Összesen 32 találat erre:

Összesen 32 találat erre:

2017 június 17., 13:55
Zenés színház fesztivál Szerző: Hózsa Zsófia

Milyen jó a miskolciaknak!

"Borzasztóan irigylem a miskolciakat. Villamosoznak haza a munkából, futnak a boltba, vagy éppen fagyizva sétálnak a Széchenyi utcán, és egyszer csak egy Figaro-áriába botlanak." A június 16-i naplóbejegyzést Hózsa Zsófia írta.
2017 május 19., 08:34
Klasszikus interjú Szerző: Hózsa Zsófia

"A Bartók-kisfilm házon belül is tetszést aratott"

Huszonhat országból százhat hegedűművész jelentkezett a szeptemberben első alkalommal megrendezésre kerülő Bartók Világverseny és Fesztiválra, melynek reklámfilmje elhozta az 53. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál Silver Hugo-díját. A film írójával és producerével, illetve a verseny fejlesztését vezető Szabó Stein Imrével beszélgettünk, aki nemrég köszönt le a Zeneakadémia kommunikációs igazgatói posztjáról. A FIGARO INTERJÚJA
2017 március 26., 15:10
Zenés színház interjú Szerző: Hózsa Zsófia

Mondok Yvette: „Hittem magamban”

Mondok Yvette énekesnő a Zeneakadémia koncert- és rendezvényszervezője, de mindig is énekművésznek készült. Néhány éve beindult karrierje lendületesen épül. Tavasszal két koncerten is énekelt a Zeneakadémia Nagytermében, közben pedig a Szegedi Nemzeti Színházban énekli az Éj királynőjének szerepét. A FIGARO INTERJÚJA
2016 július 14., 15:32
Klasszikus sztálin Szerző: Hózsa Zsófia

Élve vagy halva – Ideológiák kereszttüzében

Prokofjev Rómeó és Júliája a szovjet drámai balett koronájaként írta be magát a zenetörténetbe. Az 1940-es szentpétervári bemutató sikerére azonban még a produkciót megelőző napokban is aligha számíthatott a zeneszerző, a táncosok ugyanis a ritmikai nehézségek miatt csaknem bojkottálták az előadást – és ez csupán a kódája volt a mű küzdelmes, szovjet diktatúra által beárnyékolt előtörténetének.
2016 április 29., 14:37
Klasszikus interjú Szerző: Hózsa Zsófia

A közönség azt szereti, amit kap

A Beethoven Budán fesztivál május 6-i koncertjén a rendezvény egyik visszatérő vendége, az Orfeo Zenekar lép színpadra, a fiatal zongorista generáció egyik legígéretesebb tehetségével, a tizennyolc éves Berecz Mihállyal. Az est karmesterével, Vashegyi Györggyel beszélgettünk.
2016 április 4., 12:45
Zenés színház interjú Szerző: Hózsa Zsófia

„Itthon lenni, és élni az életet”

Ősszel néhány napra énekszótól lesz hangos a Zeneakadémia, és a nemzetközi operaélet legnagyobbjai fognak nyüzsögni a Liszt Ferenc téri épületben: ismét megrendezik a Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt. Előkészületekről, újításokról, a hazai operavilágról, tanításról és magánéletről is beszélgettünk a verseny megálmodójával és névadójával, Marton Évával.
2015 december 8., 09:06
Edu-Art interjú Szerző: Hózsa Zsófia

„A zenehallgatás nem mindig kikapcsolódás”

A Zeneakadémia több szakán tanít, művei folyamatosan szerepelnek a koncertrepertoáron, vezényel, fesztivált szervez. Horváth Balázs zeneszerzővel beszélgettünk.
2015 február 10., 15:55
Klasszikus zeneakadémia Szerző: Hózsa Zsófia

"Mindenképpen jó, hogy vitát generál"

Néhány hete elkészült a Zeneakadémia első reklámfilmje. A Géczy Dávid által rendezett spotról, mely az egyetemen belül és kívül is nagy figyelmet és vegyes kritikákat kapott, Szabó Stein Imre kommunikációs igazgatót, a film szellemi atyját kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink