Klasszikus

A közönség Edinburgh-ben is imádta Fischer Figaróját

2015.08.17. 15:22
Ajánlom
Budapest és New York után az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál közönségét is az ujjai köré csavarta Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar sajátos megközelítésű Figaro házassága előadásával.

Háromszor hallhatta az elmúlt napokban az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál közönsége azt az operát, amitől 2013-ban hangos volt New York és Budapest. A Fischer Iván által rendezett és vezényelt Mozart-opera, a Figaro házassága a New York Post szerint "egész egyszerűen őrült jó volt", a The New York Times azt írta, a Figaro - csakúgy, mint két évvel korábban a Don Giovanni - "a New York-i operaszezon fénypontja volt", a New York Magazine pedig az év legjobb komolyzenei eseményének választotta az előadást.

Ahogy Fischer Iván a budapesti bemutatókor megfogalmazta: "A Figaro esetében a ruháé a főszerep. Át lehet öltözni. Férfiból nővé, nőből férfivá, grófnőből szobalánnyá, hűséges feleségből szeretővé. Azaz szerepet tudok játszani a ruha segítségével. Csodálatos dolog a ruha, mert egyéniséget, nemet, szerepet lehet váltani vele, kiléphetek önmagamból, beléphetek egy másik világba, ami lehet akár mesevilág vagy álomvilág is. Erről szól ez a Figaro-előadás."

A közönség tapintható izgalommal várta, hogy beléphessen ebbe az álomvilágba, a mese és a játék pedig ezúttal is működött. A Festival Theatre-ben egy tűt sem lehetett leejteni, folyamatos volt a közbetapsolás, az éljenzés és a nevetés.

A közönség a The Times kritikusa szerint is imádta az operát: "Ha egy előadás érdemeit abban mérjük, mennyit nevet a közönség, Fischer Iván furcsa Figarója őrületes siker." A szerző azt is hozzáteszi, hogy Fischer karmesterként kifogástalan. A The Guardiankritikusa szintén kiemeli, hogy Fischer "meleg, lírai, szépen megformált zenét hoz létre a színpadon". Ahogy fogalmaz, "a hangzást, a színeket és a muzsikusok személyes varázsát öröm hallgatni". A The Telegraph szerzője szerint nem fér hozzá kétség, hogy "semmi sem zavarhatta meg Fischer bámulatos, élénk és légies vezénylését" és a muzsikusok "erőfeszítéstől mentes, eleven játékát".

Az előadás egyik érdekessége, hogy Fischer lebontja a karmester, a muzsikusok és az énekesek közti hierarchiát, és mindenkit egy szintre helyez, teljesen integrálva a zenekart a színpadon. "Mozart is teljes szívével támogatta volna ezt a megoldást" - írja az Edinburgh Spotlight kritikusa, aki így összegzi az élményt: "Az alakítások végig nagyszerűek, a zenekar hibátlan, az énekesek kiválóak. Vidám és túláradó, elsőrangú előadás, tökéletes házassága a zenének és a színháznak, mely az elejétől a végéig fogva tart."

A világhírű Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivállal a Fesztiválzenekar hosszú távú együttműködésbe kezdett, ennek első fontos fordulópontja az a turné, amely augusztus 18-án zárul Mozart Requiemjével és Prágai szimfóniájával.

A Budapesti Fesztiválzenekart legközelebb szeptember 5-én, a Pozsonyi Pikniken hallhatja a közönség, az évad hivatalosan pedig szeptember 11-én indul a Müpa és a BFZ közös rendezvényével, a Bridging Europe - Európai Hidak fesztivállal, ahol ezúttal minden Ausztriáról szól majd.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus ajánló

Klassz a Belvárosban – IV. Komolyzenei Napok az Aranytízben

Május 9. és 11. között különleges, egyetlen alkalommal megvalósuló koncerteknek ad helyet az Aranytíz a Belváros szívében. Fellép többek között Czene Rudolf, Kállai Ernő, Lugosi Ali, Hornyák Balázs, Szüts Apor, Pál István Szalonna és Bandája, Duka Elemér & Gipsy Chamber Orchestra.