A fotón akkor kilenc éves volt Kim Phuc Phan Thi, aki családjával a napalm bombázás füstjéből menekült ki, miközben azt ordította: „túl forró, túl forró!”. Kim ruhája lángra kapott, és mire levetette, teste harminc százalékán harmadfokú égési sérülést szenvedett. Testvére, aki a képen nem látszik, nagymamája kezében belehalt égési sérüléseibe. Kim összeesett a fájdalomtól, a fotó készítője, az AP fotóriportere, Nick Ut mentette meg az életét azzal, hogy felkapta és kórházba vitte.
A lány tizenhárom hónapig volt kórházban, és nem is tudott róla, hogy időközben Pulitzer-díjas lett a róla és testvéreiről készült fotó, amely bejárta a világot, először irányítva a figyelmet a vietnámi háború civil áldozataira.
Ezt a képet látta az akkor 23 éves, New Yorkban élő jazztrombitás-zeneszerző, Hanniban Lokumbe a híradóban, aki saját bevallása szerint a kép láttán először azt hitte, egy filmjelenetet lát. „Annyira furcsa érzés volt, mert ez én voltam. Magamat láttam a képen. Medgar Everst láttam, Fannie Lou Hamert láttam” – idézte föl a fotó kapcsán felmerülő első gondolatait, utalva a fekete civil jogi aktivistákra, akik hasonló szörnyűségeket éltek át.
A fotó ábrázolta tragédiára zenében akart reflektálni, ezért 1973-ban zenekari szvitet írt Children of the Fire címmel a kilenc éves lány és családja tiszteletére.
Most, több mint 45 évvel később végre élőben is előadhatta négytételes művét a vietnámi „lánynak”, aki azóta pszichológus és békejogi aktivista lett Kanadában. Az eseményre és találkozásra december elején a philadelphiai püspöki katedrálisban került sor, ahol Hannibal Lokumbe nagyszabású koncertestet tartott.
A négytételes műben a zeneszerző megpróbálta elképzelni és elmesélni azt a júniusi napot a lány szemszögéből, amikor a napalmbombázás történt és a fotó készült.
A szövegben is ábrázolta a játékból tragédiába forduló eseményeket.
Részlet a Children of the Fire szövegéből:
“In life there is so much to do
The clouds floating freely
The forest to explore
The high reaching mountains
The endless seashore”
– szól a játékos rész, majd jön a tragikus fordulat:
“What is this rain that falls from the sky
This rain that burns me until I die”
A koncert után nyilvános beszélgetést is tartottak, ahol Dr. Kim Phuc elmesélte az emlékezetes nap eseményeit. Mint felidézte, akkor már három napja bujkáltak családjával a falu templomában, és éppen kint, a templom melletti kiserdőben játszottak, amikor ledobtak rájuk egy napalmot. „Meggyulladt a ruhám, és a volt az első gondolatom, milyen csúnya leszek, ha megégek. Hogy fognak rám nézni az emberek?” – emlékezett.
Hannibal Lokumbe pedig azóta több olyan művet is írt, amiben hasonló emberi tragédiákkal foglalkozik. 2017-ben fejezte be a Crucifixion Resurrection: Nine Souls a Traveling című művét, amelyben a dél-karolinai Emanuel AME templomban, 2015-ben történt lövöldözés kilenc halálos áldozatának állít emléket. A decemberi koncerten pedig legutóbbi zenekari művét (First Breath, Last Sigh: A Journey Called Life) is előadták, amiben a baltimori fegyveres támadásban idén meggyilkolt Kevon Dix egyetemistára emlékezik.
A találkozás mind a zeneszerzőre, mind pedig a fotón szereplő hölgyre nagy hatást gyakorolt. Dr. Kim Phuc úgy fogalmazott:
„Ma is sokkoló hallani, mit indított el az emberekben a fotó szerte a világon. De ma már csak a szeretete és együttérzést tapasztalom, amivel az emberek felém fordulnak. Ez gyönyörű”.
(forrás: whyy.org)