Noha eleinte csupán azért keresték meg Menyhártot A besúgó készítői, hogy előadhatja-e egy színészzenekar a Mocskos időket az egyik epizódban, később úgy döntöttek, főcímdalnak is ezt választják, csak az eredeti, EK-verzióban. A sorozatot több mint hatvan országban streamelte anno az HBO, így rengetegen újra találkozhattak a számmal, ám sokan, főleg a fiatalabb generáció tagjai, csak most ismerték meg. Amikor arról kérdezem a dal szerzőjét, hogy mit szól mindehhez, annyit mond, örül, megtisztelőnek tartja, mi mást is mondhatna.
„Negyven évvel ezelőtt egy szál gitárral ültem a konyhában, és elkezdtem összerakni a sorokat. Emlékszem, mielőtt hozzákezdtem, épp Rolling Stones-t hallgattam, lehet, hogy már ott dübörgött bennem valamifajta rockzenei hevület. Egy pár sort leírtam, lendületből, és azokat kezdtem el variálni. Egy idő után éreztem, hogy ebből szám lesz. Szerelmes voltam egy lányba, aki nem volt elérhető, mert egy barátom járt vele. Akkor,
huszonhárom évesen, az összes életenergiám és hormonom dolgozott bennem, az agyam pörgött, túlfűtött, frusztrált, dühös és kíváncsi voltam”
– meséli Menyhárt Jenő, amikor arról kérdezem, mi inspirálta a dalt.
„A zene, amit játszottam hozzá, három akkord volt, lényegében egy rock and roll séma. A szám szövegének írása közben nem gondoltam, hogy a végén ez marad majd a zenéje, de amikor kész volt, nagyon jól működött ebben a formájában, úgyhogy egyszerűen úgy hagytam” – mondja, hozzátéve, hogy a zenekar többi tagja is lelkesedett, amikor meghallotta az új szerzeményt, és a közönség is hamar megszerette:
"Mocskos idők, szeretnem kéne,
a jövő itt van és sose lesz vége!"
Hogyne kapta volna fel a fejét a közönség e sorokat hallva, hiszen egy olyan zárt világban kényszerültek élni, amelyben
az első hét évben betiltották a zenekar működését, és hatósági megtorlások árnyékában írták zenéiket.
„A helyzet, ami körülvett minket, normális esetben kihívást kellett volna jelentsen, a valóságban azonban sokkal inkább frusztráló volt számunkra. Voltak jónéhányan, akik
hozzám hasonlóan azt érezték, hogy valahogy ki kéne robbani az egészből.
Próbáltam szinte mindent beletenni ebbe a dalba, amit éreztem, és ami akkor benne volt a levegőben” – mondja Menyhárt.
A közös sors akkoriban összehozta az embereket, de gyakran mégsem ugyanott éltek, erre utal az „Ugyanaz a város, de mégsem ugyanaz az ország” ellentmondásosnak tűnő sora.
A háború tényleges fenyegetettségként szőtte át a hétköznapokat, meghatározta az életet, hogy a berlini fal két oldalán egy-egy atomhatalom áll szemben.
Az emberek bezárva érezték magukat, a rendszerek mozdíthatatlanságát és átjárhatatlanságát kellett megéljék újra és újra.
Ráadásul akkoriban gyakran úgy értek véget a szerelmek, hogy az egyik fél disszidált, és tudták, nagy valószínűséggel soha többé nem fogják látni egymást.
„Ez akkoriban része volt az életünknek. Aki a nyolcvanas években emigrált, az tíz évig nem nagyon tudott visszajönni. A döntése folytán
egyik pillanatról a másikra egy másik életben találta magát, arra kényszerülve, hogy radikálisan hátrahagyja a régit.
Erre is találni utalásokat a szövegben. Soha nem építettem azonban mindenkori aktualitásokra a számaimat. Azok esszenciálisan ott vannak bennük, de a dalaimban alapvetően mindig egyfajta időtlenségre törekedtem” – magyarázza.
Ez olyannyira jól sikerült, hogy bár a szám negyven évvel ezelőtt íródott, most is aktuális, kapcsolódni tudnak hozzá a fiatalok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az utóbbi időben többen is feldolgozták a Mocskos időket, köztük egy új generáció kedvence, az Ivan & The Parazol.
Fejléckép: A fénykép a zenekar 2022. június 30-ai, Fishing on Orfű fesztiválon rendezett koncertjén készült. (Fotó/Forrás: Kálmándy Ferenc/europakiado.a38.hu)