Klasszikus

Fischer Iván darabja is elhangzik az OMIKE következő koncertjén

2025.06.05. 13:05
Ajánlom
Az est műsora különleges lesz, hiszen a zene és a film is szerepet kap benne, az elmaradhatatlan programpont, a héber betű tanítása mellett, június 12-én a Rumbach utcai zsinagógában.

A koncerten elhangzik Fischer Iván Shudh Sarang című szextettje Sipos GáborEckhardt Violetta (hegedű), Csoma Ágnes (brácsa), Sovány Rita (cselló), Fejérvári Zsolt (nagybőgő) és Nyusztay Iván (tabla) előadásában. A szerző így vallott darabjáról: „A szextett írásakor gondolkodtam egy másik címen, majdnem Elvágyódásoknak neveztem a tízperces kamaradarabot, amely ide-oda röpköd, többek között Indiába vagy a tizennyolcadik századba. A Shudh Sarang egy indiai rága, amely a délutánhoz kötődik.”

Ezt követi a szokásos betűtanítás Zeitler Ádámmal és Gerő Hannával, a szünet után pedig Surányi András Új dalt énekelek neked című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők, amely Fischer Ivánt alakját járja körül. „A világhírű karmester legmélyebb vallomása életéről és alkotói pályájáról.

Korunk klasszikus zenei életének meghatározó személyisége Fischer Iván. Az általa alapított Budapesti Fesztiválzenekar világhírű. Karmestersége mellett operarendező, zeneszerző és zenekari újító.

A film bemutatja Iván munkamódszerét: nem utasít, nem dirigál, hanem – Bibliai hasonlattal élve – a dadogó Mózes gondolatait, szavait (a zeneszerző munkáját) ékesen beszélő testvére, Áron adja tovább a népnek (karmesteri munka). A filmben Fischer Iván mesél a családjáról, gyökereiről, szakmai, emberi hitvallásáról, valamint művészi elképzeléseiről” – áll a film ismertetőjében

„Új dalt énekelek neked” – OMIKE-est Fischer Ivánnal – zenével és filmmel

június 12. csütörtök 19:00 Rumbach utcai zsinagóga

További részletek itt. >>>

Fejléckép: Fischer Iván és a BFZ művészei a Rumbach utcai zsinagógában (fotó/forrás: Horváth Judit / OMIKE)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Klasszikus hír

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.
Klasszikus ajánló

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Klasszikus ajánló

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Klasszikus ajánló

„A klasszikus zene által jobb hellyé válhat a világ” – 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest

A Concerto Budapest idén év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Petőfi Kulturális Program részeként, a Mozart Planet címet viselő koncertsorozat keretében.