Berlin, 1989. A szürke, téli égbolt alatt a két világrészt elválasztó falat lebontó kalapácsok hangja a város háttérzenéjévé vált, és Leonard Bernstein, aki karácsonyhoz közel érkezett ide, tudta, hogy itt az ideje egy grandiózus zenei eseménynek.

1989. november 9. Emberek a berlini falon, a Brandenburgi kapunál (Fotó/Forrás: Wikimedia)

Nevének hallatára összegyűltek Európa legjobb zenekarainak muzsikusai – New Yorkból, Londonból, Párizsból, Leningrádból, és természetesen Kelet-, illetve Nyugat-Németországból. Másfél hónappal a berlini fal leomlása után Bernstein koncertet vezényelt Nyugat-Berlinben, az akkor még mindig futurisztikusnak ható Filharmónia épületében, másnap pedig a Konzerthausban ismételte meg a hangversenyt, a város másik felén, amely nem sokkal korábban még Európa másik oldalát jelentette volna.

A szólistakvartettet June Anderson szoprán, Sarah Walker mezzo, Klaus König tenor és Jan-Hendrik Rootering basszus alkotta, a Bajor Rádió kórusa, az egykori kelet-berlini rádió kórusa és a Drezdai Filharmónia gyerekkara énekelt.

Két jelentős törvényi szabályozás változott ezekben a napokban, a fal leomlásának következményeképpen. Már nem volt szükség vízumra és pénzváltásra az ország két része között közlekedőknek.

Leonard Bernstein bátor volt változtatni Beethoven és Schiller mesterművén, és a berliniek imádták a módosítást. Karmesteri pálcája alatt az Örömóda a Szabadság ódájává vált, a 'Freude' szó helyett a 'Freiheit' hangzott el. „Biztos vagyok benne, hogy Beethoven is áldását adná rá” – mondta a 71 éves művész, aki korábban Varsóban és Hirosimában éppúgy fellépett már. A változtatás nem is ördögtől való, talán maga Schiller sem pusztán az örömről verselt abban a despoták által uralt korban, amelyben a szabadság emlegetése gyanússá tette a művészt.

A német televízióban Bernstein, akinek világpolgárként a paradicsomot jelentették azok a berlini napok, kijelentette: „Ez életem legboldogabb karácsonya!”

A december 24-i koncert előtt Rita Suessmuth, a nyugatnémet parlament képviselője mondott beszédet, és üdvözölte a keleti blokkban történő változásokat. „A Szovjetunió, Kelet-Németország, Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia és Bulgária lépéseket tettek a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok felé.” – mondta. – „Berlinben ünneplünk, jó okunk van az ünneplésre, de ez a kérdés nagyobb, mint Németország. Az egész világ szabadságáról, békéjéről és igazságosságáról van szó.”

A koncertet 20 ezer berlini követte a városban kihelyezett nagyképernyőkön. „Az üzletben nem segít sokat, épp ellenkezőleg” – panaszolta az egyik karácsonyi bazári árus. „Senki nem vásárol semmit, mert mindenki a koncertet hallgatja, de nem is baj, egy óra jó zenében van részünk.”

1989. Zsonglőr a berlini falon (Fotó/Forrás: Wikimedia)

„Ez a hangverseny nagy változást szimbolizál Berlinben” – mondta egy másik helyi. –

A hangverseny végén az éjfélt ütő templomharangok is megszólaltak, és 2500 koncertlátogató ünnepelte az eseményt. Bernstein csókokat szórt a Kurfurstendamm ünneplő tömegének.

Másnap, a város keleti felében, a Konzerthausban tartott hangversenyt már több mint 100 millióan nézték a tévéképernyőkön. „Szavak nem írhatják le azt az áhítatot és energiát, boldogságot és a pillanat felelősségét, amelyet a teremben éreztünk. Most, hogy írok róla, a szemeim megtelnek könnyel, mert mindannyian éreztük, mit jelent a megosztottság gyógyulása. Lenny sosem hitt a megosztottságban, és most végre valóra vált az álma” – írta Craig Urquhart, Bernstein asszisztense.

A koncert után a karmester néhány barátjával ellátogatott a fal maradványaihoz, és egy kalapáccsal, amelyet egy fiútól kölcsönzött, és maga is leütött néhány darabot a kövekből.

(források: LA Times, leonardbernstein.com, U)

Ez a cikk a Koktélparti sorozat része.
Böngésszen érdekes cikkeink között!