Összesen 51 találat erre:

Összesen 51 találat erre:

2024 december 9., 12:00
Színház hír Szerző: Vörösmarty Színház

Mennyből a kuckó – A HEROSZ Állatotthon és a Vörösmarty Színház színész-keresztszülők segítségével keres új otthont az elhagyott állatoknak

A Vörösmarty Színház és a székesfehérvári HEROSZ Állatotthon közös karácsonyi kampányt indít, Mennyből a kuckó! címmel. A közös mentorprogram keretében a teátrum színművészei segítenek a menhely állatainak szerető otthont találni karácsonyra.
2024 november 25., 11:20
Színház interjú Szerző: Vörösmarty Színház

„Olyan mintha hátat fordított volna nekünk Isten” – Bagó Bertalannal beszélgettünk a Részegekről

Ivan Viripajev Részegek című darabját mutatja be a székesfehérvári Vörösmarty Színház december 13-án. Az előadást Bagó Bertalan állítja a Kozák András Stúdió színpadára, a rendezővel a részegség metaforájáról, a produkció kihívásairól valamint a darab aktualitásáról beszélgettünk. 
2024 szeptember 30., 10:55
Színház interjú Szerző: Vörösmarty Színház

Horváth Csaba: „Bonyolult nép vagyunk, és ezt Móricz nagyon tudja”

A székesfehérvári Vörösmarty Színház évadának első nagyszínpadi bemutatója az Úri muri lesz október 19-én. Horváth Csaba rendezővel az íróval való alkotói viszonyáról, a regény színpadra állításáról, emberismeretről és magyarságról is beszélgettünk.
2024 március 13., 15:40
Színház interjú Szerző: Vörösmarty Színház

„Az én olvasatomban ez a történet Magyarország társadalmi megosztottságáról szól” – Interjú Szikora Jánossal, A kőszívű ember fiai rendezőjével

Március 16-án mutatja be a Vörösmarty Színház A kőszívű ember fiai című előadást Szikora János rendezésében. A teátrum igazgatójával a koncepcióról, az adaptációs folyamat kihívásairól és a történet mai napig ható érvényességéről beszélgettünk.
2023 december 12., 10:20
Színház interjú Szerző: Vörösmarty Színház

Egy uralkodó, aki legbelül sérült – interjú Kovács Tamással, A király beszéde főszereplőjével

A király beszéde december 16-ai bemutatójára készül a Vörösmarty Színház. A darab VI. György brit uralkodó, Bertie történetét mutatja be, aki súlyos beszédhibával küzd. Az eladásról és Bertie karakteréről a főszereplőt, Kovács Tamást kérdeztük.
2023 december 11., 14:10
Színház interjú Szerző: Vörösmarty Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.
2023 december 8., 12:50
Színház hír Szerző: Vörösmarty Színház

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.
2023 december 7., 15:15
Színház ajánló Szerző: Vörösmarty Színház

Tabutémákat is feszeget a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadása

Két szereposztással is bemutatta a Vörösmarty Színház a Dóka Péter regényéből készült színdarabot, A kék hajú lányt. Az előadás után a közönség fiatal tagjai színházpedagógiai foglalkozáson is részt vehetnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Jazz/World

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Könyv

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. 
Klasszikus

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus

Dán szerelmi történettel búcsúzik az Erkel Színháztól az Opera

Több mint háromszáz fős előadói apparátus szólaltatja meg a százötven éve született Arnold Schönberg Gurre-dalok című, monumentális oratóriumát február 15-én az Erkel Színházban.

Nyomtatott magazinjaink