szólista. A kvartettben való közös zenélés teljesen másfajta muzsikálás. Mi lehet ebben az ön számára kihívás?
-Valóban teljesen más, de semmiképpen sem új. Ha nem is mindennapos az életemben, de azért egy szezonban legalább öt-tíz olyan koncertem is van, amikor trióban, kvartettben vagy kvintettben játszom. Ezek az összeállítások általában különböző fesztiválokon jönnek létre, illetve vannak olyan koncertek, ahol különböző szólistákat kérnek fel, hogy játszunk ilyen-olyan felállásban. Ilyen volt például legutóbb az a koncert november 18-án a Müpában, ahol az általam meghívott zenész barátaimmal kamarazenéltünk. Ami a mostani helyzetben újdonságot jelent, az, hogy egy bizonyos együttessel, három azonos emberrel kell több koncertet adni. Ennek megvan a maga sármja, de biztos, hogy van hátulütője is, mert az köztudott, hogy talán egyetlen kvartett sincs a világon, amelyben éveken keresztül mindenféle háborúzás nélkül együtt tudtak volna dolgozni a tagok. Ezalatt természetesen nem azt értem, hogy a Kelemen Kvartettben is ki fognak alakulni konfliktusok vagy viták, és itt persze nem feltétlenül a zenei vitákra gondolok. Biztos vagyok benne, hogy négy, ráadásul nem puhány, vagy gyenge jellemű, személyiségű művésznél egy ilyen koncentrált, közös együttléthez az is hozzátartozik, hogy néha van egypár összetűzés, nézeteltérés, vagy vita, legyen az akár egy zenei elképzelésről, vonásról, vagy egy utazás megtervezéséről. Szerintem ez sokkal inkább összekovácsolja az együttest, mint ha úgy dolgoznának együtt éveken keresztül, hogy mindenféle baj elől egy lépéssel már elmenekülnek, nehogy véletlenül valami történjen. Nagyon érdekes most három emberrel sokat együtt lenni, velük utazni, megismerni őket a mindennapokban. Nagyon élveztem a mostani turnét és várom a decemberi magyarországi koncerteket.
- Ez tehát azt jelenti, hogy megvan önök között az a bizonyos kémia?
- Minden tökéletesen működött. Adódtak azért érdekes szituációk, mert az én egyéb, már korábban lefixált programjaim miatt volt olyan a Benelux turnén, ahol fél órával a koncert előtt érkeztem meg Kölnből Brüsszelbe taxival, mert nem indult el a vonatom, vagy Londonba úgy repültem, hogy egy órával a koncert előtt értem oda, és a koncert után már azonnal el kellett repülnöm. Az ebből adódó izgalom, a feszültség úgy gondolom, eddig inkább izzította az együttműködést, nem voltak olyan üresjáratok, amikor az ember nem tud mit kezdeni magával, és esetleg unalmában elkezd a semmiről badarságokat beszélni. Mindenesetre én nagyon élveztem azt, hogy együtt voltunk és a koncertek is nagyon jól sikerültek. A kémia tehát megvan közöttünk. Katival és Barnával ismerjük egymást legalább 25 éve, már gyerekkorunk óta, még a Zeneakadémia előkészítő tagozatából. Bár sok év telt el úgy, hogy nem találkoztunk, de azért a távolból én mindig is figyeltem őket úgy emberileg, mind zeneileg. Nagyon bízom abban, hogy ez a dolog működni fog mindenféle szempontból.
- Ön nem Magyarországon él. Szívesen jön vissza koncertezni?
- Természetesen. Magyarország mindentől függetlenül mindig az otthonom marad, akkor is, ha most Németországban élek, itt van a családom és biztos, hogy visszaköltözni soha nem fogok. De talán pont ezért ilyen öröm Magyarországon játszani. Ha ott élnék, lehet, hogy mindig csak elmenni szeretnék. De ez más, most nem erről van szó...
- Hogy látja, milyen helyzetben van ma Magyarországon a komolyzene, milyen a megbecsültsége?
