Budapest egyetlen, privát üzemeltetésű Állatparkjába már a kijutás is kalandosan indul. Miután leszállok a metróról Újpest Városkapunál, tanácstalanul álldogálok, melyik irányba induljak el a Népszigetre. Azonnal mellettem terem egy idősebb javasasszony, aki készségesen útbaigazít, mint a mesékben, sőt még a „szerencsémet is megmondja”, némi pénzért cserébe. Tudom, hogy mire megy ki a játék, de élvezem a rögtönzött, egyszemélyes showműsort, amiből megtudom, hogy hatalmas szerencse ér még aznap este, és az igaz szerelem is rám talál. Egy ezressel könnyebben, de az élménnyel a zsebemben indulok át a hídon. A tűző napon nem kellemes, de alig tízperces séta után könnyen megtalálom az Állatparkot, amely négy hektáron terül el a Duna-part közelében. 

A tavacskában nemcsak teknősbékák és halak élnek, hanem siklók és békák is (Fotó/Forrás: Barcza Réka)

Elsőként Samut, a törpemalacot szúrom ki, aki tavaly decemberben került a telepre. Két lány vitte be kétségbeesetten, hogy a barátjuk le akarja vágni a disznót szilveszterre, így kimentették, és elhozták ide, nehogy malacsült legyen belőle.

„Nem Samu az első csüngőhasú törpemalac, akit megmentek, és valószínűleg nem is az utolsó. Sok állat landolt már így nálam, köztük tyúkok, kakasok, nyulak és libák is. Akadt olyan látogató, aki azért jött, hogy megvásárolja a jószágokat, aztán megfőzze őket otthon. Nem adtam el őket. Nemhogy más, de én sem eszem belőlük.

– mondja az Állatparkot több mint negyven éve üzemeltető Soltész János.

Samu, a csüngőhasú malac, aki megmenekült a késtől (Fotó/Forrás: Barcza Réka)

Jelenleg negyvenhét brazil- és pekingi kacsának, százötven vadkacsának, hetven teknősnek, húsz kecskének, nyolc nyúlnak, két szürkegémnek és több mint húsz libának ad otthont, a törpemalac, két macska és négy kutya mellett.

A nagy sándorpapagáj fajtájú madár harmincéves koráig élt, és nem utánzással beszélgettek, hanem valódi párbeszédeket folytatott vele. 

„Egyszer csak észrevettem, hogy rászállt a fára egy papagáj, és leszólt az egyik ágról, hogy szevasz fiú, gyere ide. Nagyon meglepődtem, majd köszöntem, és visszakérdeztem, hogy hívnak. Először úgy értettem, azt mondja, »Lüszi«, mert furcsán mondta ki a nevét. Erre azt válaszolta, »Nem Lüszi, Gyuszi, érted, fiú! Hozzál kaját!«. Én pedig vittem neki. Egy alkalommal rárepült a vállamra, mondtam neki, hogy maradhat vagy el is repülhet, amikor jólesik neki.

még társat is szereztem neki” – meséli Soltész, aki korábban mozdonyvezetőként is dolgozott, összesen tizenegy szakmát szerzett, jelenleg pedig a nyugdíj mellett az Újpesti Vízművek gondnoka.

Tyúkok, kakasok, kacsák az Állatparkban (Fotó/Forrás: Barcza Réka)

Az Állatpark a semmiből nőtte ki magát: az akkori tanács 1976-ban gazfertőzötté nyilvánította a területet, így Soltész János megpróbálkozott mentesíteni a placcot a gyomoktól, először egy, majd tíz kecskével. A többi állat „véletlenül” került hozzá, meghalt a gazdájuk, kidobták vagy megunták őket. Így történt, hogy a nagy állatbarát hírében álló

Megint máskor nyulakkal állítottak be, ami egyébként a húsvéti időszakban gyakrabban megesik, de előfordult, hogy kóbor kutyát vagy macskát hoztak a IV. kerületi Állatmentő Liga tagjai, akik egyébként a mai napig kapcsolatban állnak Soltésszal. Nemrég egy törött szárnyú liba került a férfihoz. Az állatot megkínozták, vasdróttal kötözték össze.

„Kegyetlenül elbántak ezzel a szegény párával, de amennyire tudtam, meggyógyítottam. Ma is kifordult szárnnyal él, de legalább már jól érzi magát,

– mutat a húsz évvel ezelőtt, egy kubikgödörből kialakított tó felé, majd ugrik is be a csónakjába, hogy tegyen egy kisebb kört. A tavacskában pontyok, békák, siklók és teknősök élnek. A horgászni tanuló gyerekek gyakran jönnek hozzá, mert azonnali sikerélménnyel gazdagodnak, azonban olyan módszerrel horgásznak, hogy a halaknak nem esik bántódása, kifogás után visszaeresztik őket a tóba.

Jani bácsi „hattyúi" (Fotó/Forrás: Barcza Réka)

„A gyerekeknek nemcsak sikerélményt jelent itt horgászni, hanem az állatok és a természet tiszteletét és szeretetét is megtanulhatják így.

akik alig várják, hogy visszatérhessenek” – meséli Soltész, majd a csónakból elkezdi kiabálni, hogy „András, András”! Keresem a szememmel, hol lehet az a bizonyos András, de embert nem látok. Csak a dombocska tetejéről indul el lassan egy hatalmas bakkecske, fegyelmezetten sétálva a tó felé. Megtudom, hogy András a fő bakkecske, francia fajta, a kétszer egy méteres szarvától pedig nem kell megijednem, szelíd állat.

Középen András a bakkecske pihen (Fotó/Forrás: Barcza Réka)

Amikor közelebb jön, meg is simogatom, majd gazdájával együtt elindulunk a többi kecskéhez. Sorra vesszük a jószágokat, Jenőt, Gézát és Pétert, a többieknek már nem tudom megjegyezni a nevét, húszan vannak összesen, ám 75 éves gondozójuk nyilván mindegyikőjük nevét fejből tudja, és mond is róluk néhány szót.

A telep fenntartását saját zsebből finanszírozza,

Sok látogató érkezik azonban ételadománnyal, amelyből sosem elég, de Jani bácsi mindig mindennek örül, a legkisebb hozzájárulásnak is. Nemcsak az állatok etetése, de tisztántartása, a park locsolása és az egyéb, ház körüli teendők is több embert kívánnának.

Minden adománynak örülnek az Állatparkban (Fotó/Forrás: Barcza Réka)

Ezért régebben hajléktalanok befogadásával próbálkozott, nem sok sikerrel, mert a legtöbb esetben lakhatásért, kosztért és némi pénzért cserébe sem tudtak lemondani az italozásról és megfelelően ellátni a munkakörüket. Egy kivétel azért akadt, ő éveken át segített Soltésznak, és

A jó tett helyében jót várj alaptétel úgy tűnik, itt is működött, mert amikor a férfi tavaly novemberben elkapta a Covidot a feleségével együtt, sokan a segítségére siettek. Elsősorban a XIII. és a IV. kerületi önkormányzat szervezett önkénteseket az állatok etetésére, összesen negyvenhét embert. Újpest önkormányzata három hónapon át finanszírozta az állatok ellátást,

Életkép az Állatparkból (Fotó/Forrás: Állatpark Facebook-oldal)

A XIII. kerületi önkormányzat egy vaskonténer kihelyezésével biztosította, hogy minél könnyebben össze tudják gyűjteni a szemetet. Emellett az újpesti Tüzestál étteremből két hétig kapta a finomabbnál finomabb ételeket, ingyen. Először nem is tudta, kinek és mire fel köszönheti az adományt, ám amikor kinyomozta, meghatódott a miértre adott választól. Kiderült, hogy az étterem tulajdonosa gyerekként maga is járt az állatparkba, és olyan sokat jelentett számára a hely, hogy amikor megtudta, hogy „Jani bácsi bajban van”, azonnal a segítségére sietett. Soltész János ugyan nehezen, de felépült a Covidból, a felesége azonban sajnos nem élte túl a betegséget.

Soltész János az unokája után nevezte el Balázsnak a csónakot (Fotó/Forrás: Barcza Réka)

Az udvaron sétálgatva tényleg kicsit úgy érzem magam, mintha egy Kusturica-filmbe csöppentem volna, ahol libák, tyúkok és macskák keresztezik az utamat, miközben Soltész János egy szobába vezet, ahol hirtelen mozdulattal lerántja a leplet kedvenc szintetizátoráról. Ebből a hangszerből több is akad a helyiségben, csakúgy, mint tangóharmonikából. Kérnem sem kell,

és a legnagyobb meglepetésemre egy mikrofonba beszélve kérdezi meg, mit hallgatnék. Kis tanakodás után az egyik kedvenc dalát kezdi énekelni, amely úgy kezdődik, hogy:

A szürreális hangulatot csak fokozza, hogy a rögtönzött nappali diszkó ablakán kinézve a macskák és tyúkok úgy mászkálnak a háztetőn egymás után, libasorban, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Éppen a búcsúdalt, a Hamvadó cigarettavéget énekli, miközben azon tűnődöm,

Nehéz elindulni ebből a durrelli paradicsomból, főleg úgy, hogy kifelé menet még Árnyék, a fekete macska is a lábamhoz dörgölőzik, mintha marasztalni próbálna.

A kecskék az árnyékba húzódtak a meleg elől (Fotó/Forrás: Barcza Réka)

„Az a pálma a bejáratnál több mint negyven éve ott áll. Kidobták, mondván elszáradt, hát megmentettem őt is. Azóta növekszik, él, virul. Itt megteremtettem magamnak egy világot, amelyre mindig is vágytam, és semmi pénzért nem válnék meg tőle.

Erre még viszont inkább nem is gondolok. Inkább megyek a dolgomra, megetetem Samuékat” – int a Népsziget Cowboya, majd becsukja a nagy vaskaput mögöttem.

Fejléckép/Forrás: Barcza Réka