budapesti operettszínház

2022 május 6., 12:50
Zenés színház magazin Szerző: Vass Antónia

Élő történelem – Lehár Ferencre és Huszka Jenőre emlékezik a Budapesti Operettszínház

Április 29. és május 1. között 5 alkalommal láthatta a közönség a Lehár Ferenc és Huszka Jenő születésének évfordulójára rendezett operettgálákat a Budapesti Operettszínházban.
2022 május 2., 11:50
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Az önfeláldozásért nem jár feloldozás” – interjú Dolhai Attilával

Dolhai Attilát március 15-én Magyarország Érdemes Művésze címmel tüntették ki, azóta pedig elkészült a Szétszakítottak című drámájából forgatott film, valamint egy új produkcióban is bemutatkozott a Budapesti Operettszínházban: a Jekyll és Hyde címszerepében láthatja a közönség. A díjról, határátlépésekről és a női lélekről beszélgettünk.
2022 április 18., 09:55
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„A zenés színház túljutott azon, hogy egyszerű formákat játsszon” – interjú Homonnay Zsolttal

Miközben Jekyllként Homonnay Zsolt a jó és a gonosz természetét vizsgálja, új szerepkörökben is helyt kell állnia: közel egy éve tanít osztályfőnökként a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hamarosan pedig rendezőként is bemutatkozik a közönségnek. A Huszka Jenő tiszteletére készülő gáláról, rendezői motivációkról, tanításról és legújabb bemutatójáról, a Jekyll és Hyde-ról is beszélgettünk.
2022 április 12., 09:20
Zenés színház magazin Szerző: Fidelio

Oszvald Marika fiatal korában műugróbajnok volt

A Jászai Mari-díjas színésznő még 40 éves korában is meg tudta csinálni a gyakorlatokat.
2022 április 4., 14:45
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

Börtönbe zárt sorsok – interjú Nagy Lóránttal

Nagy Lóránt áprilisban a Hegedűs a háztetőn Percsikjeként, majd a La Mancha lovagja Don Quijotéjaként tér vissza a Budapesti Operettszínház színpadára. Hitről, női rendezőkről és a szereplők motivációiról kérdeztük.
2022 március 29., 12:40
Zenés színház ajánló Szerző: Fidelio

„Keressük az egyensúlyt jó és rossz között” – a Jekyll és Hyde fővárosi ősbemutatójára készül az Operettszínház

Nagyszabású közönségtalálkozóval indította a Jekyll és Hyde főpróbahetét március 26-án a Budapesti Operettszínház. Frank Wildhorn és Leslie Bricusse művét, amely ezúttal Valla Attila és Orbán János Dénes fordításában lesz látható, április 1-től láthatja a közönség.
2022 március 21., 11:25
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

Keretek közé szorított határtalanság – interjú Kerényi Miklós Mátéval

Miközben Kerényi Miklós Máté a Jekyll és Hyde áprilisi bemutatójára készül, a főszereplésével színre kerülő Virágot Algernonnak 100. alkalommal lesz látható a Budapesti Operettszínházban. A jubileumi előadás és az új bemutató kapcsán a színpadi létről, határtalanságról és a szeretet erejéről is beszélgettünk.
2022 március 7., 09:15
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

Igazságot mutatni egy igazságtalan világban – interjú Vincze Balázzsal

Vincze Balázs a La Mancha lovagja után a világ egyik legnépszerűbb musicaljét, a Jekyll és Hyde-ot állítja színpadra a Budapesti Operettszínházban. A rendezővel a karakterek motivációjáról, a család fontosságáról és az új fordításról is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Nyomtatott magazinjaink