Klasszikus

Indul az OrgonaPont koncertsorozat

2016.08.01. 10:08
Ajánlom
Augusztusban tizenhárom városban várja a közönségét a Filharmónia Magyarország OrgonaPont koncertsorozata, amelynek különböző állomásait számos hangszerpárosítás és az orgona-énekhang együttese teszi különlegessé.

Idén Miskolc, Pécs és Balatonlelle mellett Békéscsabán, Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Orosházán, Vácon, Szegeden, Egerben, Nyíregyházán, Győrben és Kecskeméten is tartanak koncerteket.

A különböző állomásokon az orgona játékát zongora, rézfúvós- és ütős hangszerek, vonósok, valamint világhírű énekművészek és kórusok is kísérik, a Virtuózok tehetségkutató műsor több fiatal tehetsége mellett. A koncertek döntő többsége nemcsak egy helyszínen egy alkalommal, hanem a sorozat több helyszínen is hallható lesz a hónap folyamán.

Demeniv Mihály

Demeniv Mihály (Fotó/Forrás: Horváth Gábor / Opus Fotó)

A miskolci Belvárosi Református Templomban például Szabó Balázs orgonajátékát Csereklyei Andrea szoprán kíséri, a győri Szent Imre Templomban a Kovács testvérpár, Kovács Szilárd és Zoltán zenél orgonán és zongorán. A békéscsabai Evangélikus Nagytemplomban Somogyi-Tóth Dániel muzsikáját Csősz János trombita előadása fűszerezi meg, a pécsi bazilikában pedig a Győri Ütőegyüttessel zenél együtt Soós Gábor orgonista, egy másik alkalommal pedig ugyanitt fuvola, majd harmonika lesz a kísérőhangszer. Miskolcon az Avasi Református Templomban hegedűt, Balatonlellén a Szent Efrém Férfikart, Orosházán pedig tárogatót és szoprán szaxofont is hallhat majd az orgona mellett a közönség.

Mészáros Zsolt Máté

Mészáros Zsolt Máté (Fotó/Forrás: Szemerey Bence)

Az első koncertet augusztus elsején Miskolcon, az utolsót augusztus 29-én Egerben tartják.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus ajánló

Klassz a Belvárosban – IV. Komolyzenei Napok az Aranytízben

Május 9. és 11. között különleges, egyetlen alkalommal megvalósuló koncerteknek ad helyet az Aranytíz a Belváros szívében. Fellép többek között Czene Rudolf, Kállai Ernő, Lugosi Ali, Hornyák Balázs, Szüts Apor, Pál István Szalonna és Bandája, Duka Elemér & Gipsy Chamber Orchestra.