határon túli

2021 július 16., 12:45
Színház interjú Szerző: Canjavec Judit

Az élet édes és rettentő íze – Beszélgetés Szilágyi Enikővel

„Az élet többet adott nekem, mint ezer más embernek. Bőven örömöt, bőven bánatot. Szerettek az istenek.” – Jászai Mari sorai ezek, de miközben Szilágyi Enikővel beszélgettem, arra gondoltam, ezt akár ő is írhatná… S leírta, sőt, el is mondja! Július 29-én lesz az ősbemutatója a Gyulai Várszínház kamaratermében a „Mi lennék nélküled?” című előadásnak, ahol a színpadon e két színművésznő élete végérvényesen összefonódik.
2021 március 25., 10:05
Színház gyász Szerző: Fidelio/MTI

Elhunyt Nagy Attila film- és drámatörténész, Shakespeare-kutató

A 66 éves erdélyi történészt, egyetemi oktatót kedden érte a halál. Nagy Attila a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt, az MMA saját halottjának tekinti. Temetését csütörtökön tartják a sepsiszentkirályi unitárius temetőben.
2020 október 20., 11:15
Színház magazin Szerző: Varga Emese

„Tisztelettel kérem a Tekintetes Színpártoló Egyesületet…” – Polgár Károly pozsonyi direktor csatái

Polgár Károly színész, rendező, színházigazgató a felvidéki magyar színháztörténet meghatározó személyisége. Ha nincs az államhatalomváltás, nagy valószínűséggel korának egyik legsikeresebb igazgatója lehetett volna, hiszen 1911-től ’19-ig megszakítás nélkül, a leghosszabb ideig vezette a pozsonyi magyar társulatot. A történelmi fordulat miatt azonban az egyik legnagyobb vesztese a (cseh)szlovákiai magyar színháztörténetnek.
2020 szeptember 11., 13:55
Színház magazin Szerző: Sándor Zsuzsanna

Élni, csak élni szeretnék – Ignácz Rózsa, az elfelejtett írónő

Ignácz Rózsának Trianon után nem volt esélye arra, hogy Erdélyben tovább tanulhasson. Tizenkilenc éves volt, amikor 1928-ban áttelepült az anyaországba. A Nemzeti Színház színésznője lett, majd irodalmi pályára váltott. A holokauszt idején a zsidók iránti szolidaritásból sárga csillagot tűzött ki, embereket mentett. 1956. november 4-e után nem volt hajlandó aláírni, hogy ötvenhat ellenforradalom volt. Budapesten csak az Irinyi József utcai lakóházán lévő emléktábla őrzi a nevét.
2020 szeptember 4., 10:30
Színház magazin Szerző: Varga Emese

Faragó Ödön, az első csehszlovákiai magyar színigazgató

Faragó Ödön a szlovákiai magyar színháztörténet meghatározó személyisége, legendás színházigazgatója. Jelentősége nem csak abban rejlik, hogy az államhatalomváltást követően ő volt az első kisebbségi magyar színi direktor Csehszlovákiában: színházi reformkísérletei, kultúrpolitikai manőverei is mutatják színházvezetői nagyságát. Nem beszélve arról: a csehszlovákiai magyar színház történetében szinte ő az egyedüli, aki visszaemlékezéseiben, tanulmányaiban rögzítette a korszak színházi problémáit, közösségi dilemmáit. A csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszás kialakulásának első évtizede nagyrészt Faragó Ödön visszaemlékezéseiből, tanulmányaiból rekonstruálható.
2020 augusztus 28., 11:40
Színház magazin Szerző: F. Tóth Benedek

„Egy darab színészeti történelem” – Ínséges évtizedek a Délvidéken

Még alá sem írták a trianoni szerződést, Délvidéken már 1920 előtt megszűnt a hivatalos magyar nyelvű színjátszás. A korszak egyik színész-rendező krónikása, Janovics Jenő megírta emlékirataiban, hogy „az utódállamok között Jugoszlávia bánt legkíméletlenebbül a magyar színházzal”, ami azt jelentette: 1945-ig ugyan történtek próbálkozások újjáélesztésével, ám mindegyik rendre elbukott.
2020 augusztus 27., 14:20
Színház interjú Szerző: (x)

„Ha következetesen működünk, az meghozza az eredményt”

A marosvásárhelyi Spectrum Színház két önálló bemutatóval és egy koprodukciós előadással szerepel az idén a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválján. Török Istvánt, a Spectrum igazgatóját kérdeztük arról is, miért született meg, és hogyan működik ez a magánszínház.
2020 augusztus 22., 09:25
Színház ajánló Szerző: (x)

Ibsennel érkeznek Kisvárdára a marosvásárhelyiek

Idén A nép ellensége című előadással szerepel a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.

Nyomtatott magazinjaink