Fidelio Tours

Bevinni a tengert a városba – A fővárosi strandfürdők története 

2022.07.26. 13:35
Ajánlom
Zárt kabinokban, úgynevezett úszó-kocsikban fürdőzött a magyar polgár az 1800-as évek elején a Duna-fürdőkben, hogy így rejtse el testét a kíváncsi tekintetek elől. Noha ezek a szerkezetek az igazi testmozgást nem tették lehetővé, de legalább kikapcsolódhattak egy kicsit  a vízparton a nyári hőségben. 

A hétvégén kimentem a Római-partra, kipróbálni a múlt héten nyílt „Római-parti Plázst” és közben azon tűnödtem, milyen lenne, ha most is egy úszó-kocsiban kellene élveznem a fürdőzést a 38 fokban. Valószínűleg nem sok élvezet lenne benne. Igazi retro strand-feeling fogadott egyébként, (víz, napfény, lángos és naptej-illat) mínusz homokos part, mert azon a területen tiszta kavics minden. Így nem árt, ha a köves tengerpartokon használt vízicipőt húzunk és úgy megyünk be a folyóba, kényelmesebb és gyorsabb is a bejutás. A plázson vízimentő-és elsősegélyszolgálat, napozóágyak, sőt zuhanyzó és pelenkázó is várja a strandolókat.

5+1 hely a fővárosban, ahol úgy érezheted, mintha nyaralnál

Kapcsolódó

5+1 hely a fővárosban, ahol úgy érezheted, mintha nyaralnál

A nyári időszakban, munka után kikívánkozik az ember a természetbe, lazulni egy kicsit. Cikkünkben összeszedtünk néhány olyan helyet, ahová kiszabadulva úgy érezhetjük, mintha nyaralnánk: holdbéli tájon kalandozhatunk, jógázhatunk a naplementében, tóparton hallgathatunk koncertet vagy éppen a Dunánál nézhetünk klasszikus filmeket, a csillagos égbolt alatt.

Fürdőzni a bójákkal kijelölt részeken lehet, ahol a vízmagasság 120 cm. Ez egyébként a főváros egyetlen ingyenes, hivatalos dunai fürdőhelye, amely tavaly először nyitotta meg képzeletbeli kapuit, csaknem ötven év után. Az 1970-es évek óta ugyanis tilos volt a Dunában fürödni a vízminőség miatt, amely az elmúlt években sokat javult az intenzív szennyvíztisztításnak köszönhetően.

Fortepan--Szeman-Gyorgy-Arpad-fejedelem-utja-Ujlaki-rakpart-Csaszar-furdo-ferfi-uszoda-1905_ok-131904.jpg

Árpád fejedelem útja (Újlaki-rakpart), Császár-fürdő, férfi uszoda 1905. (Fotó/Forrás: Fortepan/Széman György)

A dunai fürdőzés története azonban nem a hetvenes évekig, hanem sokkal régebbre nyúlik vissza, egészen 1789-ig, amikor is először írt a sajtó az ún. úszóstrandokról. A Das Neue Kurir hasábjain megjelenő hirdetés szerint a Duna-fürdőt a Piaristák épülete mögött (a mai Március 15-e téren) kötötték ki, „ott, ahol az előző esztendőben.” Ezeken a helyeken azonban szó sem lehetett arról, hogy fürdőruhában mutassa meg magát az ember, ugyanis 

csak zárt kabinokban, azaz úszó-kocsikban fürdőzhettek a polgárok, 

hogy így takarják el testüket a kíváncsiskodók elől. 

Csillaghegyi-Fortepan--Juranyi-Attila-1920_ok-130050.jpg

Csillaghegyi Strandfürdő, 1920. (Fotó/Forrás: Fortepan/Jurányi Attila)

Noha akadtak olyan intézmények, ahová kifejezetten sportolni, úszni jártak – például az 1817-ben nyitott katonai úszóintézet –, elsősorban a szórakozás és kikapcsolódás miatt keresték fel a Duna-fürdőket. Az első, klasszikus értelemben vett strandnak Mayer György úszóiskoláját nevezhetjük, ahol nemcsak úszni, hanem lubickolni és lehetett. A strand azonban nem volt ingyenes, így a felsőbb osztályok, azon belül is a férfiak kiváltsága lehetett csupán. 

Fortepan--Gara-Andor-1932-ujlaki-rakpart-sajka-utca_ok-131816.jpg

Újlaki rakpart, Sajka utca, 1932. (Fotó/Forrás: Fortepan/Gara-Andor)

1837-ig ugyanis a nők még csak a közelébe sem mehettek a strandnak, később is csak kijelölt időben, 11-15 óráig. 

