„Elhatároztam, hogy a halálomnak nagyon becses alkalomnak kell lennie. Szeretném kihasználni. Szeretném, ha a halálom épp annyira érdekes lenne, mint amilyen az életem”
– nyilatkozott David Bowie 1976 szeptemberében, a Playboynak adott interjúban. Negyven évvel később utolsó albumával a művész beteljesítette az elhatározást: a Blackstar egyszerre vált új, de végső mérföldkővé karrierjében, enigmatikus hattyúdallá a rajongók szemében és Bowie páratlanul színes életének utolsó felvonásává, aki sosem tudta és nem is akarta elválasztani magában a művészt és a magánembert.
Teljes titokban
Hogy Bowie hattyúdalnak szánta-e a Blackstart, arról megoszlanak a vélemények. Az biztos, hogy amikor a zenész 2015 elején Donny McCaslin szaxofonossal, Jason Lindner zongoristával, Mark Giuliana dobossal, Tim Lefebvre basszusgitárossal és régi barátjával, Tony Visconti producerrel bevonult a New York-i Magic Shop stúdióba, teljes titokban tette. (Ben Monder, James Murphy csatlakozott később néhány sessionre.) Nem kötötte sem a média, sem a rajongók orrára, hogy lemezt készít, betegségét pedig kollégái elől is elrejtette. Akkor már fél éve májrákot állapítottak meg nála, és a kór gyengébbé tette ugyan, de kevésbé elszánttá nem.
„Tele volt élettel, sokat nevetett, lehetetlen volt elképzelni, hogy bármi baja lenne”
– mondta később Jonathan Barnbrook grafikus, a lemez borítójának tervezője.
Bowie előző lemezét, a The Next Dayt sokan a ’70-es évekbe tett nosztalgikus visszatekintésnek nevezték, a Blackstar azonban megmutatta, hogy öt évtizednyi karrier és huszonöt stúdióalbum után a rocksztár még mindig meg akar újulni. A Blackstar központi ihletője Kendrick Lamar korszakmeghatározó mesterműve, a To Pimp a Butterfly volt, amelyet Bowie és Visconti ismételve játszott a többieknek. A producer azt mondta, nem rock’n’rollt akarnak gyártani.
Azokkal, akiket Bowie maga köré gyűjtött, nem is lehetett volna. Fiatal New York-i jazz-zenészeket szedett össze, akik nem ismerték és nem is tartották sokra a hagyományos rockműfajt. A jazz ritmusainak, színességének és technikai igényessége hallatszik az összes dalban – különösen a ’Tis A Pity She Was A Whore és a Sue esetében szembe fülbeszökő –, és ez igen felvillanyozta Bowie-t.
Az efféle zenei megújuláson persze nincsen mit csodálkozni. Bowie nem csak stílben volt kaméleon. Amikor az elektronikus zene teret hódított, a berlini technoszcénában merült nyakig, amikor a funk, akkor megcsinálta a Let’s Dance-t. Még szép, hogy hatott rá a jazz, a pop és a hiphop házassága.
Két nap
2015 novemberében már megjelent a Blackstar című szám, 2016. január 8-án pedig a teljes album. Bowie kalapban, karcsún és elegánsan pózolt Jimmy King lencséje előtt.
David Bowie egyik utolsó fotója, amelyet a Blackstar című album megjelenésekor közölt, két nappal halála előtt (Fotó/Forrás: Jimmy King)
A sajtó már a megjelenés előtt Bowie „legkülöncebb művének” nevezte az új lemezt. Két napig tartott, míg a rajongók és a kritikusok lelkesen, de többé-kevésbé mégis értetlenül álltak az új dalok előtt. Január 10-én Bowie elhunyt, a hírt másnap jelentették be. A Guardian nekrológ gyanánt aznap már arról írt, hogy a Blackstart hattyúdalként kell-e értelmezni.
„Bowie költői új albuma betegségről, halálról és mennyországról beszél – és érdekes képet ad az emberről, aki azt énekli: »Nem popsztár vagyok, fekete csillag vagyok«” – írta a cikk.
A hallgatók szétcincálták a lemezt, különféle rejtett utalásokért és jelentésekért kutatva. A jelenség szinte mániákus méretet öltött. Kiderült, hogy a blackstar névvel a rákból fakadó kiütéseket illetik (igaz, többnyire mellrák esetén), de jelent rejtett bolygót is, amely esetleg nekiütközne a Földnek. Néhányan Elvis-utalásként értelmezték a címet, aki ugyanezzel a metaforával énekelt a halálról.
