A szigetközi adást megnézhetik október 10-én, szombaton, 14.30-tól a Duna tévén. A Fidelio.hu-nak pedig arról is beszélt Brasch Bence, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen vált felnőtté.
Több mint tíz éve Budapesten élsz, már ez az otthon számodra?
Az otthon nekem mindig Mosonmagyaróvár marad.
Gyerekként számos sportot kipróbáltál. Mégis a színpad lett a te utad. Miért?
Valóban sok sportot űztem, de mindegyikben zavart valami. Az úszásban például az, hogy hideg a víz, a judóban az, hogy bántani kell a másikat. A mosonmagyaróvári iskolámban viszont volt egy színjátszókör, ahova egyszer benéztem – azt hiszem, ezzel úsztam meg egy matek dolgozatot –, és egyből beszippantott. Nemcsak a színház maga, hanem a közösség is, annak az érzése, hogy együtt hozunk létre valamit. A Toldi volt az első előadás, amelyben játszottam, György szerepét kaptam.
Már akkor is az intrikus karaktert osztották rám…
Otthon is szerettél szerepelni?
Igen. Eleven gyerek voltam, de emellett templomba is jártam. Előfordult, hogy napi négy misén is részt vettem. Miután ministráltam, felolvashattam a misén, én adhattam a papnak a kelyhet. Kaptam tőle kisebb vallási tárgyakat, amelyek nyilván nem voltak felszentelve, és azokkal otthon rendszeresen „miséztem” a családomnak.
De nem akartál pap lenni?
Megfordult gyerekként a fejemben. Aztán kamaszként rájöttem, nem az isteni szolgálat az, ami buzog bennem, hanem a szereplés iránti vágy. Egyre több szerepet kaptam az óvári színjátszókörben.
Tizennyolc évesen beválogattak a Csillag születik tehetségkutató műsorba, amely által országos ismertségre tettél szert. Vágytál erre a népszerűségre?
Nem tulajdonítottam neki komolyabb jelentőséget. Bementem az RTL-be úgy, hogy senki nem tudta, ki vagyok, majd amikor kijöttem, már sokan megismertek, „kollégáim” lettek azok között, akikért korábban rajongtam, lemezszerződést kaptam, felkéréseket, díjakat. Szerencsére nagyon sok jó ember vett körül, akik mindig a földön tartottak.
A tehetségkutató után elindult egy biztosnak látszó karrier, amit feladtál, és elölről kezdted az Operettszínház stúdiósaként. Majd amikor már itt is jelentősebb szerepeket játszottál, ismét továbbléptél, illetve az „elejéről” indultál, felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Nagy bátorságra vall kétszer is eldobni a népszerűséget, az anyagi biztonságot. Nem bántad meg, hogy ezekről mind lemondtál akkor?
Az a típus vagyok, aki sokat hezitál egy döntés előtt, de miután döntött, nem néz vissza, nem lamentál azon, jó utat választott-e, hanem megy előre. Annyira a részemmé vált az egyetem, a közösség, a színház, a közös gondolkodás, hogy az mindent felülírt.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György zenés színész osztályába jártál. Mi az, amiben változtál az egyetem és az osztályfőnökeid hatására?
Az egyetem által kinyílt számomra a világ: fejlődött az ízlésem és a gondolkodásom, bátrabban kezdtem fogalmazni, véleményt alkotni, egyre többet olvastam. Gondolkodni kezdtem, és ez nagyon fontos. A világot is kezdtem ettől jobban megismerni.
Valójában ott lettem felnőtt.
Máig kikéred az osztályfőnökeid véleményét?
Ha egy szakmai kérdésben bizonytalan vagyok, biztos, hogy tanácsot kérek Esztertől.
Negyedéves egyetemistaként megkaptad a budaörsi Latinovits Színházban A sötétség hatalma című előadás főszerepét. Azt nyilatkoztad, nehéz küzdelem volt a próbaidőszak. Alföldi Róbert rendezte a darabot. Ugyanakkor azóta más rendezéseiben is játszottál.
Robi szereti, ha a színész szellemileg mindvégig fitt a próbákon. Ő is ilyen. Amikor belekezdtünk A sötétség hatalmába, az elején még tényleg nem tudtam, mitől fog működni. Zöldfülű voltam. Azt éreztem, ez egyben az utolsó előadásom is Alföldi Róberttel, soha többé nem fog hívni. De ő és a színészek végig támogattak. Csodálatos előadás lett. Azóta minden évben dolgozunk együtt legalább egy előadásban Robival, az idei évadban két közös bemutatónk is lesz, novemberben például a Jegyzőkönyv az Átriumban, ő rendezi. Amúgy eléggé golyóálló vagyok, és szerintem Robi értékelte bennem, hogy nem adtam fel a küzdelmet. A próbán nem lehet hisztizni, ott dolgozni kell, nincs idő privát sértődésekre. A sötétség hatalma terápiás jellegű előadás nekem, azt érzem, megtisztulok, ha játszom.
Tavaly mutatta be a Radnóti Színház a Csillagképeket, ezzel nyílt meg a Tesla Labor. Lovas Rozival játsszátok a kétszemélyes előadást. Te egy méhészt alakítasz, és a próbafolyamat alatt egy méhészetbe is ellátogattatok. Más szerepeid esetében is jellemző rád, hogy háttértudást gyűjtesz hozzá?
A Koldusoperában egy drogos tolvajt játszom, abban ilyen formán nem mélyedtem el… Viszont a Csillagképeknél valahogy azt éreztem, látnom kell közelről egy méhészetet. Ott a méhész olyan szenvedéllyel beszélt a méhekről, mint egy szerelemről, ami nagyon megragadt bennem.
Van olyan karakter, amellyel könnyebben tudsz azonosulni, ezért kevésbé éled meg kihívásként a feladatot?
Ha egy előadás jól sikerül, bízom abban is, hogy léptem egyet előre, aztán a következő rendelkező próbákon ugyanúgy bénázok, mintha csak akkor kezdeném a szakmát. Nagyon jó szerepeket kapok, de soha nem fogok fel úgy egy szerepet, hogy az valamiért könnyebb, hiszen mindig a karaktert próbálom megérteni, így mindegyik másért nehéz. Szerintem egyébként
nem akkor jó egy alakítás, ha nagyon „át van adva”, ha a színész mindent belerak, mert az a nézőnek nem fog átjönni, csak ha van egy kis visszafojtás benne.
Nagypál Orsi Nyitva című filmjében úszómester vagy, a forgatás előtt versenydiétát tartottál. Ez a te döntésed volt, hogy még hitelesebb lehessél a filmben, vagy rendezői utasítás?
Miután megkaptam a szerepet, Orsi mondta, hogy félmeztelen jeleneteim is lesznek, és én magamtól arra jutottam, muszáj úgy kinéznem szélesvásznon, ahogy illik, nem látszódhat, hogy a hedonizmusom néha felülírja a hiúságomat. Fontos számomra az, hogyan lépek az emberek elé, hiszen bármennyire élvezzük is mi, színészek a szereplést, azért ez valamennyire szadista dolog, hiszen mindent megmutatunk magunkból.
Keresed a további filmes lehetőségeket?
Nem vagyok előrenyomulós. Abban hiszek, hogy a munkám és a felkészültségem viszi a híremet. Hagyom, hogy történjenek a dolgok.
A budaörsi Latinovits Színház után, az új évadtól a Vígszínház társulatához szerződtél Rudolf Péter igazgató hívására. Mivel tudott meggyőzni?
Szerettem Budaörsön lenni. Rudolf Pétertől olyan lehetőségeket kaptam szerepek és bizalom tekintetében is, hogy erre csak igent lehetett mondanom. De a döntő mégiscsak az volt, hogy motiválnak Rudolf Péter tervei, és már most nagyon jól érzem magam a Vígszínházban.
Inspirál, ha mélyvízbe dobnak, ha új közösségben, új emberekkel dolgozhatok.
Már játszol a Vígben A nagy Gatsbyben, A Pál utcai fiúkban, jelenleg próbálsz Az apában, a Pesti Színház előadásában, és szerepelsz majd A diktátorban és a Kabaréban is.
Ezen felül megtarthattam a futó előadásaimat: a Radnóti Színházban a Csillagképeket, az Operettszínházban az Amerikai komédiát, az Orlai Produkciónál a Vénuszt, Budaörsön a Koldusoperát és A sötétség hatalmát, az Átriumban a Minden nagyon jó lesz-t és a 12 dühös embert. A színház új darabját, az Isteni végjátékot Ugrai Istvánnal együtt dolgoztuk át. Eredetileg én rendeztem volna, de az már nem fért bele az augusztusomba, úgyhogy Alföldi Róbert koncepciója alapján próbáltunk, de Robi megkért, amikor csak tudom, nézzem „kívülről” a próbákat. Így tulajdonképpen társrendezőként dolgoztam az előadásban. Ez nagyon jó iskola volt számomra, színészileg is sokat tanultam belőle.