Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

2025.02.14. 14:00
Ajánlom
Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.

A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar az ország egyik legrégibb szimfonikus együttese; 1829 óta öregbíti a leghűségesebb város jó hírét. Február 21-én Mahler 4. szimfóniájával indulnak ausztriai és bajorországi vendégszereplésekre. Gustav Mahler ismert arról, hogy legtöbb művét elvonulva, a természet által inspirálva alkotta meg, szerényen berendezett komponálóházikókban. Így született meg az osztrák Alpokban a mester 4. szimfóniája is, mely – több művéhez hasonlóan – a német népköltészetből merít, és a zeneszerző egyik legderűsebb szimfóniájának tartják.

A téli vendégszereplések után nyáron is utazik a zenekar: júliusban Bayreuthban lépnek majd fel Fanny Hensel-Mendelssohn és testvére, Felix Mendelssohn-Bartholdy műveivel.

koczan_peter-134658.jpg

Kóczán Péter (Fotó/Forrás: Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar)

„Minden koncertünkön szerepelnek női zeneszerzők alkotásai, ennek szívből örülünk: Fanny Hensel-Mendelssohn mellett két kortárs zeneszerzőnő, a Bécsben élő Varga Judit és az ütőhangszeres előadóművészként is ismert Lucy Landymore műveit szólaltatjuk meg – mondta el Kóczán Péter, a zenekar művészeti vezetője.

Nagyon fontos, hogy tágul a zeneszerzői spektrum, a zenetörténeti kánon, és minden új mű felfedezése, megismerése egy-egy izgalmas kaland is.”

Bayreuthba negyedik alkalommal térhet vissza a Liszt Ferenc nevét viselő, nagy múltú együttes, az alpesi régióban fekvő Kemptennel pedig 1988 óta ápol testvérvárosi kapcsolatokat Sopron – így ott is stabil rajongótábora van a zenekarnak.

Hazai fellépéseik közül nagyszombati Haydn-koncertjüket kell kiemelni, melyre a Sopron gyönyörű Fő terén található koronázótemplomban, a legendás Kecske-templomban kerül sor április 19-én délelőtt 11 órakor.

Fejléckép forrása: Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Bruckner Sopronban és Bayreuthban – interjú Kóczán Péterrel

Kapcsolódó

Bruckner Sopronban és Bayreuthban – interjú Kóczán Péterrel

Nemrég emlékkoncerttel emlékeztek meg Szokolay Sándor halálának tizedik évfordulójáról, ám a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar hamarosan Anton Bruckner I. szimfóniáját adja elő. Kóczán Péter művészeti vezetővel beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Kocsis Zoltán-díjra!

A Kocsis–Hauser Alapítvány idén is meghirdette a Kocsis Zoltán-díjat, amelyre a Magyarországon és külföldön élő magyar állampolgárságú, valamint Magyarországon élő vagy tanuló külföldi, nem magyar állampolgárságú zongoristák jelentkezését várják. Jelentkezési határidő: április 10.
Klasszikus ajánló

Haydn alakját járja körül a Metrum Ensemble koncertszínházi előadása

A zeneszerző titokzatos élete, a zseni és a külvilág kapcsolata, valamint a Haydn körüli nőalakok állnak a Haydn out, muse in – múzsadilemmák – című előadás fókuszában, amely legközelebb április 4-én látható a Jurányi Házban.