A fizikusok szerint blackstar a neve az összeomló csillagoknak, amelyek megóvták magukat a fekete lyukká válástól.
Hasonló vehemenciával kutatták a lemez kapcsán készült két videoklip, a Blackstar és a Lazarus képsorait. A Blackstar klipjében felbukkan Major Tom űrsisakja, önkívületben rángó táncosok, és maga Bowie, aki egy könyvet mutat a világ felé. Külön talánnyá vált, hogy vajon hol van, ha létezik egyáltalán a „villa of Ormen”, amely valószínűleg a szerpent okkultista szimbólumára való utalás (az ormen kígyót jelent norvégul).
A Lazarus klipje könnyebben adja magát az értelmezésnek. A Vak Próféta halálos ágyából énekel arról, hogy a mennyben van, eljutott a csúcsra, király volt New Yorkban, megjárta a világ tetejét, most pedig szabad lesz, mint a cinege.
A klipet nem is magyaráznám túl, alább lehet megnézni. Megkapó, amilyen fegyelemmel Bowie a forgatáson dolgozott. A rendező, Johan Renck szerint senki nem gyanakodott arra, hogy beteg. „De amikor bementem az öltözőjébe egy take után, azt mondta: Ledőlök egy kicsit, nagyon elfáradtam. Nem csinált belőle ügyet, és senki nem vette észre.”
Ikon és karakter: ★
Nem kevés figyelmet kapott az album borítója, tegyük hozzá, okkal. Egyetlen fekete csillag, alatta néhány csonka. Minden felirat nélkül. Talán nem meglepő, hogy a kiadó nem örült Jonathan Barnbrook koncepciójának. Ez Bowie egyetlen lemeze, amelyen nem szerepel a neve és az arcképe. „Igazán nagyszerű” – mondták a Columbia fejesei egy meetingen, de végül átment a terv. Ahhoz kell némi szemfülesség, hogy észrevegyük, az öt, csonka csillag a zenész nevét adja ki. Azt pedig rajongók vették észre, hogy a nagyobb csillag a fényben a galaxist mutatja, sötétben pedig világít. Barnbrook egyébként azt elárulta, hogy sok easter egget rejt az album bookletje és borítója, és maga Bowie sem tudott mindegyikről.
A Blackstar körüli találgatások végére a lemez zárószáma tesz pontot: „I can’t give everything away” – szól a szöveg. Azaz: nem fedhetem fel minden titkomat. Az biztos, hogy Bowie és Barnbrook mindent megtett, hogy a Blackstar olyan tárgy legyen, amit szívesen akarnak megszerezni az emberek.
És hogy enigmatikus legyen. Azt még el sem mondtuk, hogy ketten egyszerűen ezt a címet akarták adni a lemeznek: ★. Csupán az ötágú fekete csillag ikonja, Unicode-száma U+2605. A számítógépes kultúrában jártas (korábban vad virtuális víziókat hangoztató) Bowie mintha csak azt mondaná: a 21. században ezzé is meg lehet halni.
Hattyúdalnak szánta?
A lemezt hallgatva az ember egyértelműen arra gondol, hogy ezekkel a dalokkal Bowie a távozását kísérte végig. Donny McCaslin szaxofonos szerint azonban nem kell ennyire sarkosan értelmezni: „Tervezte, hogy dolgozik tovább. Amikor 2015 novemberében a lakásán meghallgattuk az albumot, felmerült az ötlet, hogy szervezzünk néhány kisebb koncertet” – mesélte, hozzátéve, hogy Bowie januárban újra stúdióba akart vonulni. Barnbrook viszont jelentőségteljes utolsó találkozásra emlékszik, amikor Bowie mintha egyenesen elbúcsúzott volna tőle.
Ziggy Stardust is David Bowie volt, a vékony, fehér herceg is David Bowie volt. A Blackstar talán egy utolsó szerep volt, a Lazarus szerepe, aki meghal ugyan, de a művei folytán rögtön fel is támad. Ziggy Stardust a szeretetről sikított apokalipszis előtt. A fehér, vékony herceg kokainnal tapasztalta meg a fasizmust. Lazarus (vagy ahogy netes fórumokon elnevezték, a Vak Próféta) pedig azt kutatta fel, hogyan lehetne még szép és popsztárhoz méltó halált halni a legújabb korban. Csakhogy Bowie eggyé vált minden szerepével, álarc mögött volt a legszemélyesebb. Éppen öt éve.
Fejléckép: David Bowie a Blackstar című dal klipjében (forrás: YouTube)