- A zenei hagyományait tekintve Magyarországnak van egy olyan hatalmas kreditje Európa és a világ egyéb kultúrált területein, amit semmi sem tud elvenni, degradálni, illetve semmilyen politikai megnyilvánulás, irányzat sem tudja befolyásolni. Nagyon remélem, hogy azok, akik a magyar kultúrára, a zenei és egyéb művészeti értékekre vigyáznak, illetve ezek megőrzéséért valamit tenni tudnak, oda fognak figyelni erre a jövőben is. Mert az, hogy nekünk volt egy Bartókunk, egy Kodályunk, az egy erős, vitathatatlan hitel. Nagyon kevesen tudják külföldön, hogy valójában a magyar zenei alapképzés manapság sajnos már sehol sincs ahhoz képest, amit ez a két nagy ember annak idején megálmodott és elindított. Talán Barnabás, Kati vagy én voltunk az utolsó olyan generáció, akik még ebből az igazi alapos magyar zenei alapképzésből nőttünk ki. Szomorúan látom minden egyes alkalommal, amikor Magyarországon járok vagy otthoniakkal beszélek, hogy ezt egyre kevésbé veszik komolyan és ha van is zenei oktatás kicsiknek, az már messze nem azokon az alapokon nyugszik mint régebben. Ez nagyon-nagyon szomorú. Muszáj lenne megállítani ezt a negatív folyamatot, amíg még lehet, mert eltekintve attól, hogy mennyi ma már világszerte ismert kiváló zenészt nevelt ki ez az alapképzés, az is legalább olyan fontos szempont, hogy egy ország általános jólétéhez és az emberek szociális egymáshoz viszonyulásához is elengedhetetlenül hozzá kell, hogy tartozzon, hogy a legjobb minőségű, komoly alapképzést kaphassák meg legalább azok, akik erre igényt tartanak.
- Kokas Katalin és Kelemen Barnabás számára a magyarországi turné egyfajta misszió. Fontosnak tartják, hogy az országot bejárva népszerűsítsék ezt a fajta muzsikát. Ön szerint eredményes lehet ez a körút, elérhetik céljukat?
- Biztos, hogy mindenféle kulturális megnyilvánulás eredményes, legyen szó akár komolyzenéről, akár egyéb művészeti ágról. Igenis van értelme. A matiné koncertekre és nyilvános főpróbákra a tervek szerint rengeteg fiatal fog eljönni, és ha csak kicsit is felkeltjük bennük az érdeklődést a kamarazene, vagy egyáltalán a komolyzene iránt, már megérte. Nyugaton nem mai ötlet, hogy gyerekeknek elvigyük a komolyzenét a legkülönbözőbb helyekre, gyakran hátrányosabb helyzetű, illetve nehezen kezelhető gyerekek iskoláiba és a nagyvárosi, intenzív zenei élettől távoli térségekbe is. Én is rendszeresen járok iskolákba, ahol beszélgetünk a komolyzenéről, a legkülönbözöbb kérdéseikre válaszolok, megismertetem velük a csellót, gyakran egy zongoristával játszom néhány különbözö rövid darabot. Ez borzasztóan érdekes nekik, látszik a szemükön, mennyire csodálkoznak azon, hogy olyan hangszer is van a világon, mint a cselló, vagy olyan zene is van, mint Bach vagy Mozart muzsikája. Biztos, hogy ez itthon is működni fog és komoly eredménye lesz.
- A kvartett mellett milyen feladatok várnak Önre a közeljövőben?
- A december és a január picit nyugodtabbnak ígérkezik. A magyarországi turnét követően Ukrajnában játszom egy ottani zenekarral. Jövőre viszont számos meghívásom van, többek között Győrbe, Pécsre, Svájcba, Amerikába, Ausztriába, Oroszországba, Törökországba, Németországba. Emellett tavasszal 2 CD felvételem is lesz. Nem unatkozom, hál' Istennek.