Klasszikus

A zene mellett a tánc és a képzőművészet is megjelenik a Zempléni Fesztiválon

2018.06.24. 13:45
Ajánlom
A 10 napos rendezvény 37 helyszínen 60 programmal várja látogatókat augusztus 10. és 19. között.

A programoknak Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett további zempléni települések, többek között Tarcal, Mád, Hollóháza és Komlóska szabadtéri helyszínei és műemlékei adnak otthont.

A fesztivál bővelkedik jubileumokban a fellépők, a művek vagy a szerzők okán.

2018_BudapestJazzOrchestra_honlapra-135619.jpg

Budapest Jazz Orchestra (Fotó/Forrás: Zempléni Fesztivál)

A nyitókoncerten a 25 éves Budafoki Dohnányi Zenekar a 75 éves Szakcsi Lakatos Bélával és Szakcsi Lakatos Róberttel a 100 éve született Leonard Bernsteinre emlékezik. A Budapest Jazz Orchestra huszadik évadát indítva három koncertet ad a fesztiválon, s fellép az idén 10 éves Kéknyúl is. A Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának támogatásával Tokajban és Sárospatakon két kortárs táncestet is láthatnak az érdeklődők.

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Kapcsolódó

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.

Vashegyi György vezényletével az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus Dieterich Buxtehude és kortársa, Georg Christoph Strattner egyházi kantátáit mutatja be. A záróhangversenyen a Magyar Állami Operaház Zenekara Erkel, Dohnányi, Bartók, Weiner Leó és Kodály műveit szólaltatja meg Medveczky Ádám vezényletével.

2017_VashegyiGyorgy_palcaval_honlapra-135619.jpg

Vashegyi György (Fotó/Forrás: Zempléni Fesztivál)

Kálmán Imre Marica grófnő című operettje a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Müpa közös produkciójaként kerül színpadra, A megérthető zene sorozatban pedig a fúga művészetét mutatják be. Vivaldi A négy évszak és Pergolesi Az úrhatnám szolgáló című műve a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában hangzik el, a Rajkó Művészegyüttes Strauss-műsorral lép fel. A fellépők között szerepel mások mellett a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Kállai Vonósnégyes, a Sárik Péter Trió, a Kalmár Panni Trió és az Akadémiai Cantus Kamarakórus.

20901019_1427807843969576_3704299145834252569_o-135619.jpg

Zempléni Fesztivál (Fotó/Forrás: Nagy Károly Zsolt / Zempléni Fesztivál)

A fesztiválon hat tárlat nyílik Mai nagybányaiak összefoglaló címmel, amely áttekintést ad a 120 évvel ezelőtt alakult festőiskola mai követőiről. Ötven év - ötven műtárgy címmel látható a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának tárlata, amelyet Sárospatak 1968. augusztus 20-i várossá nyilvánítása alkalmából állítottak össze.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus beszámoló

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.