Sofia Gubaidulina 1931-ben született a tatárföldi Csisztopolban, orosz és tatár szülők gyermekeként. Már fiatal korában megtapasztalta, hogy a nagy zeneszerzők művei egyfajta spirituális élményt jelentenek a számára, ám a vallásellenes Szovjetunióban még szülei elől is el kellett titkolnia ezeket a tapasztalatait. Zeneszerzés- és zongoratanulmányokat folytatott a Kazani Konzervatóriumban, ahol 1954-ben diplomázott, majd Moszkvában képezte magát tovább. Modern, nyugati hatásokat mutató művei miatt már ekkor támadások érték, ám Dmitrij Sosztakovics felismerte tehetségét, és biztatta, hogy járja tovább  a hatóságok által „tévesnek” bélyegzett útját.

Miközben hazájában számos művét betiltották,

A zeneszerzőnek máig ez az egyik legismertebb alkotása, amely rendszeresen szerepel a koncertprogramokon. Más műveiben is rendszeresen merített vallási témákból, így 2000-ben csatlakozott egy Bach előtt tisztelgő kezdeményezéshez, amelynek keretében megírta a maga János-passióját, majd később annak párdarabját, amely a feltámadás témáját dolgozta fel. A vokális, a nagyzenekari, a kamarazenei és a szólórepertoárban is számos jelentős művet alkotott, saját bevallása szerint az, hogy nem játszották műveit, szabadságot adott neki, külső elvárások nélkül komponálhatott.

1992-ig élt Moszkvában, majd Hamburgba költözött. Neves zenekarok rendeltek tőle műveket, 2017-ben Tripla Concertójának ősbemutatóján maga is jelen volt a Bostoni Szimfonikusok és Andris Nelsons koncertjén. Számos díjban részesült, a Svéd Királyi Akadémia tagjává választották, és bár ő maga sosem kereste a népszerűséget, kilencvenedik születésnapján világszerte lelkesen ünnepelték.

Fejléckép: Sofia Gubaidulina 1981-ben (fotó/forrás: Dmitri N. Smirnov / Wikipedia)