bulgakov

2020 március 10., 17:20
Könyv évforduló Szerző: (bzs), Fidelio/MTI

Az író, akinek leghíresebb regénye titokban terjedt

Nem hagyták dolgozni, de könyörgő levelére maga Sztálin hívta fel és adott neki munkát. Bulgakov élete végéig szorgalmasan írt, művei egy része azonban csak halála után jelenhetett meg, köztük kedvencünk, A Mester és Margarita is. 1940. március 10-én halt meg Mihail Afanaszjevics Bulgakov.
2019 szeptember 29., 12:45
Színház interjú Szerző: Fidelio

A művészek és a hatalmon lévők kapcsolatáról rendezett előadást Alföldi Róbert

A Szegedi Nemzeti Színházban látható Bulgakov-darab XIV. Lajos figurájában annak idején Sztálin paródiáját vélték felfedezni. A Molière, avagy az álszentek összeesküvése című előadás bemutatóját szeptember 27-én tartották.
2018 november 23., 16:05
Színház kritika Szerző: Zappe László

Hitler után Sztálin – a Vígszínház újabb előadási

Ha már ebben az évadban két színházi előadást is láthattunk Hitlerről, éppen itt volt az ideje, hogy Sztálin is sorra kerüljön. Méghozzá éppen a Vígszínház műhelyében, ahol nemrég Chaplin Diktátora citálta színpadra a német Führert. Szovjet ellenfelének a Pesti Színházban jutott hely. A Házi Színpadon pedig új magyar darab, a Vándorkutya került színre.
2018 augusztus 2., 10:50
Könyv bulgakov Szerző: Fidelio/MTI

Előkerült a moszkvai Bulgakov-ház macskája, Behemót

A Mester és Margarita egyik szereplőjéről elkeresztelt hivatali háziállatról korábban azt hitték, hogy ellopták és emiatt az intézmény feljelentést is tett a rendőrségen. A cica tekintetét elnézve ez amúgy sem volt egy valószínű verzió.
2017 május 28., 10:34
Zenés színház opera Szerző: Csabai Máté

"Én három évig írtam, Bulgakov egy évtizeden át"

Gyöngyösi Levente élete fő művének tartja a Bartók Plusz Operafesztiválon bemutatásra kerülő A Mester és Margarita című operáját, amely könnyűzenei elemekkel dolgozza fel Bulgakov klasszikusát. Az adaptáció nehézségéről, a mágikus realizmusról beszélgettünk a zeneszerzővel, aki azt is elmondta, miért került szerinte válságba a műfaj az új évezred elejére.
2015 június 8., 13:00
Színház magazin Szerző: Fidelio szerk.

A bennünk létező ördög

Bulgakov remekművének, A Mester és Margarita színpadi változatát Rusznyák Gábor rendezésében adja elő a Csokonai Színház társualata.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink