Jazz/World

Tom Jones és Richard Bona is fellép az idei VeszprémFesten

2017.05.30. 15:36
Ajánlom
Új helyszínen, a Séd patak völgyében, a História Kertben rendezik meg a 14. VeszprémFest programjait július 12. és 15. között. Fellép Tom Jones, Richard Bona, Heather Small és a The New Power Generation.

A változás oka a rendezvény eddigi helyszíne, az érseki palota felújítása - mondta Mészáros Zoltán, a fesztivál művészeti igazgatója. Az idei fesztivált emiatt a vár alatt, az egykori érseki pihenőkertben rendezik meg. A História Kertként ismert helyszín nem teljesen új a fesztivál törzsközönségének, hiszen néhány éve Historia Garden néven rendeztek már itt kísérő programokat.

A VeszprémFest első napján, július 12-én Richard Bona lép fel a Mandekan Cubano formációval. Az afrikai művész 2005-ben lépett fel először a VeszprémFesten, majd 2008-ban is zenélt a fesztiválon. Mostani koncertjének gerincét a 2016 júniusában megjelent Heritage című album adja.

Richard Bona

Richard Bona (Fotó/Forrás: Ingrid Hertfelder)

A második napon, 13-án Heather Small lép színpadra. Az M People együttes énekese először ad koncertet Magyarországon.

A harmadik napon, 14-én Tom Jones koncertjét a nagy érdeklődésre való tekintettel a VeszprémArénában rendezik. A 76 éves legenda az angliai turnéját megszakítva érkezik a VeszprémFestre.

Tom Jones

Tom Jones (Fotó/Forrás: Hayley Bray)

A zárónapon a tavaly elhunyt Prince leghosszabb ideig működő zenekara, a The New Power Generation lép fel a Celebrating Prince turné keretében.

A VeszprémFestet idén hetedik alkalommal kísérik Rozé Rizling és Jazz Napok, július 7-16. közt harminc napon át harminc ingyenes koncerttel várják a közönséget a veszprémi Óváros téren.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Tálas Áron: „Mindig szerettem a dallamokat, de a ritmusok jobban érdekeltek”

Volt, hogy tíz formációban játszott egyszerre, tanít a Zeneakadémián, világszínvonalon dobol és zongorázik. Pedig Tálas Áron eredetileg focista szeretett volna lenni vagy rocksztár, a Zeneakadémia tanévnyitójáról pedig egyenesen haza akart menekülni. Szerencsére maradt, pedig még a bőröndje sem volt kipakolva.
Jazz/World hír

Afrikai, ázsiai és európai művészekre fókuszál az idei JazzFest Budapest – itt a teljes program!

A JazzFest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire. A fesztivál 18 napja alatt a világ 23 országából érkező 181 művész 54 koncertet ad. A festivize aloldalaként idéntől elérhető a fesztivál applikációja is.
Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.