A szegényebbek így nem a magánvállalkozók által üzemeltetett fővárosi uszodákba, hanem a szabadstrandokra jártak, amelyek közül az egyik első és legnépszerűbb a Római-parti szakasz volt. Emellett a főváros népegészségügyi okokból évente három ingyenesen igénybe vehető úszóstrandot is felállított: az 1900-as évek első évtizedében a Dráva utcánál, a Gellért rakparton (a mai Szabadság hídnál), és az Óbudai Hajógyárnál. Ezeket a helyeket évente százezren látogatták. (Úszóstrandot például most a Szajna-parton is felállítottak Párizsban, a rekkenő hőségre való tekintettel.)  A strandfürdőket bécsi mintára alapították Budapesten is, azzal a céllal, hogy „behozzák a tengert a városba”.  

Fortepan--Fortepan-1929-szechenyi-_ok-131706.jpg

Széchenyi-fürdő, 1929. (Fotó/Forrás: Fortepan/Fortepan)

Az 1920-as és 1930-as évek egyik legnépszerűbb úszóstrandja az Újlaki rakparton található Duna strandfürdő volt, amelyet nemcsak a „pórnép”, hanem neves művészek, színészek is előszeretettel látogattak. A húszas években jelentek meg az első kiépített és ma is felkapott strandok: 1913-ban a Széchenyi-fürdő, 1918-ban a Gellért-fürdő, 1918-ban a Csillaghegyi strand, 1921-ben a Palatinus, 1930-ban pedig a Római-strand nyitotta meg kapuit. 

1934-Fortepan--A-R_romai-part_ok-125943.jpg

Római-part, 1934. (Fotó/Forrás: Fortepan/Fortapan)

Noha az úszó- és szabadstrandok még a II. világháború után is populáris helyeknek számítottak, a környezetszennyezés miatt egyre több helyen alkalmatlanná vált a Duna a fürdőzésre. 1973 óta tavaly lehetett először – tegyük hozzá, hivatalosan is – fürödni a Dunában, a Római-parton, amely nem véletlenül az egyik legkedveltebb hely a fővárosiak körében. Ott napozva és a Dunában úszkálva olyan, mintha egy kicsit visszamennénk az időben, sőt a nyaralás illúzióját is megkaphatjuk egy hétvégébe sűrítve.  

Fejléckép: Palatinus Strandfürdő, 1943. (Fotó/Forrás: Fortepan/Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich)

 

 Amikor pancsolni indul a kislány

Kapcsolódó

Amikor pancsolni indul a kislány

Fabulon naptej, Bambi, NDK-s hűtőláda, Orion rádió és falatnyi bikiniben napozó nők ­– igazi retró hangulatú szabadtéri kiállításon jártunk a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Színház

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Fidelio Tours riport

A Népsziget Cowboya – Budapest különleges Állatparkjában jártunk

„Samu, viselkedj!” – szól rá szelíden a törpemalacra Soltész János, aki éppen locsol, amikor megérkezem. Röfögés, kutyaugatás és nappali kakaskukorékolás fogad a helyen, ahol olyan érzésem támad, mintha egyszerre csöppentem volna a Macskajaj és A Durrell család forgatására. Az Állatpark üzemeltetője, több mint negyven éve, önerőből, saját pénzén tartja fenn a fővárosban egyedülálló helyet, ahol többféle védett állatfaj is otthonra leltek már az évek során.
Fidelio Tours magazin

Bevinni a tengert a városba – A fővárosi strandfürdők története 

Zárt kabinokban, úgynevezett úszó-kocsikban fürdőzött a magyar polgár az 1800-as évek elején a Duna-fürdőkben, hogy így rejtse el testét a kíváncsi tekintetek elől. Noha ezek a szerkezetek az igazi testmozgást nem tették lehetővé, de legalább kikapcsolódhattak egy kicsit  a vízparton a nyári hőségben. 
Fidelio Tours ajánló

5+1 hely a fővárosban, ahol úgy érezheted, mintha nyaralnál

A nyári időszakban, munka után kikívánkozik az ember a természetbe, lazulni egy kicsit. Cikkünkben összeszedtünk néhány olyan helyet, ahová kiszabadulva úgy érezhetjük, mintha nyaralnánk: holdbéli tájon kalandozhatunk, jógázhatunk a naplementében, tóparton hallgathatunk koncertet vagy éppen a Dunánál nézhetünk klasszikus filmeket, a csillagos égbolt alatt.
Fidelio Tours interjú

„A lemondás nem öncélú, szabadság születik belőle” – karácsonyi interjú egy bencés szerzetessel

Sokan beszélnek kereszténységről, a karácsony pedig a legfontosabb vallási ünnepünk. De mit jelent Jézus Krisztus születése egy olyan embernek, aki az életét mindenestül Istennek ajánlotta fel? Bakonybélbe utaztam, hogy találkozzak Baán Izsákkal, a bencés monostor perjelével, akitől olyat is kérdezhettem, amiről általában nem holmi újságcikkekben szoktunk olvasni.
Fidelio Tours magazin

Csillagtúrák Magyarország tájain

A nyári hőségben legtöbbünk szívesen kirándulna a szabadban, hátrahagyva a forró városi környezetet. Papp János, a Centrál Színház színművésze szinte az egész országot bejárta már, ezért arra kértük, hogy ajánljon néhány gyalogos és biciklitúrát azok számára, akik szabadidejüket a természetben töltenék.