Az év második felében sem maradunk jó filmek nélkül, a számos izgalmas premier közül összegyűjtöttük azokat, amelyeket mi semmiképp sem fogunk kihagyni.
A neves amerikai lap hasábjain közölt lista – amely több száz rendező, színész és szakember bevonásával készült – alapján az elmúlt huszonöt év legkiemelkedőbb alkotása Bong Joon-Ho Élősködők című filmje.
Kapu Tibor kutatóűrhajós sikeres kilövése alkalmából három kevésbé ismert sci-fit ajánlunk, olyan filmeket, amelyek sajátos szempontból közelítik meg az űrutazás témáját.
Június 26. és 29. között rendezik meg Kishegyesen a 25. Dombos Festet, a vajdasági magyarság egyik legizgalmasabb összművészeti fesztiválját. A jubileumi rendezvényről és a fesztivál múltjáról Horváth László fesztiváligazgatóval beszélgettünk.
„Felvesszük a harcot azokkal az erőkkel, amelyek azon dolgoznak, hogy a filmművészetet ultrafeldolgozott fogyasztói termékké redukálják” – fogalmaz a Dogma 25 mögött álló öt rendező, akik az 1995-ös mozgalom mintájára dolgoztak ki tízpontos kiáltványt.
Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról.
Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Várhatóan már ősszel megérkezhetnek az első vendégek Esterházy Péter egykori családi házába, amelyet a közösség jelentős támogatásával irodalmi alkotóházzá alakítanak. Az épületben zajló munkálatokról, a jövőbeli tervekről Vámos Miklós és Dragomán György árult el részleteket.
A Fővárosi Nagycirkusz tíz éve szervez pedagógiai programokat iskolás gyerekek számára, foglalkozásaikon pedig élményszerűen fejlesztik a gyerekek képességeit, tudását. Sándor Andrással a cirkuszpedagógia jelentőségéről, eredményeiről és jövőjéről beszélgettünk.
A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre.
Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték.
Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.