Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

2025.04.17. 09:25
Ajánlom
Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.

A Társaskör Világítótornyok című sorozata a művészet, a tudományos és a közélet mértékadó személyiségeit látja vendégül. A műsorfolyam meghívott szereplői leginkább a hetven feletti korosztályt képviselik, nem ritkán a kilencvenen is túl vannak.

A sorozat történetében először nemcsak a vendég és a közönség találkozása szimbolizálja majd generációk találkozását, hanem a két vendég együttes jelenléte is.

Kovács János, zenei életünk köztiszteletnek örvendő személyisége csaknem fél évszázada debütált dirigensként az Operában; Rajna Martin Junior Prima díjas karmester a jövő évadtól a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, a pozíciót a valaha volt legfiatalabb dirigensként nyerte el.

Az estével kapcsolatban Vass Lajos, a Társaskör igazgatója kiemelte: „A lassan negyvenéves Társaskör alapvetően a  klasszikus zene iránt rajongók közege, így közönségünk valószínűleg felfigyel erre az egyedi alkalomra. Ez az este azonban a zeneművészek számára is figyelemreméltó és érdekes lehet a két rangos dirigens jelenléte miatt, nem beszélve arról, hogy egyfajta találkozási pontot is jelent majd:

jónéhány kollégámmal az Opera kötelékéből érkeztünk – a szakma szeme bizonyára rajtunk lesz 28-án.”

A Világítótornyok telt házas estéinek főszereplői között üdvözölhette már a közönség Csányi Vilmost, Szinetár Miklóst és Hámori Ildikót, Vitray Tamást, Margócsy Istvánt, Czigány Györgyöt és Czigány Ildikót, Szakonyi Károlyt, 2024-ben a két zenészlegenda, Presser Gábor és Szörényi Levente első közös, nyilvános pódiumbeszélgetése is a sorozat része volt, májusban pedig Udvaros Dorottya lesz a vendég.

Az április 28-i rendhagyó alkalommal Veiszer Alinda vezetésével a vendégek nemcsak a múltban és a jelenben kalandoznak majd – ezúttal fürkészik a jövőt is.

Az eseményről további részletek itt érhetők el. >>>

Fejléckép: Kovács János és Rajna Martin (fotó/forrás: Kummer János / Óbudai Társaskör)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 
Színház

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Vizuál

Novemberben érkezik Jórgosz Lánthimosz új filmje, a főszereplő ismét Emma Stone

A görög rendező Bugonia című rendezése egy 2003-as dél-koreak sci-fi vígjáték sajátos feldolgozása lesz. Emma Stone mellett Jesse Plemons és Alicia Silverstone is újra együtt dolgozott Lánthimosszal. 
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.
Klasszikus ajánló

Filmzenétől balettig – amerikai zenei különlegességek hallhatók az Opera koncertjén

A Csillagok háborúja főcímzenéje, az Egy amerikai Párizsban, valamint Bernstein Candide című operettjének részletei is elhangzanak az Operaház Aranykor: Amerikai szépség című hangversenyén, május 18-án.
Klasszikus hír

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Klasszikus hír

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Klasszikus ajánló

Az amerikai zene dékánjától Spielberg zeneszerzőjéig – az Újvilágba kalauzol a Danubia Zenekar

Az amerikai klasszikus és igényes könnyűzene világába vezet el a Danubia Zenekar június 1-ji koncertje a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol Copland 1943-as fanfárjától a jelen amerikai ihletéésű muzsikájáig utazhatunk.