Klasszikus

Augusztusban országszerte klasszikus zenei koncertekkel jön az Orgonapont

2018.07.28. 13:40
Ajánlom
Tizennyolc városban harminckét koncertre várják a közönséget az Orgonapont sorozat keretében. Énekegyüttesek, zenekarok, népzenészek és szólisták lépnek fel.

Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Nkft. ügyvezetője a sorozat egyik helyszínén, a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy évről évre nő a kezdeményezéshez csatlakozó városok száma, akad olyan település, ahol négy-öt koncertet is adnak majd.

A nyáresti hangversenyeken változatos programot kínálnak, elsősorban az orgonára épülnek a műsorok, emellett énekesek, kórusok, kamarazenekarok, fúvósok is közreműködői a koncerteknek.

A sorozat egyik legkülönlegesebb estjét augusztus 13-án a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban rendezik, amelyen Szamosi Szabolcs és Sebestyén Márta ad koncertet. A Nyújtsd ki mennyből, a műsorban szereplő egyik Mária-ének címét viselő esten régizenei, egyházzenei darabok mellett Kodály, Bach, Bartók és Tolcsvay művei csendülnek majd föl a templom 1896-ban készült, eredeti állapotában megőrzött, kétmanuálos, mechanikus orgonáján.

Muzsikás Együttes

Muzsikás Együttes (Fotó/Forrás: Kása Béla)

A Filharmónia a 2018-2019-es évadra meghirdeti hódmezővásárhelyi Steinway bérletét. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban október 12-én a Magyar Állami Operaház Puccini Turandotját mutatja be. December 11-én a Muzsikás együttes lép föl Hódmezővásárhelyen az Allegro Barbaro című esten Petrás Mária népdalénekes és Fülei Balázs zongoraművész közreműködésével. Március 9-én a világ tíz legjobb zenekara között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar koncertezik a központban Takács-Nagy Gábor vezényletével, a műsor szólistája Bazsinka József tubaművész lesz. A sorozat május 23-án Leon Bernsdorf zongoraművész szóló estjével zárul.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus beszámoló